#29853 és #177792 és #3470 és #56536. Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás és Bojár Sándor és Homoródy Károly és Rádió és Televízió Újság

Kalandos képmegfejtések

A közösségi kútfő csodája

A FortePan megfejtések fórumon néha egészen elképesztő nyomozások eredményeként fejtik meg lelkes önkéntesek, hogy egy-egy fotó hol készült vagy mit ábrázol. A fórumot Lovas Gábor metróvezető [felhasználóneve: LoviGabi] hozta létre majdnem a Fortepan indulásával egyidőben, azaz 11 éve. A Fortepan több szerkesztője is a fórumon kezdte áldásos tevékenységét, így a levezetéseket ellenőrző és a helyes megfejtéseket a Fortepanra átemelő Simon Gyula [2ly] és Péter Gábor [pégés] szerkesztők is. Néhány érdekes nyomozást válogattunk a fórumról.

2014-ben fejtette meg [pégés] az alábbi Fortepan kép készítésének helyszínét, négy évre rá pedig a dátumot pontosította [napocza] – aki nem más, mint a legtöbb megfejtést adó fórumozó, Lajtai László. Ez alapján [Alexander Demeter] rátalált újabb három évvel később, idén januárban a fotóhoz kapcsolható baleset utóéletére az Esti Hírlap 1960. október 5-én megjelen Halálos autógázolásert börtön című cikkében:

„L. M.-né, született K. P. július 29-én délelőtt, férje személyautóján az Attila utca 75. számú ház elől a Vérmező utcába kanyarodott. Bár látta, hogy az úttest a locsolástól vizes, csúszós, ennek ellenére a megengedett maximális 15 kilométeres sebesség helyett 20 kilométeressel vezette a kocsit a Széna tér felé. A síkos úttesten az autó megcsúszott, felszaladt a járdaszigetre és egy 60 éves asszonyt elütött. L.-né a gázolás után teljesen elveszítette uralmát a kormány felett, húsz métert maga előtt tolta áldozatát, aztán keresztülment rajta, utána nekiment egy köszörűskocsinak. Az elgázolt asszony kórházba szállítás közben meghalt. L. M.-nét a Központi Kerületi Bíróság egyévi börtönre ítélte és a vezetéstől örökre eltiltotta. Az elítélt fellebbezett.”

Széna tér, Ostrom utca és Vérmező út sarok, előtérben egy Opel Olympia típusú személygépkocsi, 1960. #56536 Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

De [andreas19] még ennyi háttérinformációval sem érte be és előásta a gázoló férjének, Lefler Mihály autószerelőnek viselt dolgait is.

Elsőre talán egy múzeum homlokzatára gondolnánk az alábbi kép láttán, de [pégés] beazonosította a helyszínt, amit a #9106-os képpel alá is támasztott. Sőt, az úriemberek elfoglaltságát is sikerült kitalálnia.

Forgalomszámlálók az Alagút bejárata mellett, a Clark Ádám téren 1964-ben. #199342 Fotó: Fortepan / Antal Gábor

Két év kellett, hogy az alábbi két kép készítésének Illés utcai helyszíne kiderüljön, nem is akármilyen nyomozást folytatott [Archimédesz]. Döbbenetes precizitással azonosította a házon látható egyedi jegyeket egy harmadik fényképen, amit a Kiscelli Múzeumban talált.

Képeslapok és régi térképek alapján tudta megfejteni [lawrence1961], hogy az alábbi fotó Mátyásföldön, a Csinszka utca 29–33. alatt álló egykori Gróf Vay-villa kertjében készült Cholnoky Jenőről. Még az a festmény is segítség volt a megfejtéshez, amelynek vázlatát valószínűleg éppen a fényképen készíti a neves földrajztudós.

A budapesti Csinszka utca (Erzsébet királyné út) 29-33. számú villa kertjében Cholnoky Jenő földrajztudós rajzvázlatot készít 1937-ben. #29853 Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás

2016-ban kezdtek bele a fórumozók az alábbi fotó helyszínének azonosításába, mégpedig a bal oldalt látható labdarúgó hirdetőtáblán olvasható információk alapján. A belógó M betű alapján [pégés] az egyetlen m-re végződő nevű Zala megyei településre, Homokkomáromra tippelt, de nekik nem játszott a bajnokságban csapatuk. Több tipp után két évvel később jött az újabb áttörés, amikor [kamant] a tábla képzeletbeli mérete alapján a Lenti VM (Vörös Meteor) felirat utolsó betűjét vélte azonosítani. Innen már nem kellett sok, hogy megtudjuk 0–2-re végződött az 1972 októberében játszott focimeccs és [Sajka] pazar levezetése a pontos helyszínt is meghatározta a fentről.hu ortfotóinak elemzésével. Mindezt megerősítette egy Facebook poszt és egy olvasói levél is, amiben a levélíró közelben élő nagyszülei azonosítani tudták a helyiek által csak Belfegorként emlegetett, a Csömödéri TSZ által üzemeltett üzletházat (amelyet az 1980-as évek elején lebontottak) és még az igazoltatást végző helyi rendőr, Buti Pál neve is kiderült.

Lenti, Kossuth út, közúti ellenőrzés a Templom tér közelében. #65953 Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Először [2fillér] dobta be, hogy nem Domanovszky Endre műve látható-e az alábbi fotón. Ezen a szálon elindulva és Rózsa Gyula műkritikussal konzultálva [Goldman Emma] azonosította is Domanovszky Fonó című 392×726 cm-es, 1971-es gobelinjét. Először a moszkvai magyar nagykövetség fogadótermét gyanították a fórumozók a fotón, de végül [2ly] segítségével sikerült azonosítani az egri Megyei Tanács dísztermét.

Megyeháza (ekkor Megyei Tanács) díszterme Egerben, a Kossuth Lajos utca 9. alatt, 1972-ben. A gobelin Domanovszky Endre alkotása: Fonó (1971). #4349 Fotó: Fortepan / Kádas Tibor

A járda, a boltíves kapu, a vörös csillag és a trafik elemzése után [napocza] egy Facebookra feltöltött kép alapján tudta meghatározni az alábbi fotó készítésének helyszínét. Ekkor következett az igazán meglepő fordulat, ugyanis a megfejtésben részt vevő [VEE] azt mesélte el következő fórumposztjában, hogy a nyomozás végén vette csak észre, hogy a fotónak ő maga az adományozója és mivel a háttérben lévő házban laktak rokonok, még az is elképzelhető, hogy ő a kisgyerek a képen…

Budapest, Váci út, háttérben az 51/b számú ház, 1949. #23905 Fotó: Fortepan / Vogl Elemér

Három év kellett, hogy sikerüljön a budapesti Váci út és Gogol utca sarkán elhelyezni az alábbi fotót. Sok találgatás után, amelyben még Szombathely is felmerült, [NZA] ki tudja mi alapján bedobta a pontos helyszínt tippként, amit [pancserzoli] részletesen igazolt is. Ugyan [vízbe mártott test] először kételkedett, de végül saját magát győzte meg a megfejtés helyességéről egy helyszíni szemle során.

Budapest, Gogol utca, háttérben a Váci úton a már lebontott Lipót telefonközpont, 1954. #11634 Fotó: Fortepan / Gyöngyi

Nemrégiben [pégés] fedezte fel, hogy az alábbi két képet egy apróság köti össze a közel azonos helyszín mellett, ugyanis máskor és más készítette a fotókat, de a CF-23-01-es rendszámú Peugeot 203-as kocsi mindkettőn ott statisztál a háttérben.

Petőfi tér, szemben a Régi posta utca 2-es számú ház, balra a Dunakert, 1962. #209277 Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ
1965. #177792 Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

Ha felkeltették az érdeklődését a fenti kalandos nyomozások, csatlakozzon ön is a Fortepan megfejtések fórum közösségéhez!

Szerkesztők: Tamási Miklós és Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kalandos-megfejtesek-2021

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.