A II. kerületi Bécsi úton 1948-ban. #73108 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Esküvői ruhadivat a XX. században

A díszestől a letisztultig, a színestől a fehérig, és tovább

Szinte közhely, hogy egy esküvőn elsősorban az számít, hogy a pár sokáig boldog legyen, nem pedig a külsőségek, de a ruha – főleg a nőké – mégis évszázadok óta különösen fontos része az esküvői ceremóniának. Hogyan változott ez a ruhadarab a divat, a tervezők és a társadalmi-gazdasági körülmények hatására? Miként formálták a vallási hagyományok vagy éppen a szocialista hiánygazdaság? Hogyan örökítették meg a fotográfusok a párokat? Mit írt az esküvői fényképekről Gárdonyi Géza és melyik világhírű divattervező készítette Apponyi Geraldine esküvői ruháját? Az esküvői ruhák száz év alatti változásait követjük végig a Fortepanon található képek segítségével.

1840. február 10-én Viktória királynő feleségül ment Albert herceghez, ez jelezte előre biztosan a menyasszonyi ruhák új, fehér korszakát. Noha előfordulhat, hogy Viktória királynő előtt már más is megjelent fehér színű ruhában az oltárnál, ő az, akiről először készült így fénykép. Persze csak az igazán gazdagok engedhették meg maguknak azt, hogy ilyen eseményekre a fehér színt válasszák, hiszen a ruha könnyen koszos lett és nem volt egyszerű a tisztítása sem. Akkoriban a nők a meglévő legszebb ruhájukat vették fel az esküvőre, és amint feleséggé váltak, feketébe öltöztek át. Így tehát igazán a huszadik században válhatott szélesebb rétegek számára elérhetővé a fehér színű menyasszonyi ruha.

Esküvő 1904-ben a felvidéki Kurtakeszin (ekkor önálló, ma Marcelháza része). #55359 Fotó: Fortepan / Magyar Bálint

Századforduló, a XX. század eleje

Az 1900-as évek elejének divatját egyértelműen a hosszú, földig érő menyasszonyi ruha határozta meg, melyet a derekat erősen karcsúsító fűző tett igazán jellegzetessé. További jellemzője ezeknek a ruháknak az álló gallér és a földig érő fátyol, valamint gyakran az uszály is. A fehér szín ekkor még nem volt igazán gyakori, inkább a mályva vagy halvány rózsaszín, esetleg a világoskék volt jellemző. Anyagát tekintve a finomság és minőség jellemezte a századelő ruháit, kézi munkájú díszítéssel, aminek köszönhetően viszont elég nehezek voltak. Ha valaki stílusban vagy színben a divattól eltérő ruhában jelent meg az oltár előtt, annak az anyagi háttér mellett az újbóli házasságkötés is lehetett az oka.

Akkoriban még az esküvői fényképek túlnyomó többsége műteremben készült, azaz gondosan beállították, így általában jól kivehetők rajtuk a részletek is. A menyasszonyi csokor például legtöbbször akkora és olyan nehéz volt, hogy a hölgyek nem bírták megtartani, ezért egy székre vagy asztalra helyezték – minthogy nem eldobásra szánták őket, inkább egy kiegészítő volt. A vőlegény többnyire fekete öltözékben jelent meg, leginkább öltönyben vagy frakkban, és a képeken mindig a menyasszony balján állt, néha ült.

1919. #9505 Fotó: Fortepan

A Magyarország című lap 1900-ban az angol divat hazánkban megjelenő hatását elemezte: „lassanként nálunk is meghonosul az az angol szokás, hogy a rózsafejdíszt nagy kerek kalappal helyettesítik. De ezzel a divattal jó lesz nem nagyon sietni, mert a régi mindenesetre kedvesebb. Ami a férfiakat illeti, a vőlegény és vőfélyek frakkban jelennek meg az esküvőn. Az uralkodó anglománia valószínűleg nálunk is meghonosítja e nem éppen ünnepélyes divatot.” A cikk még azt is megemlíti, hogy az angol középosztálybeli hölgyek a „legritkább esetben viselnek fehér menyasszonyi ruhát, csak közönséges tarka utcai ruhában” járulnak az oltárhoz.

1915. #30809 Fotó: Fortepan / Storymap.hu

Esküvői fényképek a kirakatban

Habár az esküvői képek elsősorban emléknek készültek a házasok – illetve családjaik és barátaik – számára és a családi albumban kaptak helyet, egy-egy jól sikerült darab a fényképészműtermek kirakatában is megjelent – ezzel is bemutatva és hirdetve a fotográfus szaktudását. Gárdonyi Géza Egy új pár fényképe című 1926-os írásában elmélkedik az esküvői képek furcsaságáról, a szerelem és boldogság mibenlétéről: „A fényképészek kirakatában a középső kép rendesen egy új házaspár fényképe. A férfi térdig érő szalonkabátban. Jól fésülten. Bajusza pödörten. A nő fehér atlaszban, koszorúsan. A koszorún át földig érő fátyol. A kezében terebélyes virágcsokor. Az ilyen fényképek néha meghatók, néha komikusak, de mindig érdekesek. Különösen a rút házaspárok, a meredten vagy bambán nézők, vagy ahol a nő fél méterrel magasabb, mint a férfi, vagy ha összeillenek is, oly közömbös arccal néznek kifelé a kirakatból, mintha azt mondanák: – A fényképész kedvéért esküdtünk. Bocsánatot kérünk, hogy magunkra vettük ezt a drága ruhát. De mindegy az, akármilyen házaspárt mutat is a fénykép, nem szabad rajta nevetni. A házasság épp oly ünnepi esemény, mint a születés meg a temetés. Szép ember és rút ember egyaránt az Isten áldó kezét érzi ilyenkor a fején, és párjával együtt a boldogság verőfényében sütkérezik. Az ember érdeklődéssel néz rájok. Minden arc érdekes, ha olyan utazóé, aki ismeretlen világba indul, – s az ismeretlen világok között a boldogság országa a legismeretlenebb. Mindenkinek más a térképe róla.”

1935. #30630 Fotó: Fortepan / Négyesi Pál

A két világháború között

Az első világháború utáni évtized jelentős változásokat hozott az esküvői ruhák terén, amik megrövidültek, mert már nem volt „kötelező” a hosszú menyasszonyi ruha. Ezzel együtt az uszály is eltűnt, amit az egyenes, lefelé enyhén bővülő ruhák váltottak fel. Ez a változás a harisnya- és cipőiparnak kedvezett igazán, mivel így már ezek a ruhadarabok is láthatóvá váltak a menyasszonyon. A fehér körömcipők mellett megjelent a bokapántos, fekete – a mai néptáncosokon is látható – karaktercipő is, gyakran fehér harisnyával. A csontfehér, a pezsgő és a bézs színek hódítottak és egyre gyakrabban jelent meg a csipke is. A szoknya többnyire selyemből készült, a ruhák szabása tovább egyszerűsödött, a derékra egyre kevesebb hangsúlyt fektettek. Az egyre népszerűbb mozifilmek is nagy hatást gyakoroltak a divat változására – így például az 1937-es Hófehérke és a hét törpe, az 1939-es Óz, a csodák csodája és az Elfújta a szél. Ismét megjelent a kisebb abroncsok viselete is.

Stiller Ilonka, a Magyar Királyi Operaház balerinája és dr. Papp László Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes birkózó esküvője a Kálvin téri református templomnál 1937-ben. #177157 Fotó: Fortepan / Bojár Sándor
1938. #201245 Fotó: Fortepan / Gara Andor

A ruha mellett a kiegészítők is megváltoztak: a fátyol immár nem töltött be olyan lényeges szerepet, mint régebben, amikor vallási funkciója volt és a menyasszony arcának eltakarására szolgált (például a zsidó és a katolikus vallásban), ettől kezdve inkább csak dísz maradt. Mellette pedig megjelentek a különböző art deco elemek, boák és tollak. A fényképek már nem feltétlenül műteremben készültek, így életszerűbbé váltak, és megfigyelhető az is, hogy a virágcsokor szintén kisebb és rövidebb, könnyebb lett, így a menyasszonyok már akár egy kézben is elbírták. Készülhetett selyem- vagy élővirágból is, amelyet aztán megőriztek.

1932. #7854 Fotó: Fortepan

Az 1930-as években hosszabb ruhák is megjelentek, ahogy a Nagyasszony című lap 1936-ban írta: „a mindig változó divat hatása még az olyan rendkívüli öltözékeken is érezhető, mint a menyasszonyi ruhák. A rövid ruhadivat ideje alatt a menyasszonyi öltözékek is majdnem térdig érővé rövidültek […] Amint ezt a szélsőséges irányzatot a ruhák megszolidulása követte, a menyasszonyi öltözékek is meghosszabbodtak. Jelenleg — a nagy estélyi ruhákhoz hasonlóan — a földig érő és hátul sleppekben végződő menyasszonyi ruhák divatosak!”

1938-ban az egész országot egy esküvő tartotta lázban: Apponyi Geraldine ekkor házasodott össze I. Zogu albán királlyal. A ceremóniára „az esküvői ruhát és a koszorúslány-ruhákat Chanel készíti. Repülőpostán küldték el a méreteket és a ruhák szállításakor érkezik csak Tiranába a Chanel-ház első üzletvezetője, hogy az esetleges apróbb javításokat elvégeztesse” – írta a Színházi Élet.

1936. #8833 Fotó: Fortepan

A férfiak esetében az 1920-as években a frakkot fokozatosan elkezdte felváltani a jóval kényelmesebb szmoking, néhol felbukkant a zsakett is. A fehér inggel és csokornyakkendővel viselt öltönyt díszzsebkendővel és minden esetben sötét, fűzős bőrcipővel hordták. Az 1930-as években az öltönyhöz klasszikus formájú, fehér nyakkendőt kötöttek leggyakrabban és az állógallér is kiment a divatból, helyette a visszahajtott gallér lépett színre. Megjelent továbbá egy kiegészítő is: a fehér kesztyű. Természetesen a férfiakra is nagy hatást gyakorolt a mozi, a híres színészek ruháira ők is felfigyeltek és ennek hatására is alakult a divat.

A vallások és a földrajz szerepe az esküvői öltözékben

A különböző vallások – mint oly sok mást – az esküvőket is meghatározták nemcsak szokásokban és szabályokban, de az öltözködés terén is. Számos szabályt kell betartani egy katolikus vagy református, illetve egy zsidó esküvőn, melyeket tovább árnyal az adott korszak, a tájegység és társadalmi berendezkedés is.

A budapesti Belvárosi Szent Anna-templom a Szervita téren 1946-ban. #105099 Fotó: Fortepan / Hámori Gyula

Általánosságban elvárt, hogy a menyasszony a templomba csak fedett vállal és minél inkább elrejtett dekoltázzsal és háttal lépjen be, de a ruhája hosszát tekintve is a földig érőt részesítik előnyben. A század közepéig jellemző volt, hogy a tájegységhez igazodó népviseletekben jelent meg az ifjú pár az oltár előtt. A férfi bocskait vagy díszmagyart viselt, a menyasszony díszmagyar öltözetben ment férjhez. Természetesen az esküvői ruhához is kötődtek népszokások, Bács-Bodrog vármegyében például az esküvőt megelőző napon „a menyasszonyhoz elviszik az esküvői ruhát, viszonzásul a sok ajándékért, amit ő a vőlegény legközelebbi rokonai részére készített és amit át fog adni. A menyasszony az esküvői ruhát bizonyos ünnepélyességgel veszi föl. Imádsággal kezdi az öltözködést, egy Üdvözlégy Máriával” – írja a Magyarország vármegyéi és városai enciklopédia 1909-ben. A kommunista idők még a falvakban is nagyrészt eltörölték a népviseletet és innentől kezdve a vőlegény fekete öltönyben, a menyasszony városias, fehér ruhában mondta ki az igent. A népviseletek leginkább az összetartó közösségeknek és az elszigeteltségnek köszönhetően maradtak fenn.

1931. #60291 Fotó: Fortepan / Zsohár Zsuzsa
1931. #60290 Fotó: Fortepan / Zsohár Zsuzsa

A zsidó esküvőn fontos, hogy a vőlegény fején legyen kipa, a menyasszonyén pedig fátyol, továbbá, hogy az öltözködés közben a jobb oldalra kell felhúzni minden ruhadarabot elsőként. A vőlegény a cipőjét is a jobb lábára húzza fel előbb, azonban azt nem köti meg, felveszi a bal lábára is a másik lábbelit, azt megköti, és csak utána térhet vissza a másikra. A zsidó esküvő során csak a menyasszony ujjára kerül gyűrű, méghozzá nem a gyűrűs-, hanem jobb mutatóujjára.

Dob utca 37. Dob utca 37., VII. kerület, 1947. #104802 Fotó: Fortepan / Hámori Gyula
1948. #104963 Fotó: Fortepan / Hámori Gyula

A II. világháború és a szocializmus évtizedei

Az 1940-es évek esküvőiruha-divatját is a második világháború és következményei határozták meg. Az anyaghiány miatt fontos lett a praktikum, így az évtized második felében még egyszerűbb ruhákat viseltek a menyasszonyok, mint az 1930-as években: megszabadultak az abroncstól és lágy esésű, földig érő ruhákban mondták ki az igent. Igazi vagy műselymet használtak, de már megjelent a bársony is. Színben a fehér mellett jelen volt a csont- és krémszín, valamint a bézs is. A fátyol ebben az időszakban megnyúlt, így a bevonulás előkelőbbé vált. A fotókon általában a pár elé kanyarítva helyezték el a földre érő részt. A vőlegények gyakran zsinórdíszes öltönyt és hímzett szélű nyakkendőt viseltek – Bocskai-öltönyt Petőfi-galléros inggel –, ezt kesztyűvel és kisebb bokrétával egészítették ki. A világháborús években nem volt ritka vőlegényi viselet a katonai egyenruha sem.

Az évszázad felénél – a háború okozta nehézségek ellensúlyozása miatt is – szembetűnő változásokon ment keresztül az esküvői divat: a menyasszonyi ruhák felső része szűk lett, hangsúlyozva a derékvonalat – így a fűző is visszatért a divatba. Megjelent a csónaknyak, ami nagy újdonság, hiszen jóval többet enged láttatni a menyasszonyból.  A szűk felsőrész mellé hatalmas, bő, hosszú vagy térd alá érő szoknyákat viseltek, alatta merevítővel, hogy szétálljon. Ez Christian Dior Corolle nevű kollekciójának volt köszönhető, melyet 1947-ben mutatott be és később The New Look néven vált ismertté. Ez a sokkal nőiesebb stílus az 1950-es évek elején határozta meg inkább a divatot, később azonban a kommunista szellemiségre jellemzően a nőies jegyeket háttérbe szorító ruhák is megfigyelhetők.

Harta, 1958. #128139 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Budapest, Teréz körút 13. (Lenin körút 67.) Központi Házasságkötő terem, 1954. #123609 Fotó: Fortepan / Hámori Gyula

Az anyaghiány és az államosítás a ruhaipart is elérte, ennek eredményeképp nem volt igazi lehetőség az egyéniség kifejezésére az öltözködéssel: a férfiak többsége nagyon hasonló stílusú és színű ruhákat hordott, és nem volt ez másképp az esküvőkön sem, ahol egyszerű szabású, fekete öltöny volt a megszokott. Kiegészítőként a fehér kesztyű szerepelt, visszatért a csokornyakkendő, valamint megjelent a lakkcipő.

A Magyar Ifjúság 1967-ben négyféle esküvői ruhatípust mutatott be: nagy esküvőn „a legünnepélyesebb a hosszú fehér menyasszonyi ruha, földig érő fátyollal. Anyaga lehet brokát, csipke, madeira”, KISZ-esküvőn a leggyakoribb, hogy a menyasszony „fehér ruhát visel. A fátyol pelerinszerű, a ruha fehér”, szerény esküvőnél „a menyasszony egyszerűbb ruhában megy az anyakönyvvezető elé. Az anyag színe fehér”, míg kis esküvőnél „sötét utcai ruha is megfelel, csupán a fehér kiegészítők jelzik az ünnepélyességet”. Természetesen a szocialista hiánygazdaságban a praktikum is fontos szerepet játszott: „a menyasszony nagyon szép lehet olyan egyszerű ruhában is, amelyet – némi átalakítással, vagy akár anélkül – máskor is felvehet. Kis fehér fátyol, művirággal díszített frizura, hajpánt, szalag, s a ruhához illő kiegészítő – mindez hatásban alig marad el a hagyományos »nagytoalett« mögött” – írta a Tükör című lap 1975-ben.

Kerecsend, 1973. #88036 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
1966. #19298 Fotó: Fortepan

Az 1970-es és ’80-as évekre mindenesetre nagyobb lett az ifjú párok szabadsága, csökkent a hagyományok szabta kötöttségek mértéke, egyre nagyobb szerepet kaptak a divathullámok. Jellemzően letisztulttá vált a ruha, mellőzték a csipkét és a fodrokat is, és szinte egyenes vagy enyhén bővülővé vált a vonala. A hölgyek többsége azért még mindig ragaszkodott a hosszú fehér ruhához és a fátyolhoz, míg mások a színesebb megoldásokat választották, inkább púderrózsaszín, égszínkék vagy a mentás, esetleg vízzöldes árnyalatokban jelentek meg a nagy napon. A legnagyobb újdonság azonban az nadrágkosztümök elterjedése volt, amivel együtt az úgynevezett tortaruha is nagyon elterjedt. Ezt a fazont rengeteg csipke és dísz – szalag vagy fodor –, valamint terjedelmes ujj jellemezte. A ’80-as években leginkább romantikus, színes darabok jellemezték a ruhákat és ismét elterjedtté vált a krinolin is. A kiegészítőket tekintve, ahogy a hosszú, fehér ruha, úgy a fátyol is népszerű maradt, de elfogadottá vált a kalap is. A menyasszonyi csokrok gyakran mezei virágokból álltak, a menyasszonyok haja pedig leginkább göndör és tupírozott, dauerolt volt.

Az V. Kerületi Tanács (ma Polgármesteri Hivatal) előtt 1965-ben. #200623 Fotó: Fortepan / Földvári Mihály

Ami a vőlegényeket illeti, az ő szabadságuk is megnőtt, ugyanis innentől már nem volt „kötelező”, elvárt a sötét viselet részükről sem, megjelentek a világosabb, sőt, a színes öltönyök és zakók. Vonalvezetésük jóval karcsúbb lett, kiemelve a férfiak alakját.

Az íráshoz korabeli napi- és hetilapok cikkeit használtuk fel, amelyeket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével szemléztünk. Segítségünkre volt még az Ortutay Gyula szerkesztésében megjelent Magyar néprajzi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982), valamint a következő kötetek: Edwina Ehrman: The Wedding Dress: 300 Years of Bridal Fashions. (Victoria & Albert Museum, London, 2014) és Letitia Baldrige: Legendás esküvők. Az elmúlt idők romantikus esküvői, a mai menyasszonyok ötletadói. (Geopen, Budapest, 2001); Rátkai Tímea: Esküvő lépésről-lépésre. (Perfect Wedding Kft., Budapest, 2017)

Írta: Gáspár Veronika | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/eskuvoiruha-divat

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.