A VIII. kerületi Horánszky (Makarenko) utca 23. lakóházban (egykor Norbertinum, Premontrei rend hittudomány és tanárképző intézet internátusa) 1961-ben. #201506 Fotó: Fortepan / Handa család
Heti Fortepan 211.
Pletykálkodunk
A kisvárosi élet átka vagy izgalmas társadalmi jelenség
A bolygó alighanem összes lakója pletykál. És mivel azt szoktuk mondani, hogy a Fortepan képei(n) mi magunk vagyunk… De kár is volna tagadni, a testbeszéd, a kézmozdulatok, a tekintetek és a helyzetek évtizedek távolából is elárulják a képek szereplőit.
Juli néni, Kati néni / – Letye – petye – lepetye! – / Üldögélnek a sarokban, / Jár a nyelvük, mint a rokka / – Letye – petye – lepetye! – Ha eltekinthetnénk Weöres Sándor versének címétől, Pletykázó asszonyok, akkor annak első szakában még akár két ártatlanul csevegő nőre is gondolhatnánk, igaz, a sarokba húzódás már elárul valamit a szándékukról. A második versszak teszi egyértelművé, hogy nem üres fecsegésről van szó, a szereplők ugyanis Bárki inge, rokolyája / – Letye – petye – lepetye! – / Lyukat vágnak közepébe, / Kitűzik a ház elébe / – Letye – petye – lepetye! –
A Dunakorzón a Vigadó térnél 1974-ben, háttérben a Thonet-udvar épülete. #204870 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
Ebben a pár játékos sorban felfedezhető az a néhány motívum, amely alapján a pletykázást évtizedek óta vizsgálják pszichológusok és szociológusok, használják és magyarázzák írók és újságírók. A mindennapi fecsegéssel (small talk) ellentétben a pletyka egyfajta meggyőző közlés, ami terjed, és szükségszerűen előkerül benne egy harmadik személy, a beszélgetők közös ismerőse. A pletykázó mindig igyekszik úgy kanyarítani a mondandóját a pletyka alanyáról, hogy hallgatója véleményét a saját elképzeléseinek vagy érdekeinek megfelelően tudja alakítani.
1925-ben a bécsi lapok tudósítói azt feltételezték, hogy egy úrinőt a pletyka kergetett halálba. Egy volt osztrák-magyar tengernagy feleségéről volt szó, aki zűrzavaros pletykálkodás középpontjába került, és amikor tudomást szerzett arról, hogy a pletykák miatt férjének egész sereg lovagias ügye támadt, a férj vadászfegyverével szíven lőtte magát.
1928. #136010 Fotó: Fortepan / Album020
A pletykázás számos tudományág kutatási témája, és a megfigyelések azt mutatják, hogy meglepően sok funkcióval szolgál az egyén és a közösségek életében. Hozzájárul az információ áramlásához (függetlenül annak minőségétől), ami elengedhetetlen egy közösség működéséhez; emberek, csoportok státuszát befolyásolhatja (ha valakinek rossz híre kel…); erősítheti a társadalmi kötelékeket; hatalmat adhat (a pletyka ügyes irányítói, manipulációikkal akár fontos döntések hátterében is ott lehetnek). Természetüknél fogva a pletykát és a propagandát is szokták együtt vizsgálni.
1944. #72871 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
Az 1970-es években a Magyar Néphadsereg magazinjában (Igaz Szó) egy Andrea nevű szerkesztő hónapról hónapra idézett az előzőleg feldobott témákra érkezett legjobb olvasói levelekből. Pletyka tárgykörben Lovas Gyuritól: „A pletyka olyan, mint a népmese. Megfoghatatlan. Amikor az emberek egymás dolgaival törődnek, s persze mások hibáit észreveszik, emlegetik, aztán a barátnak, barátnőnek már olyat is mondanak, amit csak képzelnek.” Pataki Zoli szerint „A pletykát többnyire az unalom szüli.”, Soltész Pista pedig ezt írta: „Ahol jó a légkör, ott a suttogók elszégyellik magukat, mert butaságaikat egyszerűen kinevetik. De ahol nyomott, intrikus légkör uralkodik, az épeszű embereknek ott sem kell felülniük minden kósza hírnek. Bízzunk a saját eszünkben és ítélőképességünkben és – ha kell, csipkedjük meg pletykázó társainkat.”
A szentendrei Török közben 1965-ben. Háttérben a Fő (Marx) téren a Blagovesztenszka görögkeleti templom. #261225 Fotó: Fortepan / Faragó György
A pletykakutatás ismert hazai képviselője Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus, egyetemi oktató, annak, aki mélyebben elmerülne a témában, az ő írásait érdemes keresnie. Húsz évvel ezelőtt megjelent, A pletyka című kötetének előszavában Csányi Vilmos többek között ezt írta: „A humánetológia már egy ideje felismerte, hogy a pletyka valami olyanfajta kommunikáció, amely alapvető emberi jellegzetesség. Az állatok egyáltalán nem pletykálnak. Pletyka nélkül a modern társadalmak nem maradnának fenn.” És ha ilyen alapvető jellegzetesség, akkor a pletykázóknak ott kell lenniük a Fortepan fotóin is. Együtt böngésztünk közöttük Szvetelszky Zsuzsával, és az derült ki, hogy a fényképek a jellegzetes helyszínekről vagy szituációkról árulják el számunkra a legtöbbet.
1977. #109789 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
„Rendkívül sok pletykatéma keletkezik bulikban, összejöveteleken, ahol mindjárt mindent meg is lehet hányni-vetni… Igaz, itt jobban ügyelünk az arckifejezéseinkre – ahhoz rutin kell, hogy valaki pókerarccal pletykáljon. Van, aki azért (is) jár szakmai kiállításra, kártyázni, golfozni, mert az ilyen eseményeken garantáltan megjelenik a pletyka. Ahogy a piacokon is. A kocsmában, presszóban oldja a nyelvet az alkohol, itt szaftosabb történetekre lehet számítani.” A kutató szerint a legtöbb közlésre alkalmas alapanyag a húszas-harmincas éveinkben termelődik, kimeríthetetlen témakörök a párkapcsolat, a munka, a család. Gyakran hasonló a pletykálkodók életkora és egzisztenciája, a hallgató fél könnyen úgy érezheti, hogy okulhat a példákkal színezett beszélgetésekből.
Az Írószövetség közgyűlése a pesti Új Városházán 1962-ben. Balról a második Sinka István költő. #106045 Fotó: Fortepan / Hunyady József
„A munkahelyek is pletykaközpontok, az ötperces cigiszünet, az ebédlő, a folyosó.” 1981-ben cikk született a Szabad Földben arról, hogy a kollégák együtt nyaralása korántsem olyan egyszerű dolog. A közös üdülések kényelmetlenek lehetnek, és számtalan konfliktus lehetőségét rejtik magukban. A vállalati üdülőt egyenesen a jellem erőpróbájának, a pletykák tárházának nevezték, de biztatásként közlik: „Ha valaki olyan természetű, hogy ki tud maradni az ilyesmiből, s képes arra, hogy valóban kikapcsolódjon, még a vállalati üdülőben is jól érezheti magát.”
1964. #276963 Fotó: Fortepan / Németh Tamás
1971. #165037 Fotó: Fortepan / Herpay Gábor
A kutatásokból nem maradhat ki a gender-kérdés sem… „A hagyományos elképzelés az, hogy a nők pletykásabbak. Kétségtelen, hogy a túlélésért vívott harcban a nők inkább a verbális készségeikkel jeleskedhettek, és jellemzően sűrűbben vannak bekötve a társadalom szövetébe is, így érthető, ha gyakorlott pletykázók. De mindannyian tudunk említeni a saját környezetünkből pletykás férfiakat is. És míg a férfiak általános témákat említve jutnak el konkrét személyek ügyeinek megtárgyalásához, a nők a legtöbbször egy-egy konkrét történetből indulnak és jutnak el esetleg az általánosításhoz.”
1978. #192085 Fotó: Fortepan / Kriss Géza
A Vörösmarty téren 1980-ban, balra Vörösmarty Mihály szobrának talapzata látszik. #206475 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
Havas Károly író-újságíró 1940-ben így írt a múltról és a saját koráról: „Valaha régen (…) a borbélynál mindent meg lehetett tudni, mert az utas ember amíg a postakocsi lovat váltott, elrohant beretválkozni és amíg a fürge ujjak rendbe tették ábrázatát, a kíváncsi nyelvek alaposan kikérdezték. (…) az egyik székből a másikba röpködnek a sokszor bölcs megállapítások a világnak a rendjéről az asszonyok haszontalanságairól, a tegnapi kártyapartiról, a legújabb válóperről. (…) A borbély, a segédúr is lassan belekapcsolódik ebbe a különös akadémiába.”
Az Andrássy út (Népköztársaság útja) és a Székely Mihály utca sarkán 1971-ben. #204921 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
1974. #66039 Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr
Bár a pletykapad intézménye falusi porták előtt született, a szakértő mégis azt mondja, hogy nem a legkisebb falu a legintenzívebb pletykázás terepe, mert ott úgyis mindenki mindent lát. Az igazi, ízes információáramlás a kisvárosokban tud elindulni, ahol könnyen találni közös ismerőst. A jelenségnek számos irodalmi feldolgozását ismerjük, Réthei Prikkel Marián Lajos szerzetes tanár pedig 1904-ben újságcikkben panaszkodott a kisvárosi élet „járványszerű állandó betegségéről, mondhatni átkáról, az egymás iránt, különösen egymás gyengéi iránt való túlságos érdeklődésről. (…) A kisváros tömve van hivatlan női s férfiúi bündetektivekkel, akik kérlelhetetlen szigorúsággal fedik föl mindenkinek botlásait. Csatlakoznak hozzájuk a pletykatelefonok…”
Tar István Pletykázók című alkotása a salgótarjáni Szerpentin úti lakótelepen 1966-ban, a szobor felállításának évében. #33465 Fotó: Fortepan / Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ / VÁTI
Szvetelszky Zsuzsa szerint a testbeszéd évtizedek távolából is elárulja a képek szereplőit. „Nézzük meg a kézmozdulatokat, az egyértelmű vagy épp hiányzó szemkontaktust, és képzeljük bele magunkat a szituációkba” – javasolja, és a következő képekhez ad némi magyarázatot is.
A Gerbeaud (Vörösmarty) cukrászda teraszán, a Vörösmarty téren 1967-ben. #199339 Fotó: Fortepan / Antal Gábor
A Gerbeaud teraszán a hölgyek biztosan nem small talkban vannak, lerí róluk, hogy a pletykálás mélyén járnak.
A Gerbeaud (Vörösmarty) cukrászda teraszán, a Vörösmarty téren 1967-ben. #138309 Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Ugyanitt ül ez a páros is, és a nő valószínűleg valaki másról magyaráz, a partnerére rá sem néz.
A IV. Béla utcán, Esztergomban 1972-ben. Szemben a Jókai Mór utca. #193460 Fotó: Fortepan / Kriss Géza
Hasonló testhelyzetben, és hasonlóan egy fontos sztori közepében látjuk az ismerősének mesélő lányt Esztergomban.
Szemben Fejes Teri, Dajbukát Ilona, Somogyi Nusi színművésznők a Paradiso eszpresszóban, az V. kerületi Petőfi tér 3-ban 1939-ben. #52400 Fotó: Fortepan
A színésznőket rettentően érdekli a háttal ülő kollégájuk mondókája, és abban a korban vannak, amikor már leplezni sem kell, hogy teljes odaadással pletykálnak.
Nagyon gyanús, hogy a fénykép bal oldali szereplője saját magát dicséri. Az ilyen háryjánosos meséket portrépletykának nevezzük.
1975. #205783 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
A beszélgetés közben energikusan gesztikuláló páros kézmozdulatai szépen rímelnek.
1975. #205090 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
Leplezetlenül folyik a pletykálás a padon, az egyik nő még a száját is eltátja.
A Klauzál téri Vásárcsarnokban 1972-ben. #205499 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
A csirkésnél készült képen szinte bizonyos, hogy pletykálás zajlik. A beszélő sorolja az érveit vagy az értesüléseit, ő is „kipakol az asztalra”.
1973. #206336 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
A babakocsis páros mintha élvezné, hogy végre fültanúk nélkül beszélgethet.
A Belgrád (Ferenc József) rakparton a nemzetközi hajóállomásnál 1946-ban, háttérben a Szabadság híd budai hídfője. #78447 Fotó: Fortepan / Berkó Pál
A rakparton ülők talán direkt egy félreeső pontot kerestek, ahol jól megbeszélhetik…
A VIII. kerületi Nagy Templom és Práter utcák sarkán 1969-ben. A felvétel a Práter utca 34. számú házból készült. #192942 Fotó: Fortepan / Kriss Géza
Ennek a képnek a szereplői nemigen találnak maguknak más szórakozást, ezért pótcselekvésként pletykálnak.
A VIII. kerületi Práter utcában 1977-ben. A felvétel a 34. számú házból készült. #193434 Fotó: Fortepan / Kriss Géza
Könnyen lehet, hogy a két nő a munkahelye közelében beszélget. A fehér ruhás még a karját is hátra zárja, annyira nem szeretné elárulni a véleményét a partnerének arról, amit épp hall.
A Hunyadi téri Vásárcsarnok épülete előtt 1972-ben. #206305 Fotó: Fortepan / Kereki Sándor
Pletyka szempontjából kitűnőek a véletlenszerű összefutások, az így születő diskurzusok.
Az V. kerületi Váci utca 23. előtt 1972-ben. #89726 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A Váci utcai találkozás egyik szereplője pedig még a táskáját is letette, mert tudja, hogy ez hosszabb beszélgetés lesz…
Ennyi gyanú után szerencsére találtunk egy megnyugtató mondatot Varga Géza újvidéki publicistától, 1974-ben írta a Magyar Szóban: „Az, aki mindent továbbmond, de semmit sem vesz el, és semmit sem tesz hozzá a füle által hallottakhoz, az nem pletykás ember, hanem becsületes újságíró, ő a hírközlő emberek kategóriájába tartozik.”