1908. #86260 Fotó: Fortepan / Schmidt Albin

A fák királya virágcserépben

Pálmaházi óriások és satnya szalonpálmák

Egy pálmának márpedig lennie kell a lakásban (a szalonban, az étteremben, az irodában). Különféle szobanövények szép számmal szerepelnek mind a Fortepan enteriőröket ábrázoló felvételein, mind az életmód tematikájú albumokban és lapokban, de a pálma az más. Annak jelentése, története van, az elegáns enteriőr nélkülözhetetlen kelléke. Pálma nélkül mintha nem is volna alkalmas a környezet az emberi tartózkodásra…

Jelképek árnyékában

Hogy hol és hogyan kezdődött? A választ keresve a réges-régmúltba kell néznünk: a fontos gazdasági növényként ismert datolyapálmát (Phoenix) hazájában ősidők óta tisztelték szépsége mellett azért is, mert isteni megnyilatkozást véltek a megjelenésében: ahol nőtt, ott víz volt, ott élet volt, árnyékot és eledelt is adott a sivatagban. Jelképezte a nap sugarait, megtestesítette a győzelmet, a mindig felfelé törekvést. A görögöknél Niké istennő pálmaágat nyújt a győzőnek, Krisztust diadalmas bevonulásakor Jeruzsálembe pálmaággal üdvözlik.

Kossuth címeres nemzeti zászló, gyászszalaggal és pálmaággal egy Köztársaság téri ház kapuján az 1956-os forradalom alatt elesettek tiszteletére. #26876 Fotó: Fortepan / Juricza Tibor
A Szabadság-szobor nőalakjának kezében tartott pálmaág Budapest felett 1966-ban. #77586 Fotó: Fortepan / Pálffy György

A pálmákért az európaiak is rajongtak, nagyon korán meg is honosították a kontinensen, tudományos expedíciók révén pedig ritka, egzotikus fajtákkal bővült a növényvilága. A pálma szimbolikája új árnyalattal bővült: a gazdagság jelképe lett, sőt olyasmit is lehetett gondolni a birtokosáról, hogy a keze messzire, egészen távoli világokig is elér. Megépültek a királyi pálmaházak, pálmás dézsák díszítették az arisztokraták botanikus kertjeit és szalonjait, de létesültek pálmaházak a nagyközönségnek is, városi növénykertekben.

Rómától Hollywoodig

Ahol csak megengedte az időjárás, a városokba is gyönyörű pálmafasorokat, pálmaligeteket telepítettek. Mert bár ma így ismerjük őket, Olaszország vagy épp Kalifornia utcáit, parkjait nem időtlen idők óta díszítik a pálmafák. A tervezett, tudatos telepítésük viszonylag új keletű.

A nizzai Promenade des Anglais 1900-ban. #130416 Fotó: Fortepan / Szalai Teréz

Itáliában oda került belőlük sok, ahol a jómódú utazók megfordultak, és fontos kiegészítői lettek a romantikus parkoknak, a historizáló villáknak, a mór stílusú palotáknak is. Később pedig, amikor az afrikai területeket is meghódító ókori Római Birodalom volt a fasiszta Olaszország mintaképe, a tájépítészek terveiben ismét előkelő helyet kaptak a pálmák.

A nápolyi Piazza Museo Nazionale a Régészeti Múzeum előtt 1971-ben. #45951 Fotó: Fortepan / Krasznai Gyula
A római állatkert főkapuja 1931-ben (ma Rómia Biopark). #191638 Fotó: Fortepan / Kieselbach Gyula

A ma már Los Angeles és Hollywood jelképének számító fák sem túlságosan régen hajladoznak a csendes-óceáni szélben, legtöbb fajtájuk nem is őshonos Kaliforniában. A pálmák úgy a múlt század elején, az imázs építés egyik eszközeként kerültek Beverly Hillsre és az Alkony sugárútra. A híresek és gazdagok státuszszimbóluma lett, és hozzájárult ahhoz is, hogy Los Angelest az örök vakáció, a luxus, a szórakozás városaként könyvelje el a világ.

A Ventura sugárút Los Angeles Studio City lakónegyedében 1960-ban. #186316 Fotó: Fortepan / Lugosi Szilvia

A polgári pálma

A divatot, a követendő életmódot a tehetősek, a jól informáltak diktálják, akik megengedhetik maguknak az újdonságokat. A stílusos kellékekre idővel azután a társadalmi ranglétra alsóbb fokain élők is vevők lesznek. A kastélypark pálmaházát látva hamarosan a nagypolgári lakás reprezentatív helyisége, a szalon elengedhetetlen kiegészítője lett a ládába, fonott kosárba vagy állványra állított látványos, egzotikus növény. És idővel a városi kispolgárság is felzárkózott a lakberendezésben.

1925. #211754 Fotó: Fortepan / Székely Márton
1935. #201208 Fotó: Fortepan / Gara Andor

A pálma a múlt század elején gyakori és nem különösebben drága szobanövénynek számított, a termelők könnyen jutottak maghoz, a vevők pedig gond nélkül vehettek újat, ha megfakult az otthoni példány. Az első világháború idején rettentően megdrágult, mert akadozott a szállítás, hiányzott a munkaerő. A krízis után megszelídültek az árak, de a kereslet lanyhulni kezdett. A második világháború idején pedig már nem is volt olyan divatos növény: nem volt egyszerű magot szerezni, másrészt a modern, kis lakásokban nemigen volt hely nagy, impozáns pálmáknak.

1930. #95697 Fotó: Fortepan / Schermann Ákos / Schermann Szilárd
1915. #139596 Fotó: Fortepan / Szekrényesy Réka

Satnya városi pálmák

Meg is mondta a magáét Szluha Lili az Életben, 1941-ben: „nem akarom senki érzékenységét sérteni, de el kell mondanom: minden kispolgári lakás főtartozéka a pálma. Nem tehetek róla, borzadok tőle, elfordítom a fejemet, valahányszor a szalonokban díszhelyre állított egyetlen pálmát látom. Ezek a kispolgári pálmák bizonyos luxust akarnak talán jelképezni és éppen azért, mert annyian törekednek erre a pálma és fikuszos luxusra, elképesztően általánossá vált. Vidéken láttam már hatalmas hallókban mennyezetig érő pálmákat, nyolcat, tizet, tizenkettőt együtt, tényleg tündéri volt, elegáns és dekoratív, ám ami télikertben szép, nem biztos, hogy szalonban is érvényesül. És mekkora komédia van ezekkel a kis satnya városi pálmákkal. Időnkint kertészhez adják, aki védi, óvja, ápolja és megpuccolja őket, majd gyógyultan adja vissza gazdáinak.”

1935. #21125 Fotó: Fortepan / Del Medico Imre

Rendszereken átívelő pálma

A Heti Fortepan múlt heti írása arról szól, hogy mi (lehet) a sorsa a rendszereken átívelő életműveknek. Kevés olyan motívum létezik, ami mindig, kortól és rezsimtől függetlenül működik. A pálmadekoráció ilyennek tűnik.

  • 1895-ben Zenta város a királyt várta, többek között egy virágkiállításra. A rendező műkertészek egyesülete magára vállalta őfelsége és a vezérkar lakosztályának díszítését is, „hol a hatalmas pálmák és délszaki növények ügyesen csoportosítva nagyban hozzájárulnak a berendezés fényének emeléséhez.”

A Horvát műcsarnok kiállítóterme szobrokkal és festményekkel a Millenniumi kiállításon 1896-ban. #83059 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György (levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.225)
A miskolctapolcai Barlangfürdő előcsarnoka 1965-ben. #84393 Fotó: Fortepan / Morvay Kinga / Morvay Lajos
  • 1938. februárjában Horthy Miklós kíséretével visszatért hatnapos lengyelországi útjáról. A kormányzó ünnepélyes fogadtatására „a Keleti-pályaudvaron piros szőnyegekkel borították le a perronokat, (…) pálmák és délszaki növények kerültek a szalon bejárata elé.
  • Fehér Klára 1956. tavaszán megjelent, Az elnökség tagja című keserű novellájában egy miniszter látogatja meg az acélgyárat. „Az udvart nagyban csinosítják. Az irodaépület előtt teherautó áll meg. Mi a szösz. Hatalmas virágcserépben pálmát hoznak. Nem is egyet, öt, hat cserép. És virágkoszorúk. És ládák. Mi lesz itt?”

  • Népszava 1979-ben így ír a szűk, házgyári lakásokról: „sok a zöldnövény. Jó néhány lakásban egy-egy pálma, egy télikertnek is beillő zöld együttes nagyobb helyet kap, mint az étkezésre szánt lakrész. Az erdőrészleteket, a szabadtermészetet ábrázoló, egész falat betöltő poszterek divatja is a városi ember nosztalgiáját jelzi a szabad természet iránt.

A Zuglói étterem eszpresszója a budapesti Erzsébet királyné útja 118. alatt 1974-ben. #111027 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
A Zuglói étterem kívülről. #111009 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Bajok a pálma körül

Elgondolkodtató panaszos levél jelent meg 1960-ban az Esti Hírlapban: „Margit-napra, mely egyúttal tízéves házassági évfordulónk is volt, férjem 240 forintért egy pálmát vásárolt ajándékba a Szent István körút 24. szám alatti VIRÁGÉRT-nél. Két nap múlva a növény szára és levelei lehajlottak, elszáradtak. Visszavittük, és négy napon át férjem telefonon állandó ígéreteket kapott a vezetőtől, hogy a hibát megvizsgálják. Elismerték, hogy a pálma tényleg a vállalat által kiadott növény, de nem az, amelyet férjem vásárolt. Azt állítják, hogy a visszavitt növényt körülbelül két hete nem öntözte senki. Feltételezik, hogy valaki pálmát vásárol 240 forintért, két hétig száradni hagyja, majd vesz egy másikat és az elszáradt növényt kicserélés céljából visszaviszi. Tanúk a szomszédaim, akik szintén felköszöntöttek, amikor férjem a pálmát átadta nekem” – írta egy felháborodott lakos a Kútvölgyi útról.

A széchenyihegyi adóállomás energiaellátó rendszerének vezérlőterme 1979-ben. #99211 Fotó: Fortepan / UVATERV
A Kútvölgyi úti Központi Állami Kórház (ma Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb) lépcsőháza 1962-ben. #77068 Fotó: Fortepan / Juráncsik Norbert

Pálmákról álmodó írók

  • Márai Sándor novellában írta meg egy cukorpálma életét (A pálma). „Télen, mint egy köszönő ember, ott állott a nagy vendéglő előcsarnokában, a szökőkút mellett, a langyos, párás melegben s fogadta a vendégeket. Nyáron teherautón vitték át a jóhírű mulatóba, ahol komolyabb szerepkörhöz jutott: hozzájárult a helyiség délszaki jellegéhez, fokozta a mulató exotikumát (…) Afrikára emlékeztetett, buja táncokra, kétségbeesett, fülledt trópusi szerelemre.”

  • Mándy Iván elbeszélésének (A pálma) főhőse: „Vékonyka, kamasz pálma, amikor idekerült. Szerényen, szinte elveszve a sarokban. Egészen jól elfért azon a kis tányéron. Később már egy törött szélű levesestányéron. Ahogy egyre jobban kibújt a sarokból. Leveleit legyezőszerűen széttárta. Körülnézett a szobában. Ismerkedett. Külső cserép a tányér helyett. Egyre nagyobb külső cserép, ahogy ő maga is egyre nagyobb lett. Gőgösen előrenyúltak a levelei. Elfoglalta a szobát. A magáénak tekintette. Meghódította.”

A budapesti Anker-ház földszintjén lévő Hobby bolt kirakata 1970-ben. #204997 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
A Ferenciek tere (Apponyi tér) 1938-ban, háttérben a Párizsi udvar. #75521 Fotó: Fortepan

Magyar pálmák

  • Hogy mi a közös Cannes-ban, Máltában, Floridában, Szentesben és Debrecenben? Mindegyikük címerében szerepel pálmafa vagy pálmaág.

  • Sok városban volt pálmához címzett cukrászda, a legismertebb talán a budapesti Lenin majd Erzsébet körúton, ahol a közeli színházak művészeivel is össze lehetett futni.

  • Az egykori Taurus gumigyár népszerű, Palma elnevezésű gumimatracaiból több millió készült, ma divattervezők táskák, kiegészítők alapanyagaként igyekeznek újrahasznosítani belőlük néhányat.

A Palma Gumigyár reklámfotója a Gellért-hegy oldalában 1969 körül. #26424 Fotó: Fortepan / Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Véletlen pálmák

Már mini sorozat rakható össze a Fortepan olyan felvételeiből, amelyeken csak úgy véletlenül belóg egy pálmaág a fotó központi témája fölé. Az ilyen kompozíciók gyaníthatóan azokat a képeslapokat igyekeznek utánozni, amelyek Nápolyt, Abbáziát ábrázolták hasonló módon.

1983. #6566 Fotó: Fortepan
1973. #8790 Fotó: Fortepan

Írta: Lukács Zsolt | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/palma

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.