„Előfordult, hogy az iskolából is elkéstem, oly soká bámultam az ínycsiklandó kirakatot” – írta régi belvárosi fűszerboltok és a kenyérben sült sonka iránt mélázva a mester, aki úgy lett egymást követő nemzedékek gasztroirodalmi főcsiklandozója, hogy maga nem főzött, és valódi nevét is inkább csak rajongói ismerik.
Főcserkészek, királyi hercegnők és kormányzók adták egymásnak a kilincset Gödöllő parkjaiban a ’30-as években: Magyarország két nagyszabású cserkész világtalálkozót is rendezett akkoriban, az egyiket épp 1939 nyarán. A fiatalok vidáman barátkoztak, a vezetők és a megfigyelők az eljövendő békéjének zálogát látták és ünnepelték bennük – majd néhány héttel később kitört a második világháború.
A szocialista pártpolitikában a nők és gyermekek helyzete, illetve a gyermekvállalásra buzdítás kiemelt figyelmet kapott, egyrészt mivel a szebb jövő igéretével kecsegtető ideológiában ennek a szép jövőnek letéteményesei a gyerekek voltak, másrészt viszont az ígért, csodálatos gazdaságfejlődéshez szükség volt munkaerő-utánpótlásra. A gyerekek így egyszerre voltak a boldogság forrásai, az „élet értelme” és apró kommunista harcosok. Gyereknap apropóján visszatekintünk, hogy milyen volt ebben a kettősségben megszületni, gyermeknek lenni Magyarországon.
A huszadik század második felében az egész világon megváltozott a táplálkozás: újfajta félkész és konyhakész, fagyasztott és tartósított élelmiszerek jelentek meg, amelyek teljesen átalakították az életünket. Míg nyugaton a termelést és a kereskedelmet tették még jövedelmezőbbé az új technológiák, a keleti blokkban a tökéletesen előre tervezhető szocialista gazdaság és a szabványosítható mindennapok ígéretét hozták el. Az élelmiszeripari forradalom a hétköznapi életünkre is hatással volt: az önkiszolgáló éttermek mellett megjelentek az önkiszolgáló boltok, sőt a teljesen automata Közértek is. Új háztartási gépek kerültek a lakásokba, miközben a kamra szinte teljesen eltűnt belőle, a konyha pedig egészen kicsire zsugorodott. Az akkor bevezetett újítások közt van olyan, amelyet ma már annyira megszoktunk, hogy szinte el sem tudjuk képzelni az életet nélkülük, míg mások teljesen zsákutcának bizonyultak.
Egy család, amelynek a patikájában Jávor Pál felesezett, a szalonjában püspökök teáztak, az egyik tagja pedig megmentette a Tűztornyot az oroszok géppuskájától: Veszprém ma nem lenne az, ami, a Kocsuba-Karabélyos família nélkül. 1911 és 1951 között ők voltak az Óváros tér mellett található Fekete Sas Gyógyszertár tulajdonosai, ez idő során rengeteget fényképeztek, filmeztek, leveleztek és nagy társasági életet éltek, így a család és a város története elválaszthatatlanul összefonódott.
