Kocsuba Emil, Kocsuba Márta, Gludovácz Matild és Kocsuba Elemér a ház szalonjában, az 1920-as években. #57186 Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Megváltó a patikában

Egy veszprémi gyógyszerészcsalád huszadik századi története(i)

Egy család, amelynek a patikájában Jávor Pál felesezett, a szalonjában püspökök teáztak, az egyik tagja pedig megmentette a Tűztornyot az oroszok géppuskájától: Veszprém ma nem lenne az, ami, a Kocsuba-Karabélyos família nélkül. 1911 és 1951 között ők voltak az Óváros tér mellett található Fekete Sas Gyógyszertár tulajdonosai, ez idő során rengeteget fényképeztek, filmeztek, leveleztek és nagy társasági életet éltek, így a család és a város története elválaszthatatlanul összefonódott.

Aki járt már valaha Veszprémben, biztosan látta a Fekete Sas Gyógyszertárat. Ha máshogy nem, a jobb szeme sarkából, amikor a Szabadság tér felől az Óváros térre tartott, hogy felmenjen a várba megnézni a Tűztornyot, az érseki palotát és a székesegyházat, meg a Séd-völgyre nyíló kilátást a Viadukttal, a Benedek-heggyel és a Bakony vonulataival. De miért is állna meg az utazó egy patika előtt? Én sem álltam meg soha, pedig veszprémiként több ezerszer mehettem el előtte.

A veszprémi Fekete Sas Patika az 1930-as években. #57449 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Száz évvel korábban mindez másképp lett volna. Az utazó meg én akkor futólag találkoznánk a Fekete Sas Gyógyszertárban, biccentenénk egymásnak, ő éppen csak betérne a piac előtt vagy után, megkóstolni a hely legendás Napóleon-likőrét, esetleg kérne valamit fejfájásra vagy egyéb bajra, én meg törzsvendégként állnék egy kupicával, miközben a legújabb hírekről társalognánk néhány helyi polgárral és a patika vezetőjével, Kocsuba tatával. Távozáskor aztán kérnék egy adagot az Arnea vagy Dianutrin vitamintápszerből, amely állítólag megvéd a betegségek ellen, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz legközelebb kanyaró, spanyolnátha, vagy másféle járvány a városban…

A patika a régi, fehér berendezéssel, balról jobbra: egy asszisztens, Kocsuba Elemér, Karabélyos Endre és Kocsuba Emil az 1920-as években. #57192 Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter
A patika új, barna berendezése az 1930-as években. #57447 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

A Fekete Sas Veszprém első gyógyszertára volt, már a tizennyolcadik század közepén működött, igaz, akkor még a várban. A tizenkilencedik század elején a város egyik fő utcájába, a Rákóczi (akkor: Piarczy) utca 8. szám alá költözött, majd több tulajdonosváltás után 1911-ben Kocsuba Emil vette meg a patikát. Az ő híre, a város köztiszteletben álló és szeretett polgáraként, távoli vidékekre is eljutott, alakjáról a kor leghíresebb férfi színésze, Jávor Pál többször meg is emlékezett cikkekben: „Aki a patika mellett elment, nem mulasztotta el, hogy be ne köszönjön a Patikárius úrhoz, vagy ahogy mi hívtuk az öreget, a Megváltó tatához. Nagy színházbarát volt az öreg és azért mi színészek, ha csak egy kis időnk volt próbák közben [a veszprémi színház pár percre van a gyógyszertártól], beugrottunk hozzá az előző napi előadás sikere felől érdeklődni, a helyi pletykákat meghallgatni és főleg, de nagyon is főleg, meginni nála a vidéki színész üres hasát elzsibbasztó gyomorkeserűt, vagy a lélekedző és fantáziát növelő gyógykonyakot”.

Séta az Óváros téren az 1930-as években. Balról jobbra: Karabélyos Imre (Karabélyos Endre öccse), Gludovácz Matild, Karabélyos Péter és Kocsuba Márta. #57367 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Az élet nem csak a patikában, hanem a felette lévő lakásban, a szalonban és a teraszon is zajlott: kávézás, teázás, irodalmi és zenés estek vendégekkel, akik között püspökök, főorvosok, tisztek és a város más előkelőségei is megfordultak. Gludovácz Matild (1884–1955), Kocsuba Emil felesége nevelte a gyerekeket, fogadta a vendégeket, színházba és koncertekre járt, és rengeteget olvasott (az orosz klasszikusok voltak a kedvencei).

Kocsuba Emil egészen 1929-ig vezette a patikát, amikor is hatvanhárom évesen elhunyt. „Szeretetreméltó egyéniségével értéke volt a város társadalmának”, „emberbaráti hivatásának lelkes szeretete megóvta attól, hogy rideg üzletemberré legyen, a receptek hieroglifáin s a tégelyek rejtélyein túl Higiea (sic!) avatott szolgájaként juttatott a keserű orvosságoknál hatékonyabb gyógyszerből: jó szívének vigaszából, jóízűségének üdítő cseppjeiből is” – olvashatjuk a róla szóló megemlékezésben.

A felső sorban a Kocsuba-család tagjai, balról a negyedik Kocsuba Emil édesanyja. Az alsó sorban balról jobbra Kocsuba Emil, Kocsuba Elemér, Kocsuba Márta és Gludovácz Matild, 1908 körül Mohácson. #57153 Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Kocsuba Emil és Gludovácz Matild két gyermeke, akik még Mohácson születtek, Elemér (1904–1983) és Márta (1906–1995) közül a fiú volt hivatott apja nyomdokaiba lépni. Budapesten meg is szerezte a gyógyszerész végzettséget, azonban mint egyfajta polihisztor műkorcsolyázó, autóversenyző és teniszbajnok is volt, Kodály-tanítványként korának legismertebb orgonaművészei közé tartozott, és éppen az apa halálának évében szerzett egyházi karmesteri oklevelet a Zeneakadémián és végezte el az Országos Filmegyesület iskoláját. Elemér ettől kezdve a fővárosban élt és dolgozott, több film elkészítésében is részt vett mint rendező-asszisztens vagy producer, közben sportoló- és művészkarrierjét is folytatta, de a családi örökséget is továbbvitte, két budapesti gyógyszertárnak is a vezetője és résztulajdonosa volt.

120-as tempó, werkfilm (1937), 2:26-tól Kocsuba (művésznevén: Kassay) Elemér, a film producere látható. 1980-ban szerette volna még egyszer megnézni a filmet, de azt mondták neki, hogy a háborúban mindkét kópia megsemmisült – a 120-as tempó a halála után jelent meg DVD-n, így már nem láthatta újra…

Karabélyos Endre főgyógyszerészként 1932-ben. #57320 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Mindeközben azért a Fekete Sas sem maradt üresen: Karabélyos Endre (1900–1972) vette át a vezetését, aki 1924-től segédként dolgozott a patikában, majd beházasodott, miután Kocsuba Mártával egymásba szerettek. Akárcsak Kocsuba Emil, aki Segesváron született, majd Erdély különböző települései és Zalaegerszeg után érkezett a városba, Karabélyos Endre sem volt tősgyökeres veszprémi: az apja a kárpátaljai Serbóczon (ma Beregsziklás, Ukrajna) született, majd Alsólendván (ma Lendava, Szlovénia) lett járásbíró, fiatal éveiben a közelben lévő Tótszerdahelyen kúriát és földet vásárolt Fedák Sárinak. Ötvenévesen vette el a tizennyolc éves Vargha Veronikát, négy gyermekük született, az egyik volt közülük Endre, aki Kőszeg, Szombathely és Szeged után maradt majdnem öt évtizeden át Veszprémben.

Az 1930-as évek közepén a patika új berendezést kapott és megszületett Karabélyos Péter (1934–1998), a családi és társasági élet pedig továbbra is zajlott, követték Kocsuba tata és felesége polgári életmódját, séták a patika környékén, az Óváros téren, olvasás és borozás a parasztszobában, napozás és játék a teraszon. Nyáron a veszprémiek gyakran jártak Balatonalmádiba, egy-egy forró hétvégén szinte az egész város kiürült, a pezsgő élet átköltözött a tó mellé, ahogy ma is, amikor a júliusi kánikulában csak néhány turista és egyházi személy lézeng a vár macskaköves utcáin. A Kocsuba-Karabélyos család minden nyáron házat bérelt a vízpart mellett, ahol a test és a lélek igazi gyógyszereit élvezték: napfény, fürdőzés, pihenés, táncmulatságok, bálok.

Balról a harmadik Gludovácz Matild, jobb oldalon a földön ül Kocsuba Márta a fövenyfürdői strandon Balatonalmádiban, 1920 körül. #57380 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Amikor a második világháborúban elérte a front a várost, és a németek még, az oroszok meg már itt voltak, a Vörös Hadsereg egyik katonája felment a Rákóczi utcai ház padlására, kirúgta a tetőt, felállította a géppuskáját, és célba vette a Tűztornyot, merthogy ott németek vannak. Ekkor Karabélyos Endre lélekjelenlétére volt szükség, hogy a város egyik szimbóluma ép maradjon: „dehogy vannak ott németek. Tudod, milyen italok vannak a patikában?!”, mondta az orosznak, akit az alkohol ígérete végül eltérített a képzelt vagy valós németek lelövésétől, és inkább lement meginni egy üveggel…

Innen, a padlás kibúvójából akartak a Tűztoronyra lőni az oroszok. #57485 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Az oroszok egyébként is sajátságosan viszonyultak a gyógyszertár készletéhez, a polcokon álló üvegcséket egyenként kinyitották, a benne lévő folyadékot megszagolták, és aminek alkoholszaga volt, azt megitták, a többit pedig ledobták a földre. Egy orosz tisztet, „Drasztutyi”-t, aki beköltözött a házba, azért sikerült megnevelni, a család megtanította rendesen enni-inni, adtak rá öltönyt, és végül a délutáni teázásokon is részt vett a város előkelőségeivel a polgári szalonban, ám amikor hazarendelték, a pályaudvaron úgy búcsúzott, hogy neki már nem lesz lehetősége levelet írni a veszprémi Rákóczi utca 8. címre…

„Drasztutyi”, az orosz katonatiszt, aki beköltözött a Kocsuba-Karabélyos-család házába, 1945-46 körül. Forrás: Karabélyos Péter

A Kocsuba-Karabélyos-féle patika negyven éven át működött, a háborút túlélte, az államosítást azonban már nem: 1951-től kezdve Karabélyos Endre csak beosztott gyógyszerészként dolgozhatott a város különböző patikáiban, kivéve a Fekete Sast, ahol még úgy sem. A házból csak egy kis részt, két szobát hagytak meg az egykori tulajdonosoknak, azt is tanácsi lakásként, a házaspár innen még végignézhette, ahogyan 1955-ben átnevezték (7/43-as számú lett), az 1960-as évek elején pedig felújították alattuk a patikát. A fiuknak, Karabélyos Péternek így már nem jutott gyógyszertári örökség, de azért a kemikáliák közelében maradt, a Veszprémi Vegyipari Egyetemen végzett vegyészmérnökként, majd a fővárosba ment, ott alapított családot, lett kutatómérnök és feltaláló. Karabélyos Endre a hajdanvolt Fekete Sas felett halt meg 1972-ben, Kocsuba Márta még 1980-ig élt ott, amikor végül ő is elköltözött Budára, de addig is az íróasztalánál, a falon ott lógott a férjével készült kép egy korból, amikor a patikában, a szalonban és a teraszon egy szebb világot teremtettek maguknak és a barátaiknak, mint amilyen az valójában volt…

Zavaros Zsófia (Karabélyos Péter felesége) a fiával (Karabélyos Péter, sz. 1969), fent az ablakban Kocsuba Márta, a már államosított gyógyszertár felett megmaradt tanácsi lakás ablakában, az 1970-es években. #57325 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

Kocsuba Emil és felesége, Gludovácz Matild, valamint Kocsuba Márta és fia, Karabélyos Péter a veszprémi Alsóvárosi temetőben nyugszanak közös sírban, Karabélyos Endre hozzájuk közel, az egyházi kriptában található. A család tagjai, bárhonnan jöttek és bárhová mennek, a huszadik század után örökké veszprémiek (is) maradnak.

Karabélyos Péter és Zavaros Zsófia (a volánnál) nászútra mennek egy bérelt Trabival 1968-ban. Hátul Kocsuba Márta. #57228 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter
Karabélyos Péter (sz. 1969) utolsó képe nagyapjával, Karabélyos Endrével 1971 körül. #57256 ​Fotó: Fortepan / Karabélyos Péter

A Kocsuba-Karabélyos család veszprémi fényképei és történetei Karabélyos Péter (sz. 1969) segítségével jutottak el hozzánk. Ezúton is köszönjük neki, hogy megosztotta velünk a mindennapi és nem mindennapi pillanatokat.

Egyéb források: Hogya György: A veszprémi patikák története, Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém, 2017; feketesasgyogyszertar.hu; Jávor Pál: Gyógyszertár a Megváltóhoz; Kocsuba Elemér (Wikipédia)

Írta: Gáspár Balázs | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/fekete-sas-patika-veszprem

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.