Bolhapiac a Petőfi Csarnoknál 1990-ben. #266933 Fotó: Fortepan / Vimola Károly

Elszaporodott vitrintöltelékek

Dísztárgyak vagy porfogók a jó ízlés határán

Tudták, hogy csakis az aktuális életmódnak megfelelő, a jelen viszonyait visszatükröző tárgyakkal szabad díszíteni a lakásunkat? Minden szépnek és értékesnek hitt kiegészítő, amivel az elődeink otthonossá próbálták tenni a szobáikat, valójában elavult és rémes volt – legalábbis ez derül ki a lakberendezési könyvek és újságok nagy részéből. Amelyek azután, a legújabb trendekkel együtt ugyancsak eltűntek a süllyesztőben…

A múlt századforduló a biedermeier kori dédnagymamák dísztárgyaitól ódzkodott („E kornak érzelmes hölgyei szenvedélyesen gyűjtötték a szeretett vagy kiváló személyiségek hajszálait. A hajmunkák, mint például óraláncok, karkötők, arcmások készítése hajból olyan általános volt, hogy még tankönyvet is írtak a témában.”) Az utódok már a századforduló művirágaitól, színpompás drapériáitól, legyezőitől óvtak. Ezt a stílust „Schmücke dein Heim!” (Díszítsd fel otthonodat!) néven emlegették, és kritikusai szerint az olcsó, vásári dísztárgyak sötétté, porossá tették a lakásokat.

Cholnoky Jenő lakásának fogadószobája a Rákóczi út 1-ben, Kolozsváron 1918-ban. #29802 Fotó: Fortepan / Cholnoky Tamás
1910. #13319 Fotó: Fortepan

Nádai Pál művészeti író nevével és 1939-es A lakásberendezés művészete című könyvével biztosan találkozni fognak a téma iránt érdeklődők. Amellett, hogy megbuktatja a kor egyik must have darabját, a fogfájós, felkötött állú cserépkutyát, kíméletlen a szecesszióval is: „Gondoljuk csak el, hány kificamodott alakú szék, képkeret, gongállvány, tükör maradt ránk abból az időből. (…) Általában a századforduló körül nagyon elszaporodtak az úgynevezett »nippek«, a törékeny csecsebecsék, a »bric-á-brac«-nak nevezett vitrintöltelékek.”

Neÿ Ákos MÁV-igazgató vári lakásában, Budapesten 1935-ben. #96201 Fotó: Fortepan / Buzinkay Géza
1932. #200967 Fotó: Fortepan / Gara Andor

Az utazásokról szeretünk hazavinni valami kis emléket. Egykor népszerűek voltak a fürdővárosokból hozott, eleinte metszett motívumokkal, később ráfestéssel díszített kúrapoharak. A nagyi parádi, herkulesfürdői, marienbadi emlékei évtizedeken át csillogtak a vitrinben.

Csoportkép emléktárgyakkal a kézben Karlovy Varyban 1930-ban. #7285 Fotó: Fortepan

Célbútor is született az értékes porcelánoknak, kristályoknak, a servante (szolgáló) szekrény hátfala tükörből készült, másik három fala üvegből. A csészékről nem egyszer királyok és királynők néztek le, illetve „gyermekek és szülők, ifjú szerelmesek egy-egy csészét díszítő jelmondattal biztosították egymást az érzelmeikről”. A díszek alá terítő dukált, és a múlt század néhány évtizedében ezek valóban elárasztották a lakásokat. Terítővel díszítették még a fotelt, a lámpaburát, a kanapét is.

Pár Fortepan képen bekukkanthatunk Lakatos Artúr lakásába, aki egy 1937-es cikkben remek tanácsot ad. Az Iparrajziskola textilszakosztályának alapítója úgy látta, végérvényesen letűnt az a kor, amikor kézimunkákba kellett bújtatni újságot, fényképet és kefét. Azt javasolta, csak olyan helyre kerüljön kézimunka, ahol, ha elvesszük onnan, kimondottan érezzük a hiányát.

Visy Erzsébet, Lakatos Artúr felesége Attila úti lakásukban, Budapesten 1912-ben. #55737 Fotó: Fortepan / Magyar Bálint

Nádai szerint csak sok akarás, múzeumlátogatás, rajztanulás által érhető el, hogy ne érezzünk késztetést puhalábú balerinákat, négertáncosokat és pamutkutyákat tartani a díványunkon. Az Uj idők elmagyarázta, hogy a lakás tónusát sosem a bútorok adják meg, a szőnyegek, a függönyök, a terítők, a lámpák, a képek szinte fontosabbak azoknál. Azt is javasolták az olvasóiknak, hogy köttessék be a lapszámokat: „Ezek a kötetek a könyvespolc díszei lesznek.” A szerkesztőség még úgynevezett önbekötő táblákat is forgalomba hozott.

Kézimunkaárus a Kisfaludy utca és Baross (Lenin) út sarkán, Győrben 1967-ben. #196233 Fotó: Fortepan / Zofia Rydet
1977. #9751 Fotó: Fortepan

Itt jelent meg Herczeg Ferenc egy novellája is, amelyben a főszereplő egy család vitrinjét nézegeti. Telis tele volt kincsekkel „és – Viola néni szívén rémült szégyenérzés nyilalt végig, mikor erre gondolt – egy haszontalan kis porcellán baba is volt a szekrényben, egy altwien nőcske, aki a széllel viaskodott, és akinek krinolinos szoknyája alól a harisnyakötőjéig kilátszott a lába… Mit fog gondolni róluk a báró, ha azt meglátja? Hála Istennek rövidlátó volt és nem látta meg. Azt mondta: – Ezek a kedves biedermeier nippek megint igen kapósak.”

Kézi festők műhelye a Herendi Porcelángyárban 1954-ben. #265812 Fotó: Fortepan / Horváth József
Sajó István építész és családja debreceni otthonukban 1946-ban. #132097 Fotó: Fortepan / Sajó István
A Herendi Porcelángyárban készült művészi sportdíjak a Budapesti Nemzetközi Vásáron, a Városligetben 1941-ben. #134155 Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr

„Bontakozó lakáskultúránk kérdései között legtöbbet vitatott a dísztárgyak helye, helyzete. A sokszor szélsőségesen ellentmondó nézetek között egyesek egészen odáig mennek, hogy egyáltalán tagadják az úgynevezett dísztárgyak használatának szükségességét, míg mások a legtöbb és legkülönfélébb díszítő tárgy elhelyezésének hívei” – ezek a gondolatok már a Lakáskultúra első, 1964-ben megjelent évfolyamából valók.

Otthon ’73 bútorkiállítás a BNV területén, a Városligetben 1972-ben. #126540 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Varia típusú szekrények 1979-ben. #4340 Fotó: Fortepan / Kádas Tibor

Ugyanitt játékra is invitáltak: két polcos fal fényképét közölték, alattuk pedig a polcokra tehető tárgyak fotóit. „Mutassa meg, Ön hogyan rendezné el ezeket a polcokon. Vágja ki azoknak a tárgyaknak a képét, amelyek megnyerték a tetszését, és ragassza valamennyit kiválasztott helyére.” A beküldött pályaművek bíráló bizottság elé kerültek, a nyertesek kisorsolását a Lenin körúti Lakberendezési Áruházban tartották egy szombat délután.

A Lakáskultúra 1964. 2. számának melléklete. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár

Az 1960-as években kerámiaipari, üveg-és porcelánértékesítő vállalatok és újságcikkek segítették a lakosságot abban, hogy megértse, mire is vágyik. Először is tisztázták, hogy az ólomkristály tárgyaknak, amelyek egykor szinte az arannyal voltak egyenértékűek, művészi értékük sajnos nemigen van. „A korszerű üveg a mai ember érzéseit és gondolkodásmódját fejezi ki. Ennek nélkülözhetetlen feltételei a nemes, jó alapformák, amelyek egyszerűségükkel, finom vonalaikkal alkalmazkodnak a lakás bútoraihoz.”

1945. #72969 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Aztán a porcelán vásárlás: „Sokan nem tudják, hogy melyik porcelán művészi értékű és giccset nem akarnak venni. (…) Ma a porcelán kilép a vitrinből, emberközelbe és összhangba kerül a lakás építészeti és berendezési adottságaival, tárgyaival.” A Zsolnaynál tervező Török János eozin felhasználásával álmodott új, korszerű formákat. A Furulyás, a Gondolkodó, a Hárfás nő rengeteg lakás dísze lett. Ahogy „Gorkája” is sokaknak van a mai napig: Gorka Géza a 20. század első felének legjelentősebb kerámiaművésze, de lánya, Lívia is sikeres keramikus lett.

1962. #209254 Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ

A hetvenes évektől sajátos díszekkel gazdagodtak a polcok: nyugati italokkal, sörös- és üdítős dobozokkal, parfümökkel, dezodorokkal. Az Ezermester pedig ontotta a jobbnál jobb ötleteket, születtek is a gyertyatartók epokittból és a lámpák üvegpalackból. A kikapcsolt tévé letakarására nejlonból vagy a bútorzat anyagából készített huzatot javasoltak, de óvtak a csipketerítőtől, mondván, az elüt a készülék modern formájától.

1965. #25170 Fotó: Fortepan / Szánthó Zoltán
1975. #19013 Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

Erősebb trend volt a nép(művészet)i tárgyak modern enteriőrbe illesztése. Komoly szociológiai irodalma van annak, hogy miért távolodott el a falvak népe a hagyományos eszközeitől, és hogy miként kezdtek nosztalgiát érezni ezek iránt az ipartelepekre, városokba költözött falusiak utódai. Az 1970-es évekre mindenesetre elterjedt szokás lett a gyűjtés, „a régi edényeket megmentő fiataloktól a szisztematikusan gyűjtő, sőt honorárium helyett a padlásokra felkéredzkedő állatorvoson át az amatőr néprajzosig” sokan járták a vidéket nyaranta, és faggatták az öregeket, kutattak a kamrákban.

A népi kerámia fokozódó népszerűségében a giccs, a nipp remek ellenszerét látták az illetékesek, de olyan vélemény is akadt, miszerint a funkcióval bíró népi eszközök a városi lakásban látványelemmé silányodnak. Közben erős volt az ellenáramlás is: „ömlik, dől falura a gyári holmi, az olcsó és hasznos edény, ruhanemű vagy bármely csecsebecse”.

A könyvvel nemigen lehetett hibázni. „Színes gerincével, változatos borítóival életet visz a zárt falak közé, a lakást kitágítja a végtelenbe, s mozgalmassá teszi.” Ezzel bizonyára egyetértett egy gyári könyvterjesztő is, aki 1978-ban azt nyilatkozta, hogy jól fogynak a sorozatok, „bár ezt inkább lakásdísznek veszik. Jól mutatnak az üveg mögött.”

1970. #214435 Fotó: Fortepan / FŐFOTÓ
Perhács László lakberendezése 1965-ből. #177893 Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

1925-ben Egerben nagy érdeklődés mellett árverezték el a Hevesmegyei Hitelbank csődbe jutott igazgatójának a lakberendezését. Kroh Izsó könyvszekrényét „erős küzdelem után Deutsch Simon bankár szerezte meg négymillió kétszázezerért. Ugyanő 2 milliót fizetett egy Pallas-lexikonért, egymillió hatszázezret a Magyar Remekírók 49 kötetéért s a Jókai Mór és a Herczeg Ferenc kötetekért folytatott küzdelemben is ő maradt felül.”

1977. #175389 Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr

Hemingwayről feljegyezték, hogy a polcra csak kiolvasott könyvet tett fel – az amerikai író felháborítónak tartotta azt a felfogást, hogy a könyv a lakás dísze. Fenákel Judit író, újságíró viszont ilyen szépen mesélt erről 1980-ban: „Amikor négy évvel ezelőtt ide költöztünk, napokig idegenként kóvályogtunk a szobákban. A falak frissen tapétázva, a parkett felsúrolva, szekrény, ágy, függöny minden a helyén, csak a könyvespolcok ásítoztak üresen. Végre a könyvek is fölsorakoztak, kék-piros-zöld gerincüket mutatva a belépőnek, és mi fölsóhajtottunk. Úgy éreztük, most már itthon vagyunk. A könyv ugyanis – erről ritkábban esik szó – nemcsak a tudás forrása, munkaeszköz és szórakozás; a könyv dekoráció is. A mi könyveink ezerfélék. Különösen szeretem a színskála minden színében hivalkodó Modern Könyvtár sorozatot, a tarka-barka vékony köteteket, amelyek arról tanúskodnak, hogy ahány író, annyi szín, annyi világ. Amikor a nagyvárosi utca rossz szagú szürkesége ránehezedik a lakásunkra, ezekhez a könyvekhez menekül a szemem.”

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/nipp

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.