1972. #283799 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Ezrek menekültek a halálba évente a legvidámabb barakkban

Az államszocializmusban agyonhallgatták az öngyilkossági statisztikákat

A 20. század második felében szinte töretlenül Magyarországon volt a legmagasabb lakosságarányosan az öngyilkosságok száma, de az államszocializmusban tettek róla, hogy erről minél kevesebb szó essen.

„Az ENSZ illetékes szerve most tette közzé az európai országok öngyilkossági statisztikáját, mely a szomorú jelenség 1958 és 1968 [közötti] adatait tartalmazza. A tízéves összehasonlításból kiderül, hogy az öngyilkossági hullám kevesbedett Ausztriában, Dániában, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban, viszont feltűnően emelkedett Svédországon és Nyugat-Németországon kívül a kommunista országokban is. Ami a legszomorúbb: Magyarország az élre, az első helyre került!” – adta hírül 1972. május 25-én a Hídfő emigrációs politikai hetilap. A londoni hetilapban hivatkozott ENSZ-jelentésnek az államszocialista Magyarország legnagyobb országos napilapjaiban, a Népszavában és a Népszabadságban jóformán nyomát is alig lehet ebből az időszakból találni. Mindkét lap megemlékezett ugyan egy-egy hosszabb hírben arról, hogy Svédországban az öngyilkosságok megugrása miatt ingyenesen hívható segélyvonalat vezettek be a bajban lévők megsegítésére, de a magyarországi adatok súlyosabbá válásáról egyik cikkben sem esett szó. Igaz, a Népszava 1968. november 21-én egy ötsoros, úgynevezett „mínuszos hírben” utalt rá, hogy Magyarországon aggasztóan nőni kezdett az életüknek saját kezűleg véget vetők száma. A Hídfő egészoldalas nagy riportjához képest rendkívül szűkszavú hírben azt írták, hogy „felmérést tett közzé Genfben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a világ iparilag fejlett országait sújtó öngyilkossági hullámról. A felmérés szerint nyolc ilyen országban az öngyilkosság a szívbetegségek és a rák után a harmadik leggyakoribb halálok a 15 és a 45 éves korosztályúak között. A Német Szövetségi Köztársaságon kívül e probléma Ausztriában, Svájcban, Kanadában, Dániában, Finnországban, Magyarországon és Svédországban vetődik fel a legélesebben.” 

1973. #187151 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

A többről kevesebbet

Hat évvel a WHO-jelentés előtt, 1962-ben ugyancsak a Népszavában jelent meg Balla Ödön írása a témában, mely szerint „a halálos végű öngyilkosságok száma csupán egytizede a felszabadulás előtti időkének, de az öngyilkossági kísérletek száma is igen alacsony a múlthoz viszonyítva, amikor valóságos öngyilkossági járványok söpörtek végig az országon”. A lap azonban 1968-ban egy szóval sem utalt saját korábbi cikkére. Balla egyébként sem konkrét számadatokat nem említett, sem az általa állítottakat alátámasztó forrással nem szolgált, ehelyett egy sikertelen öngyilkossági kísérlet szereplőjéről írt hosszan. Az egyébként súlyos témát meglehetősen érzéketlenül tálaló történet szerint „a sápadt arcú, őszülő hajú asszony” azért vett be egy marék altatót, mert elhidegültek egymástól a férjével, akivel „a harmincas években ismerkedett meg. Akkor még mindketten munkások voltak. A felszabadulás után a férfi vezető beosztásba került, ő pedig a háztartásban tevékenykedett és két kisgyermekét nevelte. A férj közben leérettségizett, majd elvégezte az egyetemet. Az asszony azonban megfeledkezett arról, hogy a tanulásban lépést tartson a férfival, a férfi pedig – eléggé el nem ítélhető módon – arról feledkezett meg, hogy az asszony akkor is hűséges segítőtársa volt, amikor még mostoha körülmények között vártak egy jobb világra. A szakadék évről évre nagyobb lett közöttük. S most, hogy a gyermekek felnőttek és a férfinak úgyszólván hétről hétre nem volt mondanivalója az asszony számára, nem találta többé értelmét az életnek.”

1963. #104454 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Arról, hogy az öngyilkossági kísérletek és a befejezett öngyilkosságok növekedésének hátterében pontosan mi is állt, az 1960-as években nemhogy alaposabb felmérés nem készült, de mivel a jelenséget inkább szőnyeg alá söpörni igyekeztek, még találgatások sem nagyon láttak napvilágot. Az első óvatos országos elemzések az 1970-es évek második felétől készültek, Buda Béla pszichiáter például a pályafutása elejétől foglalkozott a magyarországi öngyilkosságok hátterével, az elkövetés módjával és okaival. A szakértők az öngyilkosságot megkísérlők motivációi között a legtöbbször a „családon belüli viszályt” említették.

1972. #283200 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Az 1956-os forradalmat követően tömegével az emigrációt választó magyarokat megszólító londoni Hídfő újságírója, Nyisztor Zoltán egyébként az 1960-as évek Magyarországának megnövekedett öngyilkossági hajlandóságát azzal magyarázta, hogy „abban az embertelen rendszerben, melynek hiába próbáltak a Nagy Imrék, Dubcsekek »emberi arcot« adni, de nem sikerült, s amelyben nincs más csak korlát és elnyomás, a sakálok üvöltése s a rabszolgák halotti csendje – nem érdemes élni!” Emellett pedig, bár Nyisztor úgy vélte, hogy nem léteztek olyan korábbi statisztikai adatok, amelyekkel össze lehetne vetni az 1960-as évek magas magyarországi adatait, mégis határozottan állította, hogy „mert előzőleg sohasem hallottunk vészkiáltásokat vagy félrevert harangokat, fel kell tételeznünk, hogy a magyar tünet nem volt rosszabb a többi európai országokénál”. Bár azt nem fejtette ki, hogy ez pontosan mit jelenthet, annyi bizonyos, hogy Balla Ödönnel szemben Nyisztor úgy vélte, hogy a kommunista hatalomátvétel előtt lényegesen kisebb lehetett az öngyilkossági hajlandóság, mint azt követően. 

1971. #282403 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10
1971. #282404 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Pedig Magyarországnak, Seress Rezső zeneszerző világhírű, mások mellett Ray Charles, Louis Armstrong és Frank Sinatra amerikai legendák által is feldolgozott Szomorú vasárnap című slágere miatt épp az öngyilkossággal összefüggésben volt meglehetősen kétes hírneve. A depresszióban szenvedő Seress, aki – több sikertelen kísérlet után – 1968-ban maga is saját kezűleg vetett véget az életének, sokáig hevesen tiltakozott az ellen, hogy önálló útra kelt slágerét az öngyilkosok utolsó dalaként emlegették. Az Amerikai Magyar Népszava beszámolója szerint 1936-ban azt írta New Yorkban élő barátjának, hogy „még csak azt szeretném elérni, hogy ez a szívemből fakadt muzsika ne az öngyilkosok »halálindulója«, hanem a nótás szívek hangulatsimogatója legyen. Ha ezt elérem, akkor boldog leszek”. 

1969. #199869 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Még ha módszertanilag nem is voltak kifogástalanok, öngyilkossági statisztikák léteztek

Abban, hogy Magyarországon egyáltalán nem léteztek öngyilkossági statisztikák az 1960-as éveket megelőzően, mind Nyisztor, mind Balla tévedett, bár tény, hogy az adatsorok nem voltak sem átfogóak, sem módszertanilag kifogástalanok. A Természet világa folyóirat 1978 novemberében megjelent összefoglalójában ugyanakkor több táblázatban vázolták a hazai öngyilkossági statisztikák alakulását, még ha amúgy az államszocializmus éveiben a napilapokban nem is verték nagy dobra az egyre romló statisztikákat. A folyóirat egyik táblázata szerint Magyarországon az 1960-as években 100 ezerből évente átlagosan 31, a szomorú lista második helyén végző Csehországban 24, a harmadik helyezett Ausztriában 23 ember vetett véget önkezével az életének. A hazai adatok meredeken nőttek tovább, a lap 1972-ből közölt adatai szerint nőtt az öngyilkosok 100 ezer lakosra vetített száma Magyarországon, 1972-ben már 37 volt, vagyis közel négyezren vetettek önkezűleg véget az életüknek összesen. Eközben a listán szereplő többi országban az öngyilkossági arányszámok inkább stagnáltak, leszámítva Dániát, ahol az 1970-es évek elején a felére sikerült csökkenteni az öngyilkosok 100 ezer lakosra vetített számát. 

1971. #283929 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Magyarországon egyébként a többi európai országhoz képest a teljes 20. században magas volt az öngyilkosok aránya, olyannyira, hogy a szomorú rangsorban legfeljebb egy-két ország – például Ausztria és Svájc – előzte meg egy-egy évben. Bár az életüknek önkezűleg véget vetők száma 1940 és 1960 között átmenetileg csökkent valamelyest, de korántsem annyit, hogy ez a többi országhoz való viszonyokon változtasson. A szociológiai, gyógyszerészeti és pszichiátriai kutatásokra, valamint statisztikai adatokra hivatkozó folyóiratcikk történeti áttekintést is nyújt, mely szerint „az öngyilkossági hullámok csúcsai nálunk nagyjából generációs távolságban vannak egymástól. Az első hullám 1860-1870 között alakult ki, a szabadságharc bukása után, a korai kapitalizálódás idején. A századforduló tájára, 1896–1910 közé esik a második hullám, a kapitalizmus hazai fejlődése, a proletariátus nagyarányú kialakulása idejére. A harmadik hullám az első világháború utáni gazdasági válság időszakában tetőzik, 1931–1935 között, míg a negyedik 1966 után.” 

1973. #187152 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

A Fortepanon látható közel 200 ezer fotó között a BRFK Bűnügyi Technikai Osztályának majd’ kétezer helyszínelési fényképe – melyeket Budapest Főváros Levéltára adományozott a fotóarchívumnak –, a Kádár-rendszer alulnézetét felmutató ritka kordokumentumok. Miután a fényképek az öngyilkosságok helyszínén hivatalos dokumentációként készültek, a tragédiákat szenvtelenül, a maguk esetlegességében, de a professzionális fotós komponálása miatt mégis egy sajátosan nyugtalanító esztétikával láttatják, ezért különösen megrázóak.

A Természet világa cikkét jegyző Baly Hermina és Iványi Sándor nemcsak a fővárosi vagy országos adatokból dolgoztak, hanem két időszak, az 1960 és 1966, valamint az 1970 és 1975 közé eső évek Békés megyei adatait is táblázatba foglalták, kor és nemek szerinti elrendezésben. Az általuk részletesen elemzett adatok szerint Békés megyében a leginkább veszélyeztetett korosztály a 21 és 30 év közötti fiatal felnőttek, illetve a nők minden korosztályban hajlamosabbak voltak a saját kezükkel véget vetni az életüknek. 

1962. #204631 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

Az országos adatok azonban nem tükrözik a Békés megyei tapasztalatokat, amiről a már említett Buda Béla cikkezett az Orvosi Hetilap több lapszámában is az 1970-es években. Kutatásait a pszichiáter 2001-ben önálló kötet formájában is kiadta, saját szavai szerint azért, „mert még mindig aktuálisnak érzem őket, és úgy érzékelem, az öngyilkosság iránti segítő érdeklődés, az öngyilkosságveszély elhárítása és általában az öngyilkosság-megelőzés ismeretanyaga még mindig elégtelen a szakmai köztudatban, vagyis a pszichiáterek, pszichológusok, gyakorló orvosok és szociális munkások körében, és ez kissé izomorf, analóg az általános közvéleménnyel, amely ugyancsak tájékozatlan és érdektelen az öngyilkosság ügyeiben”. Buda az 1970-es évek elején hívta fel rá először a figyelmet, hogy a befejezett öngyilkosságok a kísérleteknek legfeljebb a tizedéről árulkodnak, és a két csoportnak, vagyis az öngyilkosságot megkísérlőknek, illetve az életüket saját kezűleg kioltóknak a demográfiai jellemzőik is eltérnek egymástól: miközben „az öngyilkosok közel 70 százaléka férfi és több mint fele 50 év feletti”, az öngyilkossági kísérletek több mint kétharmadában nők az érintettek.

1972. #281566 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / BRFK Bűnügyi Technikai Osztály helyszínelési fényképei | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10

A hazai öngyilkossági adatok történeti elemzésére a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai is vállalkoztak 2013-ban. Műhelytanulmányukból kiderül, hogy az európai viszonylatban egyébként is magasnak számító magyarországi adatok 1960 és 1980 közé eső növekedési trendje a rendszerváltozás környékén megfordult és csökkenni kezdett. Ennek ellenére az európai országokkal összevetve a magyarországi statisztikák továbbra is letaglózó képet mutattak, aminek oka, hogy az 1990-es évektől nemcsak a volt szocialista országokban, hanem Európa többi országában is jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja az ingyenesen elérhető, krízishelyzetben lévők számára fenntartott 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot. Gyerekek és fiatal felnőttek számára pedig a Kék Vonal tart fenn szintén ingyenes segélyvonalat a 116-111 telefonszámon, de az alapítvány önkéntesei cseten és e-mailben is elérhetők.

Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/ongyilkossagok

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.