Frigyes főherceg üdülőtelep és erdei iskola (ma a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet szanatóriuma), Farkasgyepű, 1942. #71915 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Csodatévő bakonyi levegő

Gyermeküdültetés a farkasgyepűi erdei iskolában

Tengerszint feletti 402 méteres magasság, sűrű erdő, óriási fák árnyékolta úttalan utak, csörgedező patakok, százados, mély csend: a Bakonyban fekvő, néhány száz lelket számláló Farkasgyepű nyugalmát hosszú időn át legfeljebb a bakonyi betyárok zavarták meg néha. Az 1920-as évek végén aztán gyerekzsivaj vegyült a csendbe: a környék különösen jó, gyógyító hatású levegője miatt erdei iskolát építettek ide, ahol nehéz sorsú és beteges gyermekek kaptak lehetőséget arra – legalább pár hét erejéig –, hogy testileg és szellemileg is jól érezzék magukat.

A szabadlevegős iskolák annak a tizenkilencedik-huszadik század fordulóján kialakult mozgalomnak voltak a részei, amely elvként tűzte ki, hogy az oktatási intézményekben a feladatokat lehetőleg a szabadban végezzék és egészséges életmódra neveljék a tanulókat. Az erdei iskola ezek egyik altípusa volt: itt ugyanis a betegség megelőzése, illetve az volt a cél, hogy a gyengébb szervezetű gyermekek jó levegőn és bőséges táplálkozással testileg és szellemileg megerősödjenek, testedzésben és oktatásban részesüljenek. Magyarországon az első ilyen típusú iskola 1908-ban Szombathelyen, az első világháborút követően pedig többek között Sopronban, a Velencei-tó partján és Farkasgyepűn létesült.

#71910 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
#71894 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

A farkasgyepűi intézményt az Országos Gyermekvédő Liga alapította 1929-ben. A húsz holdnyi erdőterületet Rótt Nándor veszprémi püspök díjtalanul engedte át a szervezetnek, amely 1906-ban jött létre a gyermekek és fiatalkorúak védelmére. Az iskola terve Vass József népjóléti miniszter, illetve a Gyermekvédő Liga elöljárói – Albrecht főherceg, Frigyes főherceg és Neugebauer Vilmos – segítségével valósult meg, ötszáznyolcvanezer pengős állami segéllyel egy év alatt huszonhét épületet emeltek a területen.

#72394 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

„Farkasgyepű, [egy] parányi dunántúli falu mellett három hét óta ötszáz szegény lányka boldog zsivajától hangos a bakonyi erdő. Ötszáz gyenge, rosszul táplált, vérszegény gyerek arcát pirosítják, szemét fényesítik, tüdejét töltik meg életadó dús levegővel a bükk- és tölgyóriások, amelyek ontják az áldott oxigént és mint hatalmas őrsereg zárják körül a Gyermekvédő Liga Vass József gyermeküdülőtelepét és erdei iskoláját” – írta a Magyar Hírlap nem sokkal az intézmény megnyitása után, 1929 júniusában.

Déli pályaudvar #71872 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
#72418 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Az iskola épületei kék, zöld, sárga és más derűs színekben pompáztak, a berendezés pedig a lehető legmodernebb volt: saját vízvezeték, forrás, csatornázás, világítás, kórház és elkülönítő állt rendelkezésre. Ha valakin betegség jelei mutatkoztak, akkor nyomban elhelyezték egy elkülönített szobába, ahol figyelmes ápolásban részesítették. Nagy gondot fordítottak a tisztaságra, a tisztálkodásra, az egészséges ivóvízre, illetve a gyermekek időbeosztásra.

A vasárnapokat és ünnepnapokat is megtartották, rendszeresen tartottak misét az ebédlőben vagy a szabadban, az evangélikus és református gyerekekhez Pápáról jártak ki a lelkészek.

#72376 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
#71876 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Az erdei iskolában rendes oktatás-nevelés folyt: délelőtt tanítás, utána egy órás séta, majd délután korrepetálás és közös felkészülés a következő napra. Az első négy osztály önálló volt, az ötödik–nyolcadik osztályokat pedig osztatlanul tanították. Az egyik tanítónő, Huszár Jánosné így emlékezett vissza a Farkasgyepűn a két világháború közötti időszakban eltöltött évekről: „Tulajdonképpen anyahelyettesi feladat volt a miénk. Az iskolai oktatáson kívüli időt töltöttük a gyerekekkel. Sétáltunk, kirándultunk velük, elkísértük őket a fekvőcsarnokba. Együtt voltunk velük ebédnél, vacsoránál. Segítettünk nekik a levelezésben, meghallgattuk gondjaikat, bánatukat és próbáltunk segíteni nekik abban, amit tudtunk. […] Kényelmes, szép életet éltünk, sok szabadidőnk volt. Könyveket olvastunk, hímeztünk. Nagyokat sétáltunk a környéken. A környék ismert kirándulóhelyét, a Csurgókutat szinte hetenként felkerestük. Télen pedig boldogan síeltünk a kitűnő terepen.”

Az intézet másik feladata a nyári üdültetés megszervezése volt, amikor júniustól októberig turnusokban láttak vendégül pesti szegény munkásgyerekeket. Ilyenkor fővárosi tanítónők és hivatalnokok önkéntes védőnőkként segítettek a táborban. A „szociális nyomor infernójából” kiválogatott gyermekek közül sokan itt láttak életükben először fogkefét vagy törölközőt, az otthonról hozott szegényes öltözet helyett pedig új szoknyát, trikót, blúzt, harisnyát, szandált és fonott szalmapapucsot kaptak. 

Kirándulás Bakonyjákó felé. #72410 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
#72397 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

„Reggeltől estig pihennek és játszanak, vagy tornásznak, Európa legmodernebb pedagógiai intézményeit ismerő, ritmikus tornához, kedves régi magyar játékokhoz egyformán értő személyek [irányításával].” Természetesen a táplálkozás is különösen fontos volt: „az üde erdei levegőben és a sok mozgás közt sokkal jobb étvággyal esznek a gyerekek, mint Budapesten. Valamennyi legalább egy liter tejet és fél kiló kenyeret fogyaszt el; amellett hetenként négyszer délben és háromszor este húst is kapnak. Naponta ötször étkeznek, uzsonnára két és fél deci tejet és jónagy karéj kenyeret. A gyengébb szervezetűek, akiket külön is hizlalni akarnak, vacsora után még újra kapnak tejet” – számolt be a Magyarság című lap a legelső, 1929-es nyári üdültetésről.

A Fortepan archívumában található képeket Lissák Tivadar készítette az 1940-es évek elején, akiről nevelt lányával beszélgettünk egy korábbi cikkünkben. Számos fényképen szerepel Lissák felesége, Lengyel Mária, aki önkéntes nevelőként vett részt a tábori életben.

A fotókat készítő Lissák Tivadar felesége, Lengyel Mária önkéntes nevelő. #71913 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Ezek a képek is tükrözik a kezdeti lelkesedést, hiszen, habár a második világháború idején romlottak az anyagi körülmények és nehezebbé vált az élelem beszerzése, 1944 tavaszáig hasonló módon éltek az intézményben, mint az azt megelőző másfél évtizedben. Ekkor érkezett a honvédség felhívása, hogy adják át nekik a telepet, így rohamtempóban mindent el kellett szállítaniuk. A háború után, 1948-ban újra megnyitott az iskola, és bár az Országos Gyermekvédő Ligát 1950-ben államosították (1989-ben újjáalakult), különböző fenntartók által egészen az 1970-es évek elejéig működött a telep. Azóta kizárólag egészségügyi intézményként működik, ma Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézet néven – a hadseregek és a politikai rendszerek jöttek-mentek, a gyógyító bakonyi levegő azonban mindvégig megmaradt a farkasgyepűi fák között.

Cikkünk megírásában az Arcanum Digitális Tudománytár volt segítségünkre. További források: Huszár Jánosné: Iskola a Bakonyban; A farkasgyepűi intézet története

Írta: Gáspár Balázs | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/farkasgyepu

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.