Budapest zöldje – ezt mutatja a sok kép, az archív fotók. Illetve dehogy: épületeket mutatnak, szép vagy ócska házakat, templomokat, meg embereket, akik itt laktak vagy ide látogattak, és még esetleg néhány fát, bokrot, virágot. Szinte soha nem a fa, virág, bokor miatt készül a kép, és ritka az, ha ezekre csodálkozik rá a képeket nézegető. Sőt: ritka az, ha egy város kapcsán eszünkbe jut egyáltalán, hogy ott vannak növények is, velünk élők.
Kijev főútján, a széles Hrescsatik sugárúton felrobbantott épületek, a Gyetszkij Mir (Gyermekvilág) áruházból csak a semmiből a semmibe vezető lépcsőház maradt, abszurd műugrótoronyként ágaskodik a romok fölé. Az emeletnyi magasságba érő téglatörmeléket épp egy asszony szemléli csípőre tett kézzel, a szoknyájába kapaszkodó kissrác a fényképező idegent fürkészi. Mellettük katona járőrözik. Hogy a képen lévők közül ki élte túl a háborút, és meddig, csak találgathatjuk. Kijev új ostromra készül.
Népszerű téma a privát fotósok körében a tréfálkozás, a bohóckodás, a beöltözés, és szerencsére sokan exponáltak is, amint a barátjuk menyecskének öltözött, a feleségük tölcsért húzott a fejére, vagy apa és anya ruhát cserélt. Álarcok és maskarák egy évszázad fotóin farsang idején és azon túl.
Sokan nem rajonganak a hidegért, mégis van valami, amit minden télen a legtöbben különösen várnak (azon kívül, hogy vége legyen): hogy befagyjon a Balaton, hogy lehessen csúszkálni rajta egyedül vagy társasággal, jégkorival vagy csak úgy, cipőben, Tihanyban vagy Almádiban. Ilyen szempontból a legutóbbi igazán emlékezetes tél 2017-ben volt, amikor az egész tó befagyott és át lehetett menni rajta, ahogy arról az Átcsúszás című kiállítás is megemlékezett. Az éghajlatváltozás azonban enyhébb teleket (is) hoz, nem esik méternyi hó egy éjszaka alatt, nincsenek heteken át tartó kemény fagyok, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt – így a Balaton is ritkábban fagy be. Lehet, hogy a jövő generációinak – mint annyi mindenről – erről is csak dokumentumok, képek maradnak majd?
Türelmes kőelefántok, amelyeket gyerek kezek milliói simogatnak, büszke lovas szobrok, amelyek sosem lehetnek biztosak a sorsukban és országszerte paloták százait védelmező bozontos kőoroszlánok. Vadállatok között járunk-kelünk, de nemhogy félnénk tőlük, ellenkezőleg, nyugtalanító, ha nincsenek mindannyian a helyükön.
