Milyen apa volt Móricz Zsigmond? Hogyan becézte Kádár Jánost a felesége? Miért lehet átok, ha valaki nagyon hasonlít az apjára? Fényképek és visszaemlékezések segítségével jártunk utána, hogy milyenek voltak híres magyar művészek és politikusok a hétköznapokban, házastársuk és gyerekeik körében.
Kevesen gondolnak bele a fővárosban, hogy az utca, amin nap mint nap végigbuszoznak, vagy a tér, amin minden reggel átvágnak, nem csak közlekedési felület, de tökéletes sportpálya és játékterep. Könnyen lehet, hogy egykor nagyokat snúroztak ott, ahol most kocsink parkol, a közeli parkban pedig néhány évtizede még egész nyáron hallani lehetett a pingponglabdák pattogását, s az ember nem sétálhatott anélkül, hogy a sakkozókat ne kibicelte volna. A nagyvárosok lakói a huszadik században is szívesen sportoltak és játszottak a friss levegőn, függetlenül attól, hogy tél volt-e vagy nyár, gazdagok voltak-e vagy szegények.
Szilencium, indiántábor, munkásmozgalmi múzeum, vigyázzban álló egyenruhás kiskamaszok és a fényképezőgépet próbálgató intézetis gyerekek. A kőszegi MÁV Gyermekotthon a szocializmusban is különös iskola a határon volt, Ottlik eredetijétől alig néhány száz méterre, de jobb éveiben annál talán családiasabban. Az otthon évtizedeket átívelő képei az egyik nevelőnek, Baráth Endrének köszönhetően váltak közkinccsé.
„A puszta lét pedig azt mutatja, hogy se szerelmet, se vérontást, se párthűséget, se nemi vágyat, se lávafolyamot, se önkéntes véradót, se lenyugvó napot, semmit, amiben dobog az élet vagy amit épp elnyelni készül a nemlét, de még tíz karommal kapaszkodik, vörös nélkül ábrázolni elég nehéz.”
Ma már szinte elképzelhetetlen, hol mindenhol volt lehetőség rágyújtani a 20. század legnagyobb részében, ha valakinek épp kedve – és képe – volt hozzá. Képe, mert bár tiltó törvényeket csak viszonylag a közelmúltból ismerünk, a dohányosok és a nemdohányzók harca azért időtlen idők óta tart. Fotóinkon ez kevésbé szembetűnő, de mi azért tudjuk, amit tudunk, lássunk néhány korabeli sztorit.
