1962. #277076 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Fotózni a fotózás kedvéért

Egy hobbifotós mindennapjai Angyalföldtől Újlipótvárosig

Kistisztviselőként dolgozott, a családjának és a munkájának élt, egyetlen szenvedélye a fotózás volt. Bárhová ment, mindig magával vitte a Weltaflex, Kodak Retina, a Zorkij C, vagy éppen a Zenit márkájú gépét. Több tízezer fotót készített, sokat a XIII. kerületben, ahol több mint nyolc évtizedig élt. Obetkó Miklós csöndes, szerény ember volt, keveset mesélt magáról, a hadifogságban töltött éveket sem említette soha. Múltjának mozaikkockáit a hagyatékban maradt dokumentumokból és fényképekből próbálja fia kerek egésszé rendezni. A fotóit is ő tette közzé. A Fortepanon az ötvenes évek közepétől három évtizeden át tartó időszakból láthatunk több, mint félezer képet.

„Angyalföld, ki onnan kaptad neved, hogy a bábák és boszorkányok / asszonyaid öléből halva hozták világra a csecsemőket / sok ezer mécsest kioltottak, mielőtt fellobogott a lángjuk / és így neveztek el téged az angyalok földjének, ahelyett / hogy a Sátán véres áldozatának neveztek volna” – írja Kassák Lajos az Egyedül az éjszakában című versében Angyalföldről, amit második szülőföldjének tartott. Hogy az Angyalföld elnevezés honnan ered, biztosan nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy a mai XIII. kerület legnagyobb városrésze a XX. század elejére vidékies külterületből az ország gépipari központja lett. Lakosainak túlnyomó része szegény gyári munkás volt, akiknek az életét évtizedeken keresztül keserítette a lakáshiány.

Reklámtáblák a Tölgyfa utca 11-es számú ház falán, a 2. kerületben 1985-ben. #277376 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Ebben, a munkáskerületnek is nevezett városrészben születik meg Obetkó Miklós 1926 decemberében. Édesapja nyomdai munkás, édesanyja óvodai dajka. Egyedüli gyermek, de testvéreként szereti Jóskát, az unokatestvérét. „Valószínűleg neki köszönhető a fotózás iránti rajongása is. Jóska, profi szintre fejlesztette a fényképészet művészetét, ha máshova születik, talán világhírű fotóssá vált volna” – meséli az ifjabb Obetkó Miklós. Hogy milyen erős lelki kötődés volt közöttük, azt ő is csak akkor értette meg, amikor a hagyatékban megtalálta azokat a leveleket, amelyeket az édesapja a Vöröskereszt segítségével küldött, többek között Petrozavodszkból. Idősebb Obetkó Miklós ugyanis 1945-ben, Pozsonyban hadifogságba került. Hogy ezután mi történt, az is jórészt a papírcetliken fennmaradt üzenetekből tudható. „Obetkó Pál úrnak üzen a fia, Miklós. Fogságba kerültem… Pesten át mentünk, de nem tudjuk hova.” „Nagyon el vagyok keseredve… remélem, még egy telet csak nem kell itt kihúzni” – írja egy másik levélben az akkor még csak 18 éves fiú.

1956. #277007 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Obetkó Miklós majdnem három év után szerencsésen hazatér a hadifogságból, és kéthetes pihenő után folytatja a félbehagyott iskolai tanulmányait, nem sokkal később a Vas utcában kereskedelmi érettségit tesz. Munkát az Országos Társadalombiztosító Intézetben (OTI) talál, itt ismerkedik meg a későbbi feleségével, aki szintén tisztviselőként dolgozik. Amikor 1953-ban megszületik ifjabb Obetkó Miklós, egy 30 négyzetméteres, egyszobás lakásban élnek a XIII. kerületi Tatai utcában. „Akkora volt a konyha, hogy ha apám bement, anyámnak ki kellett jönnie…”  De a házzal szemben – ahogy a fotók is tanúsítják – ott a BVSC sporttelep, ahol nem csak focizni lehet, de „betonbunkerek is voltak lőrésekkel”, a játszani vágyó kisfiúknak igazi gyerekparadicsom. A sporttelep mögött pedig a rákosrendezői pályaudvar, amely ugyan már túl van a fénykorán, amikor 42 vágányon 2-3000 kocsit rendezett naponta, de még mindig jelentős forgalmat bonyolít.

Az Országbíró utcán 1960-ban. Háttérben a Tatai utca melletti BVSC sporttelep kerítése látható. #277414 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
1965. #277323 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Idősebb Obetkó Miklós ekkor már jó ideje szenvedélyesen fényképez. Gyakorlatilag mindent. Házakat, reklámtáblákat, játszóteret, villamosmegállót, és persze a környéket: Petneházy utca, Országbíró utca, megemlékezés a Béke téri szovjet emlékműnél, tankok – egy kicsit távolabb ­­– a Dózsa György úton. A képeken itt-ott felbukkan egy-egy vörös csillag, kisdobos nyakkendő vagy Lenin kép – a kor elmaradhatatlan rekvizitumai, amelyek idősebb Obetkó Miklósnak nem sokat jelentettek. Legalábbis fia szerint édesapja soha nem hozott szóba politikai témát, „ahogy a fogságáról sem beszélt és az oroszokat sem szidta soha”.

1958. #277458 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
Szamaragolás az állatkert mellett 1957-ben. Háttérben szemben a Gundel Étterem, jobbra a Gundel Károly (Állatkerti) út túloldalán a Szépművészeti Múzeum hátsó homlokzata látható. #277499 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
1963. #277349 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

A második gyermek, a kishúg születése után végre nagyobb lakásba költözhet a család. A két világháború között kiépült Újlipótváros csak 1950-ben csatlakozik a XIII. kerülethez, itt a Hegedűs Gyula utcai társbérletben már két szobában élnek. Rengeteg kép készül ebben az időszakban is: Lenin körút, Szent István park, Jászai Mari tér hatvan évvel ezelőtti változatban. Mérleghintázó gyerekek a Visegrádi és a Katona József utca kereszteződésében, a hinta azóta már rég nincs ott, ahogy eltűnt a Fűszer-Csemege, a férfifodrászat és nincsenek ott a villamossínek sem: erre jártak ugyanis az Újpest és Rákospalota felől érkező villamosok. És persze rengeteg családi kép készült: szőke, kékszemű fiúcska, masnis kislány, szelíd-komoly, szemüveges férfi. Apa és gyermekei.

Libikóka a Visegrádi és Katona József utcák kereszteződésénél 1961-ben. Háttérben balra a Visegrádi utca 12-es, és jobbra a kereszteződésen túl a 14-es számú ház. #277090 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
1964. #277079 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Ifjabb Obetkó Miklós ekkoriban, nyolcévesen kezd el fotózni, legalább olyan szenvedéllyel, mint az édesapja, és az apa unokatestvére, aki csak néhány utcányira lakik tőlük. A hétvége legfőbb öröme amikor szombatonként „fotósétára” indulnak a hatos villamossal. Jóska bácsi, Mikes és a kis Mikes. Mindhármuk nyakában fényképezőgép. „A Király (akkor éppen Majakovszkij) utcai fotóbizományiban megnéztük a fényképezőgépeket, aztán következett a Bajcsy-Zsilinszky úti, Madách téri, Ferenc körúti fotószaküzlet, vagy fel a Várba, a Vidámparkba, az Állatkertbe.”  És persze, lefényképeznek mindent, ami érdekes. Ami jól sikerült, azt előhívják otthon, a házi fotólaborban.

Ügető verseny 1969-ben. #277003 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
Lottószelvény 1981-ből. #277149 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

A család ekkoriban szerényen él, előfordul, hogy a hónap végére elfogy a pénz. „Ha elkopott a cipő, elszakadt a ruha, nem került azonnal másik a helyére. Ezt gyerekként nem volt könnyű megélni.” De ahhoz nem kell sok pénz, hogy a szabadidejükben eljárjanak a Városligetbe, a Vidámparkba, az Állatkertbe, a Margitszigetre, Gellérthegyre. A nagyapával olykor még a „lovira” is kilátogatnak. Nem feltétlenül fogadnak, csak nézelődnek, és persze fotóznak.

Repülős körhinta a Vidámparkban 1965-ben. Szemben a Kacsóh Pongrác út 7-es és 5-ös számú ikerház. #277324 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

A gyerekek a nyarakat gyakran töltik Gyulán, az anyai nagyszülőknél. A képeken kertvárosi idill: a nagyapa hegedül, az unoka a cicát öleli. Többször járnak Visegrádon is. „Talán SZOT üdülő volt, görög polgárháborús menekültekkel nyaraltunk együtt.”

1959. #277344 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

A szülők felnőttként is tanulnak, „muszáj mindig egy kicsit előre lépni”. Idősebb Obetkó Miklós az OTI-nál munkafolyamat-szervezőként az adatfeldolgozás munkafolyamattá tételén dolgozik. Később a diplomamunkáját is ebből írja. A felesége mérlegképes könyvelő lesz, aztán a Fővárosi Köztisztasági Vállalatnál csoportvezető. A hetvenes évek végén kezdenek egy kicsit jobban élni.

Söröző terasza a Citadellán 1961-ben. #277087 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
1962. #277431 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Ifjabb Obetkó Miklós egy idő után már nem csak hobbiból készít fényképeket, 16-17 évesen esküvői fotózást is vállal. „Jól lehetett keresni vele, főleg ahhoz képest, amilyen szerényen éltünk.” Zenekarokat fotóz, zenészeket koncert közben, futballistákat, és persze lányokat. Az egyik fotón papírtáblát tart a kezében, rajta kézzel írt felirat: „puszillak”, a fotó a nagyváradi barátnőnek készült… egy olyan korszakban, amikor még nem volt okostelefon.

1975. #277045 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

A hetvenes évek képein a folyamatosan épülő város: felállványozott házak, daruk, készülő felüljáró a Marx (később Nyugati) téren. 1980-ban országos botrány kerekedik, amikor – mivel siettették a kivitelezést – hiba csúszott építkezésbe és hónapokig állt a munka.

1973. #277180 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
A Szent István körút a Margit híd felé a Marx téri építési munkálatok idejére felállított, ideiglenes gyalogos felüljáróról nézve 1980-ban. #277187 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
Buszmegálló a visegrádi Park üdülőnél 1977-ben. #277182 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

A fiatalabb Obetkó Miklós ipari instruktorként kezd dolgozni a Herbáriánál, aztán Békéscsabára költözik, de rendszeresen látogatja a szüleit, akik már a Tátra utcában laknak. Az apa Budapest egyik toronyépületében, a 73 méter magas SZOT irodaházban dolgozik – ma Nyugdíjfolyósító – a Váci úton. Már nem az OTI munkatársaként, azt ugyanis 1950-ben felszámolták, megmaradt működési területeit az SZTK vette át.

Kilátás a SZOT irodaház (később Nyugdíjfolyósító) ablakából 1980-ban. Jobbra a Váci út 132. földszintjén az Árpád híd étterem. #277017 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós
1976. #277229 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Idősebb Obetkó Miklós élete akkor változik meg végérvényesen, amikor az unokatestvére, Jóska viszonylag fiatalon meghal. „Elveszítette a lelki társát, azt az embert, aki gyerekkora óta a legközelebb állt hozzá, akit a vidámsága, nyitottsága, tehetsége miatt mindig csodált.” A fia is elköltözött, már nincs senki, akivel meg tudná osztani a fotózás örömét. Idősebb Obetkó Miklós szeretett unokatestvérét több évtizeddel túlélve, 2009-ben, 83 éves korában távozik az élők sorából. Az életműve: többtízezer negatív és töméntelen papírkép felcímkézve, dobozokban hosszú évekig a polcon pihen.

Távoli önarckép a Széll Kálmán (Moszkva) téren 1980-ban. #277012 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Ifjabb Obetkó Miklós csak két évvel ezelőtt tudta rászánni magát, hogy hozzákezdjen a hagyaték feldolgozásához. „Lelkierő kell hozzá. Ilyenkor derül ki, hogy mit nem mutatott meg, és miről nem beszélt soha…” A fotókat a családtagokon, barátokon kívül más nem nézegette, a negatívok jórészét elő sem hívták. Hogy akkor mégis mi értelme volt? „A fotózás volt a cél maga.” A hab a szűkre méretezett tortán, az élet sója, a hobbi, az örömforrás, az éltető erő.

1982. #277068 Fotó: Fortepan / Obetkó Miklós

Ifjabb Obetkó Miklós több doboznyi negatívot és papírképet küldött el a Fortepannak, közülük válogatták ki azt az 550-et, ami ma az Obetkó család archívumában látható. A fotók 85%-át az édesapja készítette, a maradékot ő. És még mindig rengeteg van. Egyszer majd folytatja a feldolgozását ennek a különleges hagyatéknak, amely nem akármilyen látlelet arról, hogy – nem is olyan régen – hogyan teltek a mindennapok a vasfüggöny innenső oldalán.

Írta: Lázár Fruzsina | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/obetko-miklos

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.