Amikor nagy bajban vagyunk, legtöbben nem vesszük kezünkbe a kamerát. Nem rögzítjük a fájdalmat, a szenvedést, a félelem keltette iszonyatot az arcon, hogy a szélsőséges eseteket ne is említsük. Az élet sötétebbik oldalát nem szívesen nézzük. Ha mégis elénk tárul, elfordítjuk a fejünk, lesütjük a szemünk. Ha nem látjuk, akkor nincs. A lelki nyugalmunkat ne zavarják meg! Épp elég problémánk van. A problémáinkat ne tetézzük. Egyébként is félünk az olyan felvételektől, amelyeken a „csúnya”, a rút, a rettenet, az elborzasztó a meghatározó vizuális elem.
Kategória szerzői írások
Nem szeretem, ha fényképeznek – Fáy Miklós írása a kamerának pózoló Fortepan képek apropóján
Csak azt nem tudom megmondani, hogy elsősök voltunk-e vagy másodikosok. De az biztos, hogy a Deák téri általános iskolába jártunk, furcsa módon a Sütő utcába, úgyhogy éppenséggel járhattunk volna a Sütő utcai általános iskolába, de valamiért ragaszkodtak a Deák térhez. Minden évben volt osztályfényképezés, ennek fogalmam sem volt, hogy mi lehetett az értelme, de szépen fölállítottak minden osztályt a tornateremben elhelyezett padokra. Vagyis volt, aki ült, volt, aki állt, hogy kialakuljon a lépcsőzetes elhelyezkedés, mindenkinek látható legyen az arca. El lehet képzelni, hogy a harmadik osztály után milyen lelkiállapotban voltak a fényképészek…
Zajszótár (töredék) – Grecsó Krisztián írása „hangos” Fortepan fényképek apropóján
Hangot fényképezni olyan, mint hangokról írni – párhuzamos képtelenségek. És lám mégis, itt ez a csinos Fortepan-válogatás, csurig van ismerős zajokkal, a bőrünkön érezzük a ritmust. Az ütemes taps rémületét, a sírás csuklását, a párnacsata alatt a tollnemű (van még, aki e szomorú, méltán elfeledett szót ismeri?) tompa puffogását, a jajgató nevetés zakatolását, a stadionnyi ember zúgását, a gépkalapács hörgését, ahogy végre megadja magát a beton.
Ezekből a zajokból áll az életünk, a múltunk, a tengő-lengő, vergődő napjaink spontán filmzenéje ez.
Deszkák – Tóth Krisztina írása Fortepan képek apropóján
Évekkel ezelőtt történt. Ültünk a Fővárosi Nagycirkusz sötét nézőterén, és bámultunk felfelé, a reflektoroktól keresztül-kasul szabdalt levegőbe. A bűvész műsorszáma után egy híres orosz artistacsoport produkciója következett. Átrendezték a porondot, jöttek mentek, köteleket oldottak el, cipekedtek, aztán végre kipenderültek a közönség elé a flitteres, testhezálló ruhába bújt légtornászok. Az este csúcspontjának egy félelmetes, bonyolult mutatvány ígérkezett, amelyet az tett különösen borzongatóvá, hogy a levegőben megpördülő és lengő művészek alatt nem volt kifeszített biztonsági háló…
Szenvtelen érintések – Babarczy Eszter írása Fortepan képek apropóján
A kortárs filozófia az elmúlt húsz évben fedezte fel a testet. Ez mindjárt felveti a kérdést, hogy lehet a testet felfedezni. Talán nem volt mindig velünk, a nehézkességeivel és könnyedségeivel, az éhségével és a fájdalmával, már évezredek óta? Éppenséggel velünk volt, de letagadtuk…