Hatéves lett a Heti Fortepan blog: a mai a 311. cikkünk a sorban. Az évforduló – és a Fortepan digitális fotóarchívum augusztusi 16. születésnapja – alkalmából ezúttal az alapító-szerkesztő, Tamási Miklós saját fotóin pásztázunk végig. Bár ő csupán három évig, 1988 és 1990 között fotózott aktívan, a végeredmény mégis egy izgalmas lenyomat lett a rendszerváltás időszakáról. Történelmi események, utazások, eltűnő Budapest – a Fortepan gyűjtőkörének végét jelentő 1990 előtti három év magyar valósága egy fiatalember szemével.
Kategória adományozóinkról és szerzőinkről
Betonvázak és privát pillanatok – Bordács Ferenc fotográfus két világa
Az idén száz éve született Bordács Ferenc, a Középületépítő Vállalat egykori fotográfusának fotóhagyatéka egyszerre nyújt tárgyilagos látleletet a késő modern magyar építészet emblematikus épületeinek születéséről; és tárja fel egy folyamatosan kísérletező, a családi pillanatok megragadásán túl autonóm képeket is készítő alkotó gyakorlatát. Felvételein budapesti és párizsi utcák, balatoni nyarak, a felhőtlen gyermekkor hangulatai, valamint építőmunkások, és mára nem egy esetben eldózerolt épületek születésének pillanatai váltják egymást. A hagyaték a professzionális fotográfusi munka és a privát szféra sajátos metszéspontjait is láthatóvá teszi a Kádár-korszak Magyarországáról.
Aki képekkel mondta el azt, amit szavakkal nem lehetett – 95 éves lenne Balla Demeter fotográfus
Kimondott szavai és mondatai beszédhibája miatt sűrűbbek voltak, a képei viszont annál beszédesebbek. Pályája a szentesi tanyavilágtól a széles szakmai elismertségig ívelt, miközben autodidakta módon küzdötte fel magát a legelismertebbek, köztük az első Kossuth-díjas fotográfusok közé. Balla Demeter (1931–2017), a második világháború utáni magyar fotográfia egyik meghatározó alakja május 4-én lett volna kilencvenöt éves. Az évforduló alkalmából Hegyi Zsolttal, Balla egykori tanítványával és mentoráltjával, a hagyaték jogörökösével idéztük fel a fotográfus alakját, aki még az utolsó napjaiban is fejben komponált képeket az ablakon beszűrődő fényben.
Fény, árnyék, perspektíva – Kinszki Imre fotográfus emlékezete
Kinszki Imre életműve a „megmaradás kényszeréből” született. Alkotó volt a szó legnemesebb értelmében: olyan művész, aki az élet valamely területén többet akart közölni a világ és önmaga kapcsolatáról, mint amennyit a hétköznapi nyelv megenged. Pályafutása egyedülálló ívet írt le a verbális, filozófiai kifejezésmódtól a vizuális gondolatközvetítésig. Ha most, születésének 125. évfordulóján megpróbáljuk rekonstruálni ezt a kapcsolatot, számba kell vennünk azokat a mélyen polgári és intellektuális alapokat, amelyek meghatározták világlátását. Kiscsatári Marianna fotótörténész írása.
„Csak nyomkodtam a gépet” – Egy ’56-os emigráns magyar építész derűs pillanatai motorozás közben
Nem sokkal a hetven évvel ezelőtt zajlott ’56-os forradalom után indult Budapestről, majd Jugoszlávián át jutott először Franciaországba, ahol építész diplomát szerzett, később pedig Svájcba, ahol csak körül akart nézni – végül bő fél évszázada ott él. Varga Péter idén lesz 90 éves, és azt mondja, nehéz lenne összefoglalni az életét. A Fortepanon látható fotói is csak egy szeletét mutatják be, az 1958–63 közötti időszakot, azon belül is hétköznapjait, utazásait és véletlenül elkapott pillanatait; legyen az egy robogó, egy több százéves templom vagy egy nyugágyon pihenő öregúr. „Minden művészi ambíció nélkül” készült képei ma már kordokumentumok, amelyekre jó ránézni, hiszen sugárzik belőlük a derű, a nyugalom és az élet szeretete.