- Heti Fortepan 106.
Tövön értékesített magyar erdők
A tarvágások évszázados története
A tarvágásos erdőgazdálkodás nem először kerül a célkeresztbe, Kaán Károly, a magyar természetvédelem atyja már száz éve is az erdők védelmét szolgáló szálalásos vágásért szállt síkra. A reformoknak azonban sem a világháborúk, sem Trianon, sem a szocialista tervgazdálkodás nem kedvezett.
„A tarvágásos rendszer Európa egyik nemzetének erdőgazdaságában sem jutott oly általános érvényre, mint Magyarországon. A faállományok terület szerinti, tövön való értékesítése pedig éppen nálunk nyert elterjedt alkalmazást, sőt, Európában ma kevés kivétellel csakis nálunk dívik” – írta erdőgazdálkodásról szóló tanulmányában Kaán Károly akadémikus, a modern magyar természetvédelem atyja, faügyi kormánybiztos. A tarvágásos erdőgazdálkodás kritikája ma, több mint 110 év múltán aktuálisabb, mint valaha: a magyar kormány az energia-áremelkedésre és az energia-vészhelyzetre hivatkozva idén augusztusban jelentősen enyhítette a fakitermelés szabályait. Igaz, későbbi miniszteri rendeletben számos ponton kiegészítette az eredeti terveit, így például a természetvédelmi és a Natura 2000-es területeken továbbra is tiltott marad a tarvágás.
Erdőség helyett legelők és szántók
Magyarország 30 ezer éve még inkább a sarkvidékekre hasonlított, területét fátlan tundra borította, és még 12 ezer éve is a tűlevelű erdők voltak jellemzőek. A maira emlékeztető növényzet csak mintegy 2000-2500 éve alakult ki a Kárpát-medencében, akkoriban az erdők aránya a 80-85 százalékot is elérte – derül ki Sümegi Pál és Törőcsik Tünde kutatásából.
Nemcsak a legelő- és szántóterületek kialakítása érdekében irtották ki az erdőt égetéssel, hanem az iparosodás időszakában az építkezések, a bányászat, a kohászat is jelentős fakitermeléssel járt. Emellett a lakossági felhasználás sem volt elhanyagolható, a tűzifát fűtésre és főzésre használták. Az erdőterületek megújításának igénye a 15-16. század előtt még csak szóba sem került.
Az erdőket olyannyira nem védték Magyarországon (sem), hogy még a 19. század fodulóján is kifejezetten haladó szelleműnek kellett ahhoz lenni, hogy a fakitermelésnek az erdőállományt védő formáit részesítsék előnyben, pedig az erdővédelem szükségessége már Mária Terézia uralkodása alatt is felmerült. Hiába hoztak azonban 1790-ben, majd 1879-ben is a kivágott erdők utáni felújítást előíró törvényeket, a hazai erdők területe egyre csökkent. Kaán ezt „viszonyaink és gazdasági elmaradottságunkkal” magyarázta, szerinte ezek „kényszerítettek arra, hogy (…) a legprimitívebb módon szedjük az erdő hasznát”. Ő maga egyébként a szálalásos fakitermelés híve volt.
Fát vágni csak okosan, szépen
Trianoni örökség
Az erdőgazdálkodás valódi modernizálása annak ellenére elmaradt, hogy az I. világháború után valódi sokk érte az ágazat résztvevőit: a trianoni békeszerződéssel Magyarország erdőinek mintegy 85 százaléka, összesen nagyjából 7,3 millió hektrányi erdő az országhatárokon kívülre került. A mai Magyarország területén maradó mintegy 1,1 millió hektárnyi erdőség az ország területének alig több, mint 10 százalékát jelentette. A trauma az erdésztársadalomban akkora volt, hogy egyes beszámolók szerint emberi sorstragédiákat is okozott. „Szaltzer Lajos erdőtanácsos tegnapelőtt éjszaka Királyhalmon az erdőőri szakiskolában levő lakásán fölakasztotta magát. Az erdőtanácsos a haza sorsán bánkódva követte el az öngyilkosságot. Már a megszállások miatt nagyon elkeseredett, amióta pedig nyilvánoságra kerültek a békeföltételek, annyira levert volt, hogy a szavát is alig lehetett hallani” – olvasható a Trianon hatásai a magyar erdőgazdálkodásra című, 2020-ban kiadott kötetben.
A Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián erdőmérnökként végzett, majd az akkoriban modernnek számító erdőgazdálkodással nyugat-európai tanulmányútján ismerkedő Kaán, erdőügyi kormánybiztosként már az 1920-as erdőrendezési utasításban javasolta a szálalásos gazdálkodás általánossá tételét, ám az az újjáépítési kényszer miatt sem kapott erőre. A történelmi Magyarországon dolgozó erdőmérnökök túlnyomó többsége ráadásul az országhatárokon kívül szoruló területeken élt és dolgozott.
Több fára volt szükség kevesebb erdőből
Az elvesztett erdők pótlása céljából a hazai szakértők Alföld-fásítási program kidolgozásába kezdtek, a tervet 1923-ban törvényben is szentesítettek. A kísérlet sem az erdészet rendszerszintű problémáinak megoldását, sem az erdőgazdálkodás modernizálását nem hozta tartósan magával, pedig az Alföld-fásítás „élénk szellemi pezsgést keltett a szakmában” – értékelte a korszakot a XX. századi Magyarország történetét feldolgozó enciklopédia vonatkozó kötete. Homokos és szikes talajokon hoztak létre kísérleti telepeket, fajtakísérleteket és telepítéstechnológiai kísérleteket végeztek.
Bár ezeknek a törekvéseknek köszönhetően a hazai erdős területek aránya nagyjából megduplázódott, csakhogy a 20. század során az őshonos erdők helyett leginkább kultúrerdőket és ültetvényeket telepítettek, elsősorban akác- és nyárfákból – írta összefoglalójában a WWF erdő programjáért felelős Gálhidy László. A második világháborút követően az erőszakos iparosítás, a nagyarányú építkezések, a mezőgazdaság átalakítása következtében a megcsonkított országban is óriási mennyiségű fára volt igény, ráadásul a technológiai fejlődés is az intenzív kitermelés irányába mozdította az ágazatot. Bár a tarvágásos fakitermelés a kapitalista országoktól sem volt idegen, igazi rombolást elsősorban a szocialista blokkban, Magyarország mellett az egykori Szovjetunióban és például Ukrajna és Románia területén végzett.
A II. világháború után az erdők legnagyobb részét már 1945-ben államosították, az ekkor még magántulajdonban lévő mintegy 176 ezer hektárnyi erdőt, nagyjából 10 ezer hektár kivételével az 1961-es erdőtörvény utalta állami tulajdonba, vagyis a téeszekhez vagy az állami erdőgazdaságokhoz. A kitermelés fokozását az 1961-ben életbe léptetett második ötéves terv írta elő, ennek értelmében a kitermelést évi 3,9-ről 4,5 millió m³-re növelték – derül ki Oroszi Sándor 2015-ös cikkéből. Igaz, a szocialista tervgazdaságban a fásítás sem maradt el: az Alföd-fásítási program szocialista verziója tovább folytatódott, annak minden előnyével és hátrányával együtt.
A mai értelemben vett modern erdőtörvényre 2009-ig kellett várni, ekkor ért össze az erdő, az erdőgazdálkodás, és a társadalom viszonyának szabályozási igénye. Az új, idén augusztusig érintetlen törvény célja dedikáltan az lett, hogy „biztosítsa az erdő, mint a természeti tényezőktől függő és az emberi beavatkozásokkal érintett életközösség és élőhely fennmaradását, védelmét, gyarapodását, továbbá az erdő hármas funkciójának, azaz a környezetre, társadalomra, valamint a gazdaságra gyakorolt hatásának kiteljesedését”. A törvény ezzel volt hivatott ellensúlyozni a klímaváltozás hatásait, védeni a biológiai sokféleséget, valamint a felszíni és felszín alatti vizeket, a termőtalajt és a mezőgazdasági területeket.
Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/fakitermeles
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)
A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.
Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.