- 2021. május 21.
„Korszerű” táplálkozás
Így reformálta meg a szocialista élelmiszeripar a mindennapi életünk
A huszadik század második felében az egész világon megváltozott a táplálkozás: újfajta félkész és konyhakész, fagyasztott és tartósított élelmiszerek jelentek meg, amelyek teljesen átalakították az életünket. Míg nyugaton a termelést és a kereskedelmet tették még jövedelmezőbbé az új technológiák, a keleti blokkban a tökéletesen előre tervezhető szocialista gazdaság és a szabványosítható mindennapok ígéretét hozták el. Az élelmiszeripari forradalom a hétköznapi életünkre is hatással volt: az önkiszolgáló éttermek mellett megjelentek az önkiszolgáló boltok, sőt a teljesen automata Közértek is. Új háztartási gépek kerültek a lakásokba, miközben a kamra szinte teljesen eltűnt belőle, a konyha pedig egészen kicsire zsugorodott. Az akkor bevezetett újítások közt van olyan, amelyet ma már annyira megszoktunk, hogy szinte el sem tudjuk képzelni az életet nélkülük, míg mások teljesen zsákutcának bizonyultak.
A mérsékelt égövön élő ember mindig is tartósított, másképp nem jutott volna élelemhez a téli és koratavaszi hónapokban. Aszalt, főzött, savanyított, szárított és füstölt évezredeken keresztül, de persze ha tehette, friss gyümölcsből, zöldségből és húsból készítette az ételeket. Még a városlakók is, akik csak a piacon vehettek hozzávalókat, maguk tettek el télire. A húst – ha csak nem akkora állatról volt szó, melyet nem lehetett egyszerre elfogyasztani – leginkább „lábon járva”, vagyis „élve tárolták”. Ha egy csirke nem kelt el egyik nap, a másikon még eladhatták. Vágott állattal ez nehezebben ment volna. A századfordulón épült vasutas- és munkáslakótelepek szabványos lakásaihoz nem egy helyen szabványos ólakat is terveztek: így mindenki tarthatott haszonállatot otthon. Ez az élőállat-értékesítés érdekes módon a 21. században, a bevásárlóközpontok korában is megmaradt: igaz, ma már csak halat vehetünk így a hipermarketekben.
A múltszázad második felében lezajlott változáshoz számos technikai újításra volt szükség. A konzervdobozt már a 18. század végén feltalálták, de kezdetben csak a hadsereg használta, a katonák ellátása ugyanis elképzelhetetlen volt tartósított élelmiszerek nélkül. A légmentes lezárás viszonylag könnyen ment, a gondot sokáig a kibontás jelentette. Az eleinte vastag falú fémdobozokat vésővel és kalapáccsal, a fronton bajonettel, késsel, esetenként puskalövéssel próbálták kinyitni. Ez persze legalább annyira veszélyes volt, mint az ólom, amivel időnként a fedeleket leforrasztották. A 19. század tehát a konzervnyitás fejlesztéséről is szólt és számos megoldás született. Ma már szinte csak a füllel lehúzható fedelű és a konzervnyitóval bontható változatokat ismerjük, de néhány évtizede még ott lapult szinte minden konyhaszekrény valamelyik fiókjában egy „szardíniásdoboz-nyitó kulcs” is. Ezt a fedél túlnyúló nyelvecskéjére húzták, és egyszerűen feltekerték vele a tetőt.
A kőbányai Első Magyar Konzerv- és Ércárugyárat már 1882-ben megalapították. A híres iparmágnás Weiss család érdekeltségébe tartozó üzem elsősorban a hadsereget látta el hús- és kávékonzervekkel, s csak kisebb tételben gyártott gyümölcs-, zöldségkonzerveket, leveskivonatokat a lakosság számára. Később ennek az üzletágnak a jelentősége is megnőtt, 1924-ben pedig megjelent a Globus márkanév, mely a háború utáni államosítással sem tűnt el. Sőt a korszak emblematikus brandjévé vált.
A konzerv mellett a másik fontos változást a hűtés és a fagyasztás elterjedése jelentette. A hűtés technológiája nagyjából egyidős a konzervekével, története több mint kétszáz éve kezdődött. Igaz, csak jóval később, a huszadik században terjedt el annyira, hogy jelentősen befolyásolni tudja a termelést és a kereskedelmet. Az első magyar hűtőház már a múlt század elején megépült, és már a háború előtt beindult nálunk a mélyhűtött áruk gyártása is. 1947 óta létezik a Mezőgazdasági Ipar Rt., röviden MIR márkája: a MIR Elite. Később ez lett a népszerű Mirelite. Sőt, egy idő után már csak „mirelit”, mely a mélyhűtött élelmiszerek szinonimájává vált.
Az első nagyközönségnek szánt hűtőgép-modelleket az tízes-húszas években kezdték gyártani, a harmincas évek végén pedig már a fagyasztórekeszek is megjelentek. Az 1952-ben alapított jászberényi Fémnyomó és Lemezárugyárnak elég ártatlan neve volt, de valójában töltényhüvelyeket állított elő. Ám miután az ötvenes évek végén elkészítették az első, saját tervezésű hűtőgépet, fokozatosan átálltak a később Lehelnek nevezett hűtőszekrények gyártására. Emellett leginkább a szovjet Szaratov márka terjedt el, mely annyira általánossá vált, hogy még egy Lázár Ervin-mesében is felbukkan.
A konzerválás és a hűtés nem csak kényelmesebbé tette a mindennapokat és gazdaságosabbá az élelmiszeripar működését, de teljesen átalakította a táplálkozást. A nyolcvanas évekig nem igen volt jelentős zöldség- és gyümölcsimportunk, leszámítva a kizárólag télen kapható „déli gyümölcsöket”. Ez utóbbi szinte kizárólag a banánt, a narancsot és a citromot jelentette. Ha nem is számítottak luxuscikknek, azért egyáltalán nem voltak hétköznapi élelmiszerek: sok teába csak citrompótló jutott.
A konzerveknek és a fagyasztott áruknak köszönhetően azonban nem csak télen lehetett hozzájutni a nyári zöldségekhez és gyümölcsökhöz, de sok minden egyszerűbbé, tervezhetőbbé vált. Egyre több készétel jelent meg, a boltok polcait és raktárait pedig sokkal egyszerűbb volt feltölteni konzervdobozokkal, mint könnyen romló áruval. A hagyományos élelmiszerüzletek megjelenése kezdett átalakulni. Mai szemmel egészen furcsának hatnak azok a képek például, ahol egy népbolt pultja mögött dobozoktól és üvegektől roskadoznak a polcok. A forma még a régi, a tartalom már új.
Amíg egy hentes vagy egy zöldséges üzlet esetében indokolt volt a pult és az eladó, aki kiméri az árut, a konzervbolt esetében ez teljesen feleslegessé vált. Minden ki volt porciózva és be volt csomagolva. Eljött az önkiszolgáló üzletek ideje. Ma szinte minden élelmiszerüzlet így működik: a kosarunkba – a rendszerváltás óta a legtöbb helyen a bevásárlókocsinkba – pakoljuk az árut és a pénztárnál fizetünk. A szokatlan, izgalmasan újszerű megoldást bemutatóterekben reklámozta a Közért vállalat az 1960-as OMÉK-on. A konzervek és a tartós élelmiszerek mellett már hűtőpult is volt a tejtermékeknek és az „előrecsomagolt húsáruknak”.
Az önkiszolgáló üzletek sikere további lépésekre sarkallta a kereskedelem modernizálóit. Mi lenne, ha teljesen automatizálnák az élelmiszerboltokat? Nem csak a ma is jól ismert kávé-, üdítő- és édességautomatákkal próbálkoztak, de a hűtött cukrászsüteményektől a kenyérig nagyon sok mindennel. A szigorúbb szabályozások bevezetéséig a cigarettát is árultak ilyen módon. Szabályos automata Közérteket állítottak fel, melyek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
Érdekes, hogy egy másik, akkoriban indult kezdeményezés is elhalt idővel, pedig fél évszázaddal később kiderült, hogy nagyon is életrevaló ötletről volt szó. A fennmaradt képek tanúsága szerint ugyanis a házhoz szállítással is kísérletezett a Közért. Az internet megjelenése előtt ez azonban még nem volt igazán működő modell.
Az élelmiszeripar korszerűsödése azonban nem csak a kereskedelmet formálta újra, de a lakásépítésre is kihatott. A szocialista családmodellben két kereső volt, napközben a gyerekek az iskolai, óvodai közétkeztetésben vettek részt, a szülők a munkahelyi étkezdében ebédeltek. Az otthoni főzés szerepe lecsökkent.
A panellakótelepek tervezésekor már azzal számoltak, hogy a lakásoknak nem lesz szüksége kamrára. Egyrészt felesleges készleteket felhalmozni, hiszen azokat folyamatosan be lehet szerezni az élelmiszerüzletekből. Másrészt, a romlandó ételeknek ott a hűtő, a konzerveket szekrényben is lehet tárolni. Sőt, valójában konyhára is alig van szükség! A kész és félkész élelmiszereket gyakorlatilag melegíteni is elég, tehát helypazarlás lenne nagy konyhákat építeni a lakásokba.
Persze a központilag megtervezett szabványok nehezen voltak összeegyeztethetők a valódi élettel. Kiderült, hogy nem mindenki úgy él, ahogy azt a tervhivatalokban elképzelik, kamrára akkor is szükség van, amikor már nincs házi disznóvágás, és a konyhában egyáltalán nem fölösleges dolog, ha kényelmesen elfér két ember vagy egy nyújtódeszka.
A szocializmus idején úgy tűnt, az élelmiszeripari újítások alapvetően változtatják meg az életünket. Ez valóban így is történt, még ha nem is feltétlenül pont abban a formában, ahogy elképzelték.
Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/korszeru-taplalkozas
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)
A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.
Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.