1975. #18795 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Édenkerttől a szögesdrótig

Kerítéskörkép a huszadik századból

A kerítés az a világon mindenhol kerítés. Ez alapján akár azt is mondhatnánk, hogy a kerítés összeköt bennünket, ha nem épp az lenne a lényege, hogy elválasszon. Lehet persze kovácsoltvas, beton, sövény, deszka vagy szögesdrót, de bárhol és bármilyen formában is állja utunk, mindenhol tudjuk, azért van, hogy megakadályozza az áthaladást. Vagy legalábbis figyelmeztessen arra, hogy nem kéne. A mindennapjaink része több ezer éve, természetes, hogy állandó szereplője a fényképeknek is, akár egy puszta közepén álló tanyáról, akár egy nagyvárosi utcarészletről van szó.

Tulajdonképpen bárminek a történetét el lehetne kezdeni Ádámtól és Évától, és a kerítés esetében ez nem is lenne alaptalan. Egyrészt mert sokan az ősbűnnel azonosítják az elkerítés megjelenését, hiszen ez volt a magántulajdon első megnyilvánulása. Nem véletlenül lett a közelmúltban egy európai határkerítéseket bemutató fotókiállítás mottója Jean-Jacques Rousseau idézete:

„Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, ő volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.”

Másrészt az idilli hely, ahonnan Ádámot és Évát kiűzték eleve egy kert volt. A kert lényege pedig – ahogy azt a magyar nyelv szépen mutatja – az, hogy el van kerítve. Szóval a kerítés eredete talán az ősbűnnél is régebbi mitológiai homályba vész el. Na de félre a magasröptű gondolatokkal, lássuk milyen kerítések bukkannak fel a Fortepan évszázados fotómerítésében.

A Tóth Lőrinc utca és Goldmark Károly (Daruváry) utca sarkán álló ház kerítése 1935 körül. #83792 Fotó: Fortepan / Ebner

A legegyszerűbb kerítés vesszőből, nádból, ágakból vagy akár napraforgószárból készül. Sőt, lehet élő sövény is. Ez utóbbi ugyan nem hagyományos értelemben vett kerítés, de jóval tartósabb annál. Angliában többszáz éves birtokhatárokat elválasztó sövények is vannak, egyeseket még a középkorban telepítettek.

Lőkösházán 1965 körül. #59507 Fotó: Fortepan / Braun Antal
1943. #119346 Fotó: Fortepan / Bogdan Celichowski

Aki azonban komoly kinézetű, tartós kerítést akart a portája köré, az évszázadok óta deszkát használ mifelénk. Vidéktől függően fektetett vagy állított formában helyezték el a falapokat, de az eredmény ugyanaz lett: masszív fal, amit a nagyobb állatok sem tudnak áttörni. Merthogy a kerítések szerepe sokáig nem elsősorban a betörők távoltartása volt – nem volt túl nehéz feladat átmászni rajtuk –, hanem az állatoké.

A Petanovits-ház kerítésének javítása a Dunakeszin a Batthyány Elemér utca 8. szám alatt 1937-ben. #135352 Fotó: Fortepan / Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár / Petanovits fényképek
Farsang Ipolydamásdon 1973-ban. #87311 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A templomokat és a hagyományosan mellettük fekvő temetőt is gyakran azért kerítették be, hogy a főtereken tartott vásárokról elkóboroló jószág ne tévedjen be. (Ahol emberek ellen kellett védekezni, ott komolyabb falat építettek, mint az erdélyi erődtemplomoknál.) Állítólag még a Nemzeti Múzeum kertjének is azért lett komoly kerítése – melyet amúgy Ybl Miklós tervezett –, hogy ne sétáljanak be a marhák a mai Kálvin térről, ahol a vásárokat tartották.

A Magyar Nemzeti Múzeum a Kálvin tér felől nézve 1879 körül. #82108 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.053

A tömör deszkát a legtöbb helyen felváltotta a mutatósabb és anyagtakarékosabb léckerítés, mely az egész országban elterjedt. Éppúgy hozzátartozik a falusi utcaképhez, mint számos kertvároséhoz. Helyenként lábazatot és oszlopokat kapott, melyek némiképp előkelőbbé varázsolták, de alapvetően ez volt a legolcsóbb kerítésmegoldás sokáig.

A mátyásföldi villanegyedben például előírás volt a 19. század végén, hogy aki telket vásárol, annak három hónapon belül gondoskodnia kell a kerítésről is. Aki ezt elmulasztotta, annak „szabványszerű, legolcsóbb” kerítést épített a közösség, és a költséget ráterhelték a tulajdonosra. Talán ezért is volt olyan sok léckerítés arrafelé még a huszadik század második felében is. Olykor a legpompásabb villák előtt, díszes kovácsoltvas kapukhoz csatlakozva is. Hogy mégsem ez lett a legelterjedtebb kerítéstípus Mátyásföldön, annak az az oka, hogy itt volt nyaralója Haidekker Sándornak, a leghíresebb magyar kerítésgyárosnak.

Az Orom utca 8. kerítése a Gellért-hegy oldalában 1916 körül. #172325 Fotó: Fortepan / Göcseji Múzeum
1972. #28213 Fotó: Fortepan / Umann Kornél
A Stoczek József utca a Budapesti Műszaki Egyetem kerítésén keresztül 1960 körül. #158034 Fotó: Fortepan / Preisich család

Haidekker a századfordulón szabadalmaztatta a Hungária sodronyfonatot. Ez a drótkerítés hullámos drótokból álló háló volt, amit nem oszlopokra kellett kifeszíteni, hanem merev táblákból állt. Így az megtartotta saját magát. Bár ipari és mezőgazdasági célokra is használták, hamarosan a magánkertek megfizethető, de elegáns kerítéseként vált ismertté az egész országban. A Haidekker valódi brand lett. Díszesebb változatai villák elé kerültek cifra kapukkal, az egyszerűbbek családi vagy társas házakat kerítettek. A második világháború előtt már olyan jól ment a családi vállalatnak, hogy egyre több országba exportálhattak. A céget 1948-ban aztán államosították, a sikertörténetnek pedig vége szakadt.

A budapesti Kelenhegyi út 23/b Haidekker gyártmányú kerítése 1941-ben. #100845 Fotó: Fortepan / Dobóczi Zsolt
Glücks Bertalan kereskedése a dombovári Baross utca 6. szám alatt 1930-ban. #14032 Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

Népszerű volt ugyan a Haidekker, de ha a legjellegzetesebb, egész országot „behálózó” kerítéstípust keressük, akkor azt alighanem a MÁV-nál találjuk meg. A betonból öntött szabványelemek felbukkannak minden vasútállomáson, pályaudvaron, műhelynél, sőt még a MÁV-kolóniák körül is. Egyértelmű jeleként annak, hogy az elkerített terület így vagy úgy, de a vasúthoz tartozik. A huszadik század folyamán olykor változott ugyan kicsit a forma, de épp csak annyit, hogy még felismerhető maradjon.

A beton amúgy is a huszadik század egyik legkedveltebb anyaga volt, kerítést is nagy előszeretettel készítettek belőle. Az oszlopok közé csúsztatott betonlapokból emelt fal tulajdonképpen ugyanazt a technikát követte, mint egykor a falusi porták fektetett deszkakerítése. Épp csak az anyag változott. A különbség mégis óriási. Kevés az olyan építmény, amely lelketlenebb és lehangolóbb lenne, s amely jobban elcsúfítaná a tájat, mint az előregyártott elemekből készült betonkerítés.

A Ganz Hajógyár kerítése a budapesti Váci úton 1950 körül. #7686 Fotó: Fortepan
A fővárosi Mihálkovics utca 10. kerítésfala 1977-ben. #205951 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
A Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének kerítése Aszódon 1975-ben. #89545 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Őrség és biztonsági kerítés elítéltek nagymarosi külső munkahelyénél 1987-ben. #124695 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A betonkerítés a huszadik század második felének – és a korábban emlegetett, határfalakkal szétszabdalt Európának – egyik szimbóluma lett, akárcsak a nagy karriert befutott szögesdrót. Nem véletlen, hogy a berlini fal lerombolása, és a vasfüggöny átvágása a szabadság jelképévé vált.

És az is maradt mind a mai napig.

A Vasfüggöny bontása a magyar–osztrák határon 1989-ben. #40703 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A Nyugat-Berlin és Kelet-Berlin közötti ideiglenes átjáró megnyítására várakozók a berlini falnál 1989 novemberén. #184538 Fotó: Fortepan / Horváth Péter

Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kerites

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.