Lénárd Judit tévébemondó az MTV stúdiójában 1965-ben. #56557 Fotó: Fortepan / Rádió és Televízió Újság

Idő volt

Óraállítás lövéssel, harangozással, elektromosan vezérelt köztéri szerkezetekkel

Igazítsuk össze az óráinkat! Önök mikor mondták ezt legutóbb? Az Európa túlfeléről érkező impulzusokkal vezérelt időmérők korában, amikor mindenki farzsebében ott lapul egy miniszámítógép, kijelzőjén a másodpercre pontos idővel, nincs is sok értelme. De sok száz év bizonytalanságon át vezetett el ide az út.

Lehettem úgy hét éves, amikor megtanultam, hogy mi, Kósák sohasem késünk. Édesapám szíves szóbeli közléséből derült ez ki, a Móniék háza előtt, egy ködszitálós november estén, amikor nem a megbeszélt időben hagytam ott egy szülinapi zsúrt. A dolog megmásíthatatlannak tűnt, ezért a Kósáknak ehhez a hagyományához azóta is igyekszem tartani magam.

Persze nem volt nehéz dolgom, mert nyomatékul még arra a karácsonyra kaptam egy príma NDK karórát (elsőként az osztályban!). De amúgy is, az ember akkoriban egyszerűen tudta, hová érdemes nézni a városban, ha meg akarja tudni, mennyi az idő. A házunkban például volt egy posta, a földig érő ablakokon belesve látni lehetett a benti órát. A közeli kereszteződésnél, egy sarki homlokzaton ült egy hatalmas köztéri óra. A körút túloldalán dolgozott egy híres órás, a kirakata tele mindenféle időmérővel – szakmai büszkeség kérdése volt, hogy egyformán jól járjanak. És ha a forgalom zaja elnyomta is a harangozást, az iskola mellett már felnézhettünk a templom toronyórájára.

Hackel Endre órás üzlete a Ferenc körúton 1911-ben. #224557 Fotó: Fortepan / Kovács Györgyi

De mit csináltak eleink, ha tudni akarták, mennyi a pontos idő? Persze amíg az embernek nem ment a vonata, nem csöngettek be az első órájára, vagy nem kellett az elvárt időben kinyitnia az üzletét, nem volt ennek különösebb jelentősége. Amikor meg ezek a szempontok kezdtek igazán fontosak lenni, mondjuk a XIX. század közepe táján, a szerencsésebbeknek már ott volt az órazsebükben a zsebóra. Rendben: de honnan tudták, hogy pontosan jár-e?

Piața Hermann Oberth, a háttérben a segesvári Óratorony 1916-ban. #212773 Fotó: Fortepan / Österreichische Nationalbibliothek
Napóra a máriagyűdi kegytemplom oldalán 1980-ban. #118574 Fotó: Fortepan / Slachta Krisztina

Takács Józseftől, A budapesti toronyórák története (1889–1909) című, 2007-ben megjelent, kiváló könyv szerzőjétől tudjuk, hogy a budapesti polgárnak, ha mondjuk a városegyesítés idején szerette volna beállítani az óráját, viszonylag kevés lehetősége volt megtudni a pontos időt. A körülményesen igazítható, pláne nehezen megközelíthető, pusztán maroknyi szakember által kiismert toronyórák inkább csak a hozzávetőleges időt mutatták. A budaiak így elsősorban a reáliskolából (ma Toldy Ferenc Gimnázium) abszolvált déli lövéshez igazodhattak: ezt 1867. február elsejétől gyakorolták minden nap, – az elképzelés szerint legalábbis – pontban tizenkettőkor, és a vasúti órákat is ehhez a dörrenéshez igazították.

A Budai Császári Királyi Főreáltanoda (ma Toldy Ferenc Gimnázium) 1890 után. #82474 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.150

Ám – habár a hagyomány 1936 utolsó napjáig fennmaradt – egy bizottság már 1881-ben pontatlannak minősítette a csillagmegfigyeléseken alapuló időmeghatározást. Schuller Alajos akadémikus váteszi módon javaslatot is tett egy jobb módszerre: „A pontos időjelzés ideálja az volna, hogy a nyilvános tereken órák állíttatnak fel, melyek mind egyformán járnának, és tökéletesen a helyes időt mutatnák, úgy hogy a járó-kelő közönség minden pillanatban összehasonlíthatná a zsebórákat ezen nyilvános órákkal. Hogy pedig ezen órák mind egyformán és helyesen járjanak, arra csak az szükséges, hogy legyen egy helyen egy normálóra felállítva, melynek járása a csillagos éggel való összehasonlítás által szabályoztassék; ezen óraidő azután a többi órákra villamos összeköttetés által tétessék át”.

A régi pesti Városháza (ma a Piarista tömb található itt) a Városház téren 1880–1890 között. #82278 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.017

A budai lövöldözés fénykorában persze bármi ilyesmi még elképzelhetetlen volt. Ez idő tájt a pesti ember, aki a távolság okán nem is hallotta a reáliskola második emeleti erkélyéről indított lövést, bizalmi alapon Lechner József Váci utca 5. alatti üzletének elektromos működtetésű, éjszakánként gázlánggal megvilágított kronométerére hagyatkozott. Vagy a Városháza tornyán lévő órára, amelyet sokan megsirattak, amikor a századfordulón hirtelen felindulásból lebontották az épületet, még ha addigra korszerűbb eszközök révén is hozzáférhető lett a pontos idő.

Ezekhez a hitbéli pontos időkhöz képest komoly változást jelentett a Múzeum körút elején felépült Műegyetem 1882/83-ban létesült órája, amely a schulleri ideál afféle első megvalósulásaként két elemből állt: egy klasszikus ingaórából, amely az egyetem második emeletén, a geodéziai szertárban működött, és egy másik, percenként előrelépő órából, amely pedig az utcaszinten kapott helyet, és elektronikusan volt összekötve a fenti időmérővel.

Egy emberöltővel később aztán, amikor a Műegyetem Budára költözött, és átadta a helyét a pesti tudományegyetemnek, az óra is megújult. Hoser Viktor tabáni órásmester készítette el az új precíziós ingaórát, amelyet a kozmográfiai intézet szakemberei állítgattak pontos mérések alapján, hétfő reggelenként pedig szertartásosan felhúztak. Az óra pontos mása, amelyet elektronikus jelek vezéreltek, a Múzeum körúti árkád alatt szolgálta a zsebórájukat igazgató pestieket. Igaz, 1924-től – amikor egy duhaj hajnalon valaki ellopta az óra rézsúlyát – már sűrű vasrácsok között.

A Múzeum körúti óra ott van a faveremrács takarásában ezen az 1940-es fotón. #24143 Fotó: Fortepan / Somlai Tibor

Addigra persze szinte minden megváltozott – egyebek mellett a pontos idő is. Konkrétan 16 perc 9 másodperccel előbbre került Budapesten minden pillanat, attól kezdve, hogy 1892. augusztus 1-jén, egy évvel az államvasutak átállását követően, Magyarországon a polgári életben is bevezették a közép-európai zónaidőt. Amikor ez megtörtént, a Meteorológiai Intézet vált a pontos idő őrévé: a Bécsi kapu közelében lévő csillagdájukban működött az a normálóra, amelynek idejét elektromos úton minden délben eljuttatták a Vasúti és Hajózási Főfelügyelőséghez, a postahivatalokba, minisztériumokba, és egyáltalán, mindenkihez, aki arra igényt tartott. 1912 után ezt az etalon szerepet a Múzeum körúti óra vette át.

A szegedi Fogadalmi templom tornya 1935-ben. #77762 Fotó: Fortepan / Plesovszki Ákos
Zenélő óra a szegedi Dóm téren 1960-ban. #51102 Fotó: Fortepan / Nagy Gyula

Mire a zónaidőt bevezették, működött már Pesten egy másik felettébb megbízhatónak szánt óra is, mégpedig az Erzsébet téren. Trefort Ágoston kultuszminiszter javaslatára, alig tíz esztendős teszetoszáskodás után állították fel Pest akkori közepén azt az időjelző tornyot, amely nemcsak a pontos időt, hanem a hőmérsékletet és az időjárás egyéb jellemzőit is mutatta. Innen nézve viszont elgondolkodtató, hogy amikor 1897-ben Konkoly-Thege Miklós főmeteorológus összehasonlította a fővárosi nyilvános órák működését, erről a toronyról szót sem ejtett. Csak azt állapította meg, hogy a Műegyetem, a Városháza és az Országház órája véletlenül sem jár egyformán, ellentétben az egyszerre mozduló vasúti és a postai órákkal. Hogy mind közül melyik volt ugyanakkor pontos is, arról nem szólt a fáma.

Időjelző házikó az V. kerületi Erzsébet téren 1932-ben, mögötte a József Attila (gróf Tisza István) utca házai a Sas utcánál. #41484 Fotó: Fortepan / Székelyi Péter

A Telefonhírmondó viszont ugyanebben az évben a Műegyetem órája mellett tette le a voksát, és 9, 12 és 18 órakor annak a pontos idejét közvetítette a nem egészen nyolcezer előfizetőjének. (Érdekes adalék, hogy évi 12 forintért az órások is előfizethettek volna a szolgáltatásra, de a feljegyzések szerint közülük egy sem tette meg.) Pedig az időmániás utókor úgy gondolná: mivel ekkoriban körülbelül huszonöt toronyóra és legfeljebb tizenöt köztéri óra szolgálta a fővárosiakat, mindenki kapva kapott a lehetőségen…

A Főváros az 1910-es évek elején jutott el oda, hogy összekapcsolja a jövedelmezőt a hasznossal, és német mintára olyan, központilag – a Telefonhírmondó által – vezérelt órákat telepítsen a városban, amelyek egyben reklámfelületként is hasznosíthatók. Kezdetben 50 darabról volt szó, aztán 64-ről. 1913-ra ebből megvalósult kettő – a Kossuth Lajos utca és az Andrássy út elején –, és belátható közelségbe került, hogy további 16-ot is felszerelnek.

A Péti Nitrogén Műtrágyagyár 1940-ben. #70561 Fotó: Fortepan / Veszprém Megyei Levéltár / Kozelka Tivadar

Aztán persze minél több lett az óra, annál több lett a baj is. A húszas évek elején még jó kifogásnak mutatkozott, hogy a forradalmak viszontagságai miatt járnak összevissza a köztéri órák – a nekivadult nép úgymond lopta az akkumulátorokat és a légvezetékeket is –, de az évtized folyamán a helyzet mit sem javult. Cserébe a négy számlapján négyféle időt mutató nyilvános óra állandó szereplője lett a kabaréknak és a lapok karikatúra rovatának.

1930-ban jött csak el az idő, hogy a Főváros megoldja a problémát. Az immár a Főherceg Sándor utcai rádiópalotában működő Telefonhírmondó végre valóban rákapcsolta, mégpedig földkábellel egy központi órára az immár 41 utcai órát, amelyeknek a valódi vezérlő szerkezetét egy bankban vagy üzletben helyezték el, és az időjárásnak, utcai rázkódásnak csak egy-egy elektronikusan irányított számlapot tettek ki. Az éjszakára kivilágított, Pontos idő felirattal teljes óra a Kálvin téren és a Nagykörúton – az Üllői útnál és a Baross utcánál – debütált.

Hiába, hogy a jó öreg „műegyetemi” óra még ott ketyegett a Múzeum körúton, sőt konokul lőtték a delet a budai főreálból, Pestnek ekkor már új kedvenc órái voltak. A Nyugati előtt, a banántorony tetején lévő, meg a Nemzeti Színház háta mögötti, a Rákóczi út és a Nagykörút találkozásánál. Nem véletlen, hogy ez utóbbi volt az első a városban, amely a nagyobb világégések után – 1945 márciusában, aztán 1957 januárjában – újraindult. Működött is egészen addig, míg a Nemzeti Színházat fel nem robbantották. És bár új épület többé nem került a Blaha Lujza térre, egy szürke, szögletes órát a lehető leghamarabb, 1966 novemberében felszereltek az egyik oszlopára. Ki is tartott a tér legutóbbi felújításáig.

A Nyugati (Berlini) téri banántorony a tetején az órával 1931-ben. #32589 Fotó: Fortepan / Pesti Brúnó

1953-ban 108, 1970-ben 165, 1998-ban 429 köztéri órát működtetett Budapesten a Vezetékes Rádió Vállalat, majd a Posta, illetve annak aktuális jogutódja. Ennek fényében különösen érdekes, hogy Ózdon 1959-ben, Zalaegerszegen 1970-ben, Nyíregyházán pedig 1985-ben hozták működésbe a város első nyilvános, nem templomi óráját. Mire ez utóbbi is megszületett, a pestiek már a Skála Metró digitális, forgó-morgó reklámórájával is kezdtek megbarátkozni.

A Teréz körút a 7. (Lenin körút 61.) számú háztól az Oktogon (November 7. tér) felé nézve 1959-ben. #117143 Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György

Ami azóta történt, azt már mindnyájan ismerjük. Ma már óra van mindenütt, az autóban, a villamoson, a parkolóautomatán és a zsebünkben hordott telefonon. Sok száz kilométerről sugárzott jelek igazítják őket másodpernyi pontosságúra. Az öreg szerkezetek meg lassan kikopnak a mindennapokból. A Múzeum körúti matuzsálem még kitart, de a Moszkva tér ikonikus órája rég múzeumba került.

A veszprémi tűztorony 1965-ben. #8619 Fotó: Fortepan / Gyöngyi
A tatai fa harangláb/óratorony az Országgyűlés téren 1965-ben. #8618 Fotó: Fortepan / Gyöngyi
A római katolikus templom Máramarosszigeten a második bécsi döntés után 1940-ben. #3075 Fotó: Fortepan
A VIII. kerületi Szent József-templom a Horváth Mihály téren 1956-ban. #221665 Fotó: Fortepan / Matthaeidesz Konrád
A hévízi autóbusz-pályaudvar a Deák Ferenc téren 1957-ben. #4593 Fotó: Fortepan / UVATERV
A budapesti Főposta kisterme a Petőfi Sándor utcában 1964-ben. #96658 Fotó: Fortepan / UVATERV
A Magyarország–Anglia válogatott labdarúgó-mérkőzés – a végeredménnyel a kijelzőn – a Népstadionban 1954. május 23-án. #18068 Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr
Balra az óra a Moszkva (Széll Kálmán) téren, jobbra a metróállomás csarnoka 1977-ben. #272332 Fotó: Fortepan / Darányi Zsolt

Írta: N. Kósa Judit | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/orak

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.