Budaházy Katalin hajcsavaróban, mellette nagyobbik lánya, Éva a balatonszabadi nyaraló kertjében, valamikor a hatvanas években. #209973 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

Családtörténet az osztályharc árnyékában

Egy nemesi származású HÉV-kalauz képei az államszocializmusból

Apa kalauz a még létező törökbálinti HÉV vonalon, anya a baromfifeldolgozóban dolgozik, de otthon opera szól, és ha vendégek jönnek, előveszik a családi porcelánt. Kifelé próbálnak láthatatlanok lenni, de nem egy átlagos munkáscsalád: Belházy és felesége, született Budaházy, két ipszilonos, budai középnemesi származék deklasszálva az ötvenes években, meghúzva magát a proletarizált masszában. Élni, ahogy lehet: egy polgári család képei az államszocializmusból.

Karmesternek készült, de osztályidegenként érettségi után nem tanulhatott tovább, és a frissen államosított Goldberger textilgyárba került, majd két évre elvitték katonának: a seregben a politikai tiszt még csak a második eleminél tartott, így jól jött neki írnoki feladatokra a von Haus aus polgári műveltséget hozó fiatalember. Szép példa a korra jellemző osztályközi viszonyokra ifj. Belházy Jenő sorsa, a hivatalosan osztálynélküli társadalomban, a „régiek” és az újak” között a Rákosi-rendszerben.

Teniszpályák a Feneketlen-tónál 1970 környékén. #210101 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós
A biztonságos közlekedés fontosságára figyelmeztető autóroncs Lepsénynél a régi hetes úton. Hátulján a felirat: Lassú hajtás vagy gyászszertartás. #210183 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

A Belházy-nemzetség régi felvidéki középnemesi család volt, a nemesi címet még Selmecbánya alapításáért kapta egyik ősük a XV. században. Sokáig szinte az összes felmenő bánya- és erdőmérnök, meghatározó szerepüket jelzi, hogy egészen Trianonig a család aktív közreműködésével működött a Bányászati és Erdészeti Akadémia, a későbbi soproni és miskolci egyetem jogelődje. Budapestre a tízes években költözött a jogász Dr. Belházy Jenő, aki aztán miniszteri tanácsos lett a Horthy-rendszerben, a pénzügyminisztérium magas állású tisztviselője egészen 1945-ig.

Angolkisasszonyok leánygimnáziumi növendékekkel, feltehetően a Szent Margit Gimnázium diákjaival. A Budafoki út Karinthy Frigyes (Verpeléti) út és Lágymányosi út közötti házsora, 1938. #210167 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

Ez persze nem volt jó ómen a háború után: őt kényszernyugdíjazták, később éjjeliőr lett Balatonszabadin. Az itt álló kétszintes családi nyaralót (Szabadin még 1930 körül parcelláztak telkeket a minisztériumi dolgozóknak), ahol a család Budapest ostromát is átvészelte, nem vették el, és megmaradhatott a budai kétszoba-hallos, cselédszobás lakás is a Fadrusz utcában. Csak éppen cseléd helyett már egy idegen társbérlővel kellett megosztani, aki bizalmatlanul szemlélte a polgári viszonyokat. Ha nem látták, a Pallas nagylexikonból kivagdosta a biztonság kedvéért a míves térképeket, mert „ugyan miért van szüksége ilyen kétes hátterű civileknek holmi térképekre”.

A balatonszabadi nyaraló, az emeleti ablakban Adél és Jenő. #210187 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

A család nagy fényképésze Belházy Dezső volt, Jenő testvére, a régi vágású agglegény. A szinte teljesen süket órás-ékszerésznek a filmfelvevő volt az igazi szerelme, a szupernyolcas, de vitte magával a fényképezőgépét is mindenhová. Készített rengeteg aktot, útiképet, sőt amatőrként még hírfotót is: amikor 1931-ben bemondta a rádió, hogy felrobbantották a biatorbágyi viaduktot, az első dolga volt, hogy a helyszínre rohanjon, és üveglemezre fotózza a szinte még füstölgő vasúti kocsikat.

Az itt látható képek részben tőle, részben unokaöccsétől, ifjabb Belházy Jenőtől származnak – a családi felvételek a harmincas évektől a hetvenes évek elejéig dokumentálják egy család privát életét a történelmi korszakváltások árnyékában.

Erről a szuper képről sajnos csak annyi tudható, hogy jobbról Aduska, vagyis Belházy Adél, Jenő gyermekimádó testvére nevet be a képbe. #210014 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós
1967 körül. #210145 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

A háború után Dezső ékszerész már nem, de órás még lehetett: az erzsébetvárosi Csikágóból, a szoba-konyhás, csak falikúttal rendelkező lakásából járt a Szerb utcai műhelybe, hetente háromszor közfürdőbe, na és minden évben Hajdúszoboszlóra, máskor a Tátrába, hogy aztán tengernyi diát, fényképet, negatívot hagyjon maga után.

Jenő a katonaság után jobb híján HÉV-kalauz lett. Kollégái időnként húzták, hiszen egyedül neki volt érettségije a brigádból, de becsülték pontosságáért – volt, hogy öt kilométert futott a hóban Albertfalva kitérőhöz, hogy elérje a szerelvényt. Ekkor még a Fehérvári úton felváltva járt a zöld HÉV és a sárga villamos, az elővárosi vasút a Körtérről indult ki Nagytétényre és Törökbálintra. Az acélvázasított M.IV-es és a favázas M.V-ös motorkocsik skatulya pótkocsikkal zötyögtek ki egészen a HÉV 1962-es megszüntetéséig.

Az 1962-ig működő dél-budai HÉV Budaörs felé kanyarodó vágánya Kamaraerdő után Budaörsön, a Kinizsi utcai átjárónál 1960 körül. Szemben a Templom téri Nepomuki Szent János-templom. #210001 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

A nagybátyjához hasonlóan szívesen fotózó, később a Budai Fotó és Filmklubban részt vevő ifj. Belházy Jenő kollégáit és a szerelvényeket is megörökítette. Képein pózoló, vállalati kiránduláson vagy éppen disznóvágáson levett kalauzok és vonatvezetők néznek a nem sokkal korábban még bizonyára másféle utazásokat tervező kalauz lencséjébe. Az április 4-re vöröscsillaggal felruházott budafoki HÉV a körtéri Gomba fordulónál, és a többi hasonló felvétel mára közlekedéstörténeti kuriózummá nemesedett.

Április 4-re feldíszített HÉV a körtéri Gombánál 1958-ban. #209871 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós
HÉV-kalauznő portréja a hatvanas évekből. #210015 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

Az érettségizett kalauz az ötvenes évek derekán egy szintén „nem megfelelő származású” Budaházy-lánnyal ismerkedett össze. Katalin apja egy évtizeddel és két rezsimváltással korábban járásbírósági elnök volt Budafokon, ezzel a családi háttérrel ő politikai okokból előbb baromfifeldolgozó, majd szappangyári dolgozó lehetett. Az ifjú pár csendesen, lényegében tehetetlenül, de elfogadta, amit rájuk rótt a történelem. „A hallgatás kultúrája volt jellemző a családra. Nem voltak ellenállók, de nem tudtak megbirkózni a helyzettel” – fogalmaz Belházy Miklós, aki az ezernél is több megmaradt fényképet a Fortepannak adományozta.

Egy diszkrét aktfotó Budaházy Katalinról az 1950-es évek végéről. A család Fadrusz utcai otthonában készült felvételt talán profi fotós készítette. #210004 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós
Budaházy Katalin Éva lányával a még meglehetősen kopár Feneketlen-tónál az 1960-as évek elején. #210030 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

A szülők sokáig a gyerekeknek, Évának, Katinak és Miklósnak sem beszéltek a rendszerről. Próbáltak egy kicsit előrébb jutni, amennyire lehetett, és Jenő a hatvanas évek elején estin végül mégiscsak lediplomázott, tanár lett. Előbb Budafokon, az Árpád utcai általánosban, később Újpalotán és Káposztásmegyeren tanított földrajzot és politechnikát – a gyerekekkel közvetlen volt, szabadabb légkörben tanított, a technikaóráin rendszeresen operát hallgattak a gyakorlati foglalkozások közben. Rendszeres túrázó és aranykoszorús túravezető volt, de a vízijártasságit megszerezve a családdal is sokat jártak vitorlázni a Balatonra.

Belházy Jenő és a felesége, Budaházy Katalin egy balatoni vitorláson (15-ös túrajolle) az ötvenes években. #209881 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

Megmaradt menedéknek Szabadi is: a Siófok melletti nyaralótelep a régi társaság révén sajátos polgári enklávé maradt Kádár alatt is. Na és a kulturális miliő egyéb rekvizitumai: a munkahelyi rosszallások ellenére is rendszeres templomjárás, a gyerekek katolikus nevelése, a klasszikus zene szeretete, a kórus, a hangszeres tanulás, a polgári vendéglátás díszletei és kellékei. Na és a Fradi: a rendszerrel szembeni legális kvázi ellenállás természetes terepe az államszocializmusban mindazoknak, akik (osztály)idegenek maradtak, de a meccsnapokon kívül kényszerűen alkalmazkodtak a fennálló keretekhez. Egy széttört életvilág darabkái, melyek szilánkokként talán még inkább felértékelődtek, és amelyeket fotópapírokon megőrzött a tárgyiasult családi emlékezet.

Egy jellemző csendélet, a család még a panelban is tartotta magát a polgári terítéshez. #209875 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

Az 1906-ban született Belházy Dezső 1992-ben, az 1930-as születésű ifj. Belházy Jenő 2014-ben halt meg. Ami a képanyagot illeti, a Belházy-családban 12 banánosdoboznyi negatív, előhívott fénykép és diafilm maradt utánuk. Ezek közül 343 fotó látható most a Fortepanon: a Belházy-gyűjtemény az egyik jelentős hagyaték, ami a közelmúltban került fel az oldalra, a képanyag helytörténeti és közlekedéstörténeti szempontból is izgalmas metszetet nyújt több évtizedből.

Kilátás a Zsókavár utca 36-os számú épületből az orvosi rendelő felé az 1981-ben. A hetvenes években az újpalotai lakótelepre költözött a Belházy-család. #210208 Fotó: Fortepan / Belházy Miklós

A családtörténeti adatok megosztásáért az adományozó Belházy Miklóst és családját illeti köszönet.

Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/belhazy

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.