A Triál Sport-, Játék- és Hangszerkereskedelmi Vállalat Károly (Tanács) körút 22–24. szám alatti bemutatóterme 1971-ben. #198940 Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Rendezés alatt

Kis magyar kirakattörténet

A kirakat kiállítás: különféle tárgyak különös, bizarr vagy épp harmonikus konstellációja, mely odavonzza a tekintetünk: „mindent a szemnek, semmit a kéznek”. Hol mézesmadzagként a bőségről mesél, hol az ínségről kénytelen szégyenkezve vallani. Gyönyörködünk vagy elborzadunk. A kirakat sokféle.

Dunyha, kefe, nápolyi

A kirakat már akkor is létezett, amikor még nem is tudtak róla. A vidéki vagy a főváros külső kerületeiben tevékenykedő mesteremberek aprócska műhelyük ajtaját nyitották tágra, cipészek, paplankészítők, lakatosok ácsorogtak portájuk előtt a nyári napfényben. Ők maguk voltak a kirakat: egy szépen berendezett ablakfülkénél, hangzatos szlogennél többet jelentett akkoriban a megbízható munkásember ismerős arca, a táblára festett név és foglalkozás, vagy a referenciaként szolgáló pár darab portéka. Valószínűleg Mohai Istvánné paplankészítőt sem amiatt keresték fel a vásárlók, mert vonzotta őket a kirakatablakban pihenő szárnyasok látványa.

Budapest, Csanády utca 3., 1981. #107834 Fotó: Fortepan / Makovecz Benjamin

A kereskedő, a mesterember a műhely homályából kimerészkedett néha, együtt élt az utcával. Sajnálatos módon a kapitalizmus nyújtotta árubőség, a megváltozott életkörülmények következtében egyre több mesterember munkája vált feleslegessé: eltűntek a kisiparos műhelyek. Vagy mégsem? Néhány „túlélő” azért akad. A belvárosban, a Dob utca 3-ban ott találjuk az 1920-as években indult kefe- és ecsetkészítő műhelyt, Újpesten pedig sokan csodájára jártak már a Szélesi család ostyakészítő üzemének, ahol az elfüggönyözött ablakba kitett, kézzel írott tábla hirdeti a mai napig a különféle ízekben kapható nápolyikat (de akad itt téli fagyi és sós tallér is).

Balatonmáriafürdő, gróf Széchényi Imre tér (Ady Endre utca) 1., az ajtóban Miskovits Lajos, az üzlet tulajdonosa. #71857 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Nem minden kisiparos, kereskedő volt olyan szerencsés, hogy utcafronti helyiséget béreljen: a műhelyek legtöbbször a bérház udvaráról nyíltak, földszinti vagy pincehelyiségben folyt a munka. A járókelőkkel való közvetlen kapcsolat megszűnt, gyakran csak tábla jelezte, hogy odabenn mesterember dolgozik, vagy szerencsésebb esetben akadt a bejárati kapu mellett vagy a kapubejáróban üvegezett vitrin, amit berendezhettek maguknak. Manapság is rengeteg ilyen „gazdátlannak tűnő” kirakattal találkozhatunk a fővárosban.

1973. #89767 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A nők megrontói

Hogy a kirakat mennyire veszélyes fegyver, azt már a 19. század végén felismerték. Balázs Sándor a Hölgyek Lapja 1878. decemberi hasábjain hosszasan ecseteli a kirakatok káros természetét. „A kirakatok ellen akarok beszélni […] Haragszom rájuk, sőt gyűlölöm őket azon sok rosszért, mit az embereknek okoznak. Ők teszik a legtöbb asszonyt elégületlenné, elbúsítják a fiatal leányokat s tönkreteszik az apákat és férjeket […] Feltüzelik a képzelődést s elcsábítják és megrontják a gyönge szíveket. Tíz bukott nő közül kilenczet a kirakatok ragadtak az örvénybe s a felbomlott háztartások első zavarait többnyire ezek okozzák.” Balázs szerint a kirakatok egyenesen „a kígyó munkáját végzik” azáltal, hogy tetszetős formában kínálják áruikat. Száz évvel később épp a nők lesznek azok, akik a kirakatrendező és dekoratőr pályát választják – az 1970-es évek végén már a szakma elnőiesedéséről írnak az újságok.

„Könyvet minden dolgozó kezébe!” – áll a cipőbolt kirakatában az Oktogonon 1949-ben. #33151 Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő
#72160 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Kis magyar kirakattörténet

Az első kezdetleges kirakatok az 1850-es években jelentek meg Budapesten, ám ekkor még hivatásos kirakatrendezők helyett leggyakrabban a szépérzékkel megáldott alkalmazottak vagy felkért iparművészek feleltek a berendezésért. Az első kirakatrendező iskola 1910-ben nyitotta meg kapuit, bár némiképp ellentmondásba keveredünk, amikor Kertész Józsefről, az első magyar hivatásos kirakatrendezőről olvasunk, aki a Népszava 1936-os cikkének tanúsága szerint 1891-ben kezdett el dolgozni a Kristóf tér egyik üzletében.

Orosháza, Könd utca 70., 1983. #75698 Fotó: Fortepan / Jankó Attila
Fél kiló habcsók 20 forintba került a Rákóczi úti Uránia cukrászdában 1958-ban. #113562 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

A hazai kirakatrendezők kezdettől fogva a tőlünk nyugatabbra eső országok (Németország, Franciaország) kirakatberendezési stílusát tartották követendőnek: az 1920-as években a Corvin Áruház németes jellegű kirakattal büszkélkedhetett, a Divatcsarnok – értelemszerűen – franciás volt. A német hatás egyébként a kirakatrendezők szakterminológiájában is tetten érhető: gondoljunk csak a szokli és a dütnik kifejezésekre – előbbi a német Sockel szóból eredeztethető (jelentése: talapzat). Ezt az időszakot egyfajta aranykornak is tekinthetjük, hiszen mind az első, mind a második világháborút követő években visszaesés volt tapasztalható.

A Corvin Áruház kirakata a Blaha Lujza téren 1977-ben. #207070 Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

Az ’50-es években érezhető gazdasági fellendülés nem jelentett egyet a szép és ízléses kirakatokkal, a boltvezetők ugyanis „a kirakatokat olyan áruraktárnak tekintették, amelynek az egyik fala üvegből van” – így alakultak ki a zsúfolt, „ömlesztett” kirakatok. A hazai és külföldi kirakatok tudoraként számon tartott Kárpáti László szerint az 1960-as években a Szivárvány, a Luxus és Csemege Áruházak és a RÖLTEX-boltok kirakatai voltak a legszebbek.

Ferenciek tere (Felszabadulás tér) 11., 1972. #87781 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Luxus Áruház a ’80-as évek végén is megmaradt listavezetőnek, ahogy a (most éppen bontás alatt álló) Fontana Áruház és az Úttörő Áruház is ötletes volt. Ugyanakkor a Népszava riportere a Csillag és a Verseny Áruházak kirakatait elmarasztalta: előbbi portálja „szétesik a rozsdától”, utóbbira pedig ráférne egy tisztességes ablaktisztítás. A Kossuth Lajos utcai Aranypók is megkapta a magáét: a férfi divatárukat bemutató kirakatban „falusi búcsúkban árult papírforgó kelleti magát” – írja felháborodottan.

Az Úttörő Áruház kirakata a Kossuth Lajos utca 7-9. alatt 1970-ben. #209000 Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ
Fortuna áruház, 1990. #76444 Fotó: Fortepan / Erdei Katalin

Kirakatrendező iskola az Osvát utcában

A kirakatrendező képzés hivatalosan 1955-ben indult el a Kirakatrendező- és Dekoratőrképző Iskolában, mely 1972-ben vált önálló intézménnyé. Az Osvát utcában működő iskolába a diákok érettségi után, az alkalmassági vizsga teljesítését követően érkezhettek és kétéves képzést követően gyakorolhatták szakmájuk. A ’70-es évek végén háromszoros túljelentkezésről olvashatunk a Budapest hasábjain. „Ennek örülünk ugyan, de látjuk az árnyoldalát is. A gyerekek ugyanis nem tudják pontosan, mire jelentkeznek. Sok esetben összetévesztik az Iparművészeti vagy a Képzőművészeti Főiskolával. Nehezen tudják megemészteni, hogy ez nem művész-, hanem szakmunkásképző” – magyarázta Czétényi Vilmos igazgató. A második év végére sokan lemorzsolódtak, s a pályán is csak a legelhivatottabbak maradtak: a kezdeti elképzelésekkel ellentétben ugyanis a munkavégzés igencsak megterhelő volt – télen majd’ megfagytak, nyáron hőgutát kaptak a kirakat rendezése közben, tekintélyes súlyú árut kellett megmozgatniuk.

Kirakatrendező Iskola az Osvát utca 3-ban, az 1970-es évek elején. #88296 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Üzletvezetők vs. kirakatrendezők, avagy: a kevesebb több?

„Nem tőlünk függ, hogy mit teszünk ki” – válaszolja Hegedűs Lászlóné az Otthon Áruház egyik kirakatrendezője a riporter kérdésére 1979-ben. Az újságok hasábjain felváltva panaszkodtak a kirakatrendezők és üzletvezetők. A fantáziátlan kirakatok rákfenéje nem a rendezők, hanem a dekorációs háttéripar felkészületlenségéből fakadt: sokáig csak egyetlen hazai gyártó volt, amely kirakatbabák készítésével foglalkozott, ezért aztán olasz, svájci, spanyol import útján kellett ezeket beszerezniük az áruházaknak, bár ezeket sem övezte feltétlen megelégedés. 1971-ben a Magyar Nemzet riportere a Fővárosi Ruházati Bolt kirakatbabáit látva így fogalmaz: „A bábuk csakugyan mozgékonyabbak, de talán kissé túlságosan realisztikusak. Az egyiknek olyan az arckifejezése, mintha most lépne be a tett helyszínére Agatha Christie egy krimijében, a másik olyan elragadtatott mosollyal néz fölfelé, mintha legalábbis vizsgaelőadáson szavalna.”

De nemcsak a próbababák számítottak kardinális pontnak a kirakatok berendezésekor. Hiánycikk volt az öntapadós tapéta, az ofszet papír, nehézkes a festékbeszerzés. Jól működő dekorációs ipar hiányában általában mostoha körülmények között, kisebb dekorációs műhelyek pincéjében készültek a kellékek, kifogásolható minőségben. A svájci bicskának tekintett kirakatrendezők legtöbbször saját leleményességükre, kézügyességükre hagyatkozhattak.

Erzsébet (Lenin) körút, a Royal Szállóval (ma Corinthia Hotel) szemben az 1956-os forradalom idején. #23684 Fotó: Fortepan / Juricza Tibor

A jó ízléssel berendezett, de kevesebb árucikket bemutató kirakatok ellen az üzletvezetők emelték fel gyakran a hangjukat. „Nem tudom, mit tanítanak a kirakatrendező iskolában, de jönnek a kirakatrendezők tele ambícióval, s aztán kiművészieskednek a kirakatba egy vagy két blúzt, szoknyát, holott mi idebent az üzletben mindegyikből többféle színben és fazonban tudjuk ugyanazt a portékát kínálni” – fogalmazott F. Hedvig boltvezető a Budapest hasábjain 1983-ban. Nagy áruháznál pedig muszáj telerakni a kirakatot, ugyebár.

A Magyar Rádió Napközben című műsora a Modellház kirakatából jelentkezik a Ferenciek terén (Felszabadulás tér) 1987-ben. #56348 Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság / Szalay Zoltán

Cikkünk megírásához az Arcanum Digitális Tudománytár volt segítségünkre.

Írta: Mayer Kitti | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kirakatok

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.