Abbázia, 1935. #15023 Fotó: Fortepan / Saly Noémi

Adriára magyar!

Az első magyar tengeri fürdőtől a jugoszláviai IBUSZ-utakig

Fecskében, bukjelszoknyában vagy trapéznadrágban, magyar utazók másfél évszázada járnak rendszeresen az Adriai-tenger partjaira. A Fortepan felvételeit tanulmányozva, a szigetek, a fürdő- és a történelmi városok hangulatát, az elegáns promenádokat és a modern panorámautakat látva nem nehéz megérteni, mit keres(t)ünk mi folyton ott.

Abbáziában nyerte vissza erejét egy betegség után Blaha Lujza, eljött ide fogadott lánya esküvőjére Jókai Mór, és járt itt József Attila is egy gyereknyaraltatási akció keretében. De látták az árnyas parkok vén fái Szép Ernőt, Bajor Gizit, Herczeg Ferencet is, és egyáltalán, a 19. század legvégén és a 20. század első felében az volt inkább a kivétel a gazdagok és híresek köreiben, aki sosem látogatta meg a fényes Abbáziát. Ausztria Nizzájában magyar családok is tartottak fenn villát, a szanatóriumokban dolgoztak magyar orvosok.

Az Angiolina fürdő Abbáziában az 1930-as évek elején. #55260 Fotó: Fortepan / Magyar Bálint
Abbázia, Ika, ulica Maršala Tita (Reichsstrasse), az Opatija–Matulji vasútállomás és Lovran között közlekedő villamos kitérője 1911-ben. #175009 Fotó: Fortepan / Berecz

A Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötője, Fiume kiépülésének, a lakosság növekedésének, a vasút megérkezésének köszönhetően a szomszédos Abbázia pompás üdülőhellyé fejlődött. A tengerpart Fiumétől északra a Monarchia osztrák területeit gazdagította, a Magyar Királysághoz, pontosabban az annak autonóm részeként működő Horvát-Szlavónországhoz egy Fiumétől délre eső partszakasz tartozott. Az Adria csillogó vizén nem látszott ugyan a határ, de az Orvosi Hetilap 1891-es, fürdőkről írt tárcájának szavai mégis tükrözhették a társadalom egy részének érzéseit: „De még ha minden igényünknek is megfelelne eme bájos szomszédunk, nem a miénk, s reánk nézve örökre külföld fog maradni.”

Az abbáziai kikötőben 1913-ban. #62288 Fotó: Fortepan / A R

Akkor hát hová menjenek a tengeri örömökre kíváncsi magyarok? Fiume közelében Crikvenica (magyar nevet a második és a harmadik betű felcserélésével kapott) mutatkozott alkalmasnak egy színvonalas fürdőhely kialakítására. „Lassankint Abbázia versenytársává fogja magát kinőni, hol a szerényebb sorsú s kisebb igényű vendég negyedrész áron fogja élvezhetni a tenger üde levegőjét és sós habjait ugyanoly eredménnyel, mint a fényes Abbáziában” – állt az előbbi írásban.

Crikvenica, 1911. #14664 Fotó: Fortepan / Saly Noémi

A vállalkozókból összeállt cirkvenicai tengeri fürdő és klimatikus gyógyhely építési társaság (Budapest, Aradi utca 48.) mai áron milliárdos összeget költött a századfordulón fürdőház, vendéglőpavilon és szállodák építésére. Az „első magyar tengeri fürdőt” a világ legszebbjeként reklámozták: „a fövénypad olyan különlegessége a helynek, amit Abbáziában nem találhatunk”, „a tenger réme, a cápa még soha el nem jutott Cirkvenicáig” és „mikor Abbaziában már kora délután az óriás Monte Maggiore orma mögött leáldozik a nap, és a betegek kénytelenek szobáikba vonulni, akkor Cirkvenica még órákig sugárözönben fürdik”.

A Hotel Rivjera Makarskában 1937-ben. #42250 Fotó: Fortepan / MZSL / Ofner Károly
Dubrovnik látképe kelet felől 1938-ban. #191420 Fotó: Fortepan / Kieselbach Gyula

Fiume életét és gazdaságát inkább a kereskedelmi kikötő működése határozta meg. Ma már szinte hihetetlennek tűnik maga a tény is, hogy Magyarország saját tengeri kijáratán át, flottával és tengerhajózási vállalatokkal bonyolította a nemzetközi export-importot. A lehetőségek mágnesként vonzották a vállalkozó kedvűeket, a város fejlődött, hoteleket adtak át, újságot indítottak, Gerbeaud Emil francia cukrászdát nyitott. Az Andrássy út tucatnyi palotáját jegyző Freund Vilmos megtervezte az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási RT. székházát, Hauszmann Alajos a kormányzói palotát, Fellner és Helmer annak rendje és módja szerint a színházat.

A fiumei Kormányzósági Palota főhomlokzata valamikor 1897–1899 között. #83112 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.020
József Károly Lajos főherceg fiumei kastélyának nagyterme valamikor 1895–1899 között. #83524 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.13.008

A szüntelen építkezéseken vagy a modern hajógyárban azok közül is biztosan kapott munkát, aki egyébként a kivándorlás szándékával érkezett. A nagy kivándorlási hullám idején a fiumei kivándorlási szállodában évente több tízezren szálltak meg, mielőtt hajóra ültek volna, hogy szerencsét próbáljanak az Újvilágban. A mai sanyarú migráns-történeteket látva ki gondol arra, hogy milyen lehetett vajon az utazása az „Amerikába kitántorgott másfél millió emberünknek”. Egyikük levelét közölte a Népszava 1906. tavaszán:

„Kedves feleségem! Tudatlak, hogy megérkeztem Fiuméba és emberi száj elbeszélni és kéz leírni nem tudja azt a brutális bánásmódot, melyben részem volt és van. (…) mint a vadállattal, ugy bántak velünk. Négyezer embert beszorítottak egy piszkos, tetves terembe s nemhogy fehérhuzatu ágyat, de még priccset sem kaptunk. Nálunk otthon még az ól is tisztább. Ha valaki Amerikába megy Fiume felé, ne menjen, inkább maradjon otthon.”

A Kosovo a šibeniki kikötőben 1937-ben. #42251 Fotó: Fortepan / MZSL / Ofner Károly
A Székesfehérvár a fiumei Mária Valéria móló raktárainál az 1960-as évek közepén. #175390 Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr

A Monarchia fő hadikikötői és hajógyárai Pólában, Triesztben működtek, de a tengerészeti akadémiák Fiumében. 1914 után, a hadiállapot beálltával megszűnt a rendes kereskedés, a hadihajók mellett a kereskedelmi hajókat is háborús célokra alkalmazták. A háború végével, a Monarchia összeomlásával elvesztek a tengerjáró hajók, megszűntek a magyar intézmények. A város hol olasz, hol jugoszláv kézbe került. 1924-től Itáliához tartozott, egy kisebb kerület kivételével, így még határátkelő is éktelenkedett a város közepén. 1945-től Rijeka néven jugoszláv kikötőváros lett.

Az SMS Tátra torpedóromboló építése a Ganz Danubius fiumei üzemében 1912-ben. #122919 Fotó: Fortepan / Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Történeti Fényképek Gyűjteménye / Ganz gyűjtemény | Leltári jelzet: MMKM TFGY 2017.1.901.
Az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének partvédő páncélos hadihajója, az SMS Monarch 1915-ben az Adrián. #151732 Fotó: Fortepan / Tarbay Júlia
A monarchia matrózai fedélzetet mosnak Póla kikötőjében 1916 körül. #56738 Fotó: Fortepan / Balassa Péter
Matrózok zuhanyoznak az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének hadihajóján 1916-ban. #151792 Fotó: Fortepan / Tarbay Júlia
Jobbra a sorfal előtt Frigyes főherceg, tőle balra, hozzá legközelebb (részben takarva) Anton Haus, a monarchia haditengerészetének parancsnoka az Adrián 1915-ben. #151751 Fotó: Fortepan / Tarbay Júlia

A háborús években elcsendesültek, zárva tartottak a fürdők, a nyüzsgés és jókedv csak a kilencszázhúszas évek elejétől tért vissza. Az immár olasz Abbáziában – Magyarországon olasz megszállásnak nevezték az új rendet – állítólag a vendégek nagy része magyar volt, működött magyar bank, a nagykávéház teraszán egy kis olasz zenekar, és Toll Jancsi pesti cigányprímás bandája muzsikált, a színházban magyar előadásokat tartottak. A Színházi Élet riportere azt is tudni vélte, hogy fürdőcikkeket ide senki sem hozott magával, mert Büchlernél minden, Páris és London legújabb divatcikkei rendkívül olcsón beszerezhetők voltak…

Balra az ekkor a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz tartozó Sušak városrész, jobbra a Recsina folyó és azon túl Fiume ekkor Olaszországhoz tartozó része 1938-ban. #191395 Fotó: Fortepan / Kieselbach Gyula
Híd határátkelővel a Recsina folyón az Olaszországhoz és a Szerb–Horvát–Szlovén királysághoz tartozó városrész között Fiumében 1938-ban. #191394 Fotó: Fortepan / Kieselbach Gyula

A szálláshelyek száma azonban véges volt az Isztrián, a két háború közötti években alaposabban felfedezték maguknak az utazók az Adria partjait, szigeteit. Nem mindenütt várta őket felső-adriai felszereltség (a hirdetések sokszor kiemelték, hogy „hotel pensio áron”, „vízvezetékkel és villanyvilágítással”, vagy hogy az árban benne foglaltatik a „fürdőbérlet akárhányszori fürdéssel”), de a táj szépsége, a helyiek kedves vendéglátása – beszámolókból úgy tűnik – bőségesen kárpótolhatott mindezért.

A rovinji kikötő 1978-ban, háttérben az Obala Alda Rismonda. #193501 Fotó: Fortepan / Kriss Géza
Korčula városának látképe 1938-ban. #191422 Fotó: Fortepan / Kieselbach Gyula

Az újabb háború idején, majd az ötvenes években itthon nemigen gondolhatott senki adriai vakációra. Jugoszlávia ezekben az időkben is igyekezett fejleszteni a létesítményeket, több ezres sátortelepeket nyitottak, szorgalmazták a vállalati üdültetést, turistaegyezményt kötöttek nyugati országokkal. Végül az ötvenes évek derekán megengedték, hogy magánemberek is kiadhassanak szobát a fürdővendégeknek.

Sergius diadalív (Aranykapu) a Póla óvárosába vezető Sergijevaca utcánál 1965-ben. #259096 Fotó: Fortepan / UWM Libraries
Zengg, 1978. #192217 Fotó: Fortepan / Kriss Géza

A magyarok mindezt egy jó évtizeddel később élvezhették csak, de Jugoszláviába akár évenként is elmehettek, nem úgy, mint a nyugati országokba. És innen szinte mindannyiunknak ismerős fotók (és történetek) következnek. Vagy mi magunk emlékszünk a gyomorszorító letenyei határátlépéssel induló majdnem nyugatra utazás élményeire, vagy a szüleink, barátaink meséiből ismerjük azokat.

Tengerpart az ulica Feliksa Peršića alatt Abbáziában 1965 körül. #101440 Fotó: Fortepan / Magyar Pál
Tengperparti strand az Adria montenegrói szakaszán 1970 körül. #39090 Fotó: Fortepan

A menő rock és jazz bakelit lemezek, életünk első (és volt, akinek utolsó) tintahal vacsorája, a Nutella-szerű Eurocrem, a soknemzetiségű piacok és a rögtönzött halpiacok, a nudista strand, az átlátszó gumicipő a tengeri sünök ellen sokak életre szóló emlékei. És Danilo Živković Jugoslavijo (1974) című dala, ami kivétel nélkül minden este szállt a szélben, és ami Korda Györgyöt is megihlette: „így fürdött a boldog nyárban, csillogott a napsugárban” – énekelte ő Jugoszláviáról.

Abbázia, 1924. #159876 Fotó: Fortepan / Breuer Pál
Sorverseny a trogiri óváros kikötőjében 1978-ban. #192206 és #192207 Fotó: Fortepan / Kriss Géza

Az igazi élmény persze a tenger volt. Az Adria nagy rajongója, Görgey Gábor azt írta, hogy „minden országnak szüksége volna tengerre! Geográfiai igazságtalanság minden tenger nélküli ország. Meggyőződésem, hogy tenger nélkül egy nép klausztrofóbiában kénytelen élni. És tele van komplexusokkal (…) A tengerpart: kapu a lehetséges szabadság felé. Nyitás a végtelenbe. (…) Minden kikötő éltető nyílás, melyen át a nagyvilág árad az ország testébe. A kikötő: a sokarcú világ mása, a sokféleség, a változatos emberiség elfogadásának vására.”

Lovran, 1900. #84126 Fotó: Fortepan / Zichy

1965-ben adták át az adriai autóút horvátországi szakaszát. Nagy reményeket fűztek hozzá, mert akkori kimutatások szerint az európai turisták 70 százaléka autón közlekedett. Építésében az egész ország fiataljai részt vettek. Pár évvel később már szakértők vizsgálták, hogy elég széles-e, mert rettentő sok baleset történt rajta. A Jadranska Magistrala ennek ellenére máig Európa egyik legszebb panorámaútja. Ezen át érkezett sok magyar is autón, motoron, autóbuszon – a Volánbusz „Steyr-Ikarus luxus buszai” évekig rendszeresen jártak Dubrovnikba, Splitbe és Opatijába.

Krk sziget, szemben a Szent Márk sziget, 1966. #69812 Fotó: Fortepan / A R
Az ulcinji Nagy Strand (Velika plaža) Montenegróban 1974-ben. #4712 Fotó: Fortepan

A szervezett IBUSZ-utak mellett sokan vágtak neki privát is, őket a buszpályaudvarok előtt meg a főtereken várták a kiadó szobák alkuképes tulajdonosai. Az idegenforgalmi hivatalok a főidényben valahogy úgy működtek, hogy „minden tele van, de aki megfizeti, annak azért mégis akad hely.” Szlavóniai, baranyai munkaszervezetek cserenyaralást is szerveztek magyarországi munkaszervezetekkel, vállalati üdülőkbe. A magyarországi tagok az Adria partján, a jugoszláviai dolgozók Harkány gyógyfürdőjében pihenhettek.

A Villa Rubin üdülőtelep Rovinjban 1980-ban. #128296 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
1960. #143444 Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr

Népszerűek voltak a kempingek, miért is ne lettek volna: már az 1970-es években a nyugati vendégek ízlésének is megfelelő, modern mosdóval, konyhával szerelték fel őket, hűtőszekrényt bérelhettünk, autót mosathattunk, és a sátorból rendszerint szinte a tengerbe lehetett lépni. És a tengeri fenyő jellegzetes illatánál csak a kabócák ciripelése volt erősebb. Pontosabban, ez szerencsére ma is épp így van.

Az íráshoz korabeli napi- és hetilapok cikkeit használtuk fel, amelyeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztünk.

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/adria

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.