- Heti Fortepan 281.
Sakk és küzdelem
Algoritmusok, ideológiák és a magyar sakkozózsenik
A sakk nem csak egyszerű szabadidőtöltés lehet, hanem valódi harc: a szellemi fölény, a stratégiai nyugalom, a kötélidegzet, a fegyelmezettség és állhatatosság játéka. A hidegháborúban nagyhatalmi célokat szolgált, majd a mesterséges intelligenciáért folytatott, ipari méretekben zajló verseny kulcsszereplője lett, miközben mind a neveléstudományban, mind a női egyenjogúsági törekvésekben jó hasznát vették.
Az 1990-es évek második felében az egész világ feszülten figyelte, hogyan és mikor sikerülhet az IBM Deep Blue szuperszámítógépének legyőznie az akkor világelső sakknagymestert, Garri Kaszparovot. Az IBM sakkozószoftvere és Kaszparov hat menetet játszottak, ebből a harminc évvel ezelőtti 1996-os elsőt még az ember nyerte. Kaszparov olyan kockázatos lépéseket is bevetett a mérkőzés során, amelyek nem a matematikai logikára, hanem az emberi intuícióra bazíroztak, ezt pedig a szoftver akkor még nem tudta jól kezelni. Bár a Deep Blue ereje később is a számítási kapacitásában rejlett, az algoritmus másodjára már résen volt, Kaszparov a 1997-es második menetet elvesztette. Az azóta a versenysakktól visszavonult Kaszparovot a sakkozók játékerejét mutató Élő-rangsorban már egy homo sapiens, a norvég Magnus Carlsen is maga mögé utasította az örökranglistán 2882 ponttal. Az orosz sakkozó 2851 ponttal a második helyre szorult vissza.
Csakhogy a humán nagymesterek teljesítménye mára szinte fényévekre elmarad a legjobb sakkszoftverekétől. 1985-ben a legfejlettebb algoritmus Élő-pontját is legfeljebb 1935-re becsülték, a Garri Kaszparovot 1997-ben maga mögé utasító Deep Blue Élő-pontszámát pedig 2853-ra taksálták. Mára még a másodvonalbeli sakkszoftverek is több száz Élő-pontot vernek Magnus Carlsen csúcsteljesítményére. Bármilyen nagy szenzációt jelentett is a Deep Blue győzelme Kaszparov felett, valójában az algoritmus akkoriban még „csak” a nyers erőre, vagyis az emberi agyéhoz képest óriási számítási kapacitására tudott támaszkodni. A ma létező legjobb sakkszoftverekkel korántsem ez a helyzet. A már főleg egymással versenyző algoritmusok manapság az emberi intuíciót is képesek utánozni, vagyis tudásuk nem csak azon alapul, hogy egységnyi idő alatt hány kombinációt képesek elemezni, hanem – akárcsak Kaszparov a Deep Blue ellen – szívesen próbálkoznak váratlan, ám potenciálisan eredményes lépésekkel is.
Nagyjából erre volt szüksége egy évtizede, 2016-ban a Google Deep Mind AlphaGo szoftverének, hogy legyőzze a go dél-koreai világbajnokát, Lee Sedolt. A go összehasonlíthatatlanul bonyolultabb játék, mint a sakk, ezért érhető módon amatőr szinten is lényegesen kevesebben játsszák, különösen a nyugati világban. Ez pedig nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy – noha a mesterséges intelligenciától lényegesen nagyobb teljesítmény volt – az AlphaGo és Sedol közötti ütközetet nem kísérte olyan intenzív hírverés, mint a Deep Blue és Kaszparov húsz évvel korábbi csatározását. Pedig a dél-koreai go-mester és a gép csatája az azóta is tartó AI-forradalom első vitathatatlan mérföldköve. Mégpedig azért, mert a mintegy négyezer éves kínai táblajátékban a lehetséges álláskombinációk száma olyan magas, hogy azokat a leggyorsabb számítógépek összesített számítási kapacitása sem tudná egyesével elemezni több millió év alatt sem. Vagyis a go-szoftvernek olyasmit kellett csinálnia, amit egészen addig csak az ember tudott: miközben elemezni igyekezett az általa ismert lépések sokaságát, olyan megoldásokat is be kellett vetnie a játék során, amelyek nem feltétlenül tűnnek logikusnak, éppen ezért a játékosok többnyire nem is nagyon próbálkoznak velük.
Jellemformáló kombinatorika
„A sakkjátéknak, az ezt művelő személyiségre és kollektívákra, a társadalomra gyakorolt hatásai közül elsőként a fiatalság körében elérhető jellemformáló, szellemi képességeket fejlesztő pozitív hatásait, hatalmas pedagógiai jelentőségét emelném ki. A sakkjátékot megkedvelő fiatalnak a vele való foglalkozás a szellemi kibontakozását serkenti, jellemét pedig állhatatosságra, önfegyelemre, tárgyilagosságra neveli […]. El kell sajátítani a logika, a variációs számítás, a stratégia és a taktika elemeit a gondolkodásban. Meg kell tanulni, hogy előbb kell gondolkodni, azután lépni, cselekedni. Végül, meg kell a fiatalnak tanulni a vereséget és a győzelmet is megfelelően elviselni; tudjuk, egyik sem könnyű tudomány. Ezekre, s hasonlókra gondolva vallom a sakkjáték nagy pedagógiai jelentőségét, s üdvözlöm, hogy a Szovjetunióban és Magyarországon is, már az úttörőmozgalomban, és általában a serdülő, tanuló ifjúság körében, mind több fiatalt a sakk megismerésére és kultiválására serkentünk” – fogalmazta meg gondolatait a sokak által csak a játékok királyának tekintett sakkról a játékosként amatőr, ám rajongóként feketeöves Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára a Magyar Ifjúság 1980. november 14-i számában.
A mintegy 1500 éves múltra visszatekintő, perzsa eredetű táblajátékot a hidegháború idején a szovjet blokkban épp a neki tulajdonított pedagógiai szerepe miatt tartották különösen nagyra. Magyarországon is nagy tisztelet övezte a Szabó Lászlóhoz, Portisch Lajoshoz vagy Verőci Zsuzsához hasonló nagymesterek teljesítményét, az erre vállalkozó profi játékosok részvételével szervezett látványos szimultán mérkőzések nézők százait vonzották.
De nem csak a profi sakk iránt volt nagy az érdeklődés. Az ország legkisebb településein is sakkszakkörökön tanítgatták az alapokat az iskolásoknak, mindenfelé klubok nyíltak az érdeklődő amatőrök legváltozatosabb korcsoportjainak. A parkokban és a játszótereken, a pingpongasztalok tőszomszédságában sakkozáshoz kialakított asztalok bukkantak fel országszerte, a műkedvelők aprópénzben játszottak a környék legjobb játékosaival, egy-egy központi parkban tömegek verődtek össze a vasárnap délutáni sakkmérkőzések idején. Sőt, még a fürdőkben is vízhatlan fekete-fehér táblákat terítettek a könyöklők és válaszfalak medencékből kikandikáló tetejére, hogy relaxálás közben is összemérhesse a tudását egy-egy elszántabb hobbista.
Verhetetlen akaraterő
Bár más táblajátékok, így a Gazdálkodj okosan vagy a Ki nevet a végén? is mindennapos kelléknek számítottak a szocialista háztartásokban, a sakk alaplépéseire – főleg az apák – minden valamire való családban igyekeztek megtanítani a gyerekeket. Az amatőr klubok és iskolai szakkörök nem csak azt a célt szolgálták, hogy bárki kipróbálhassa magát az idegőrlő párharcban. A legtehetségesebbek számára valódi karriert, és a legtöbbeknek soha el nem érhető utazási lehetőséget jelentett a sakk.
A hidegháború éveiben a Szovjetunióban a sakk nem egyszerű játék volt, hanem politikai fegyver is. A hatalmas országban a teljes oktatási rendszert átszőtte az a hálózat, amely a legtehetségesebb gyerekeket volt hivatott kiválogatni és versenyképessé tenni a nemzetközi porondon is. A szovjet játékosok eredményei nem egyszerű győzelmek voltak, hanem a kommunizmus felsőbbrendűségét voltak hivatottak bizonyítani. A sakkot olyan komolyan vették, hogy miközben a hivatalosan 1886-tól rendezett világbajnokságok történetében először 1948-ban küzdhetett szovjet sakkozó, a tornát mindjárt meg is nyerte Mihail Botvinnik, aki ráadásul a saját csapattársát, az így második helyen végzett Vaszilij Szmiszlovot győzte le. Ez a bravúr a Szovjetunió bukásáig újra meg újra megismétlődött a kétévente megrendezett tornán, a döntőben szinte kivétel nélkül mindig szovjet sakkozók küzdöttek szovjet sakkozók ellen. A papírformát csak az 1972-es reykjaviki világbajnokságon első helyen végzett Bobby Fischer amerikai sakknagymester írta felül, akinek sikerült legyőznie Borisz Szpasszkijt. 1978-ban és 1981-ben pedig Anatolij Karpov a nem szovjet színekben sakkozó Viktor Korcsnojt győzte le, így a második helyen hivatalosan svájci versenyző végzett. Más kérdés, hogy a Leningrádban (a mai Szentpétervárott) született Korcsnoj amúgy politikai okokból disszidált a Szovjetunióból, de a sakkozás művészetét még ott tanulta ki. Az orosz élsakkozókat, Garri Kaszparovot, Vlagyimir Kramnyikot, Anatolij Karpovot a Szovjetunió bukása után egészen az ezredfordulóig nem tudták más nemzetek sakkozói letaszítani a világbajnoki dobogók legfelső fokáról.
Hasonlóan eredményesen szerepeltek a szovjet, majd orosz versenyzők az olimpiákon is. Noha 1952-ig az érmek közelébe sem jutottak, onnantól 2002-ig csak három sakkolimpián nem állhattak a dobogó legfelső fokára, ebből az egyik alkalommal, 1978-ban a nyílt mérkőzéseken a magyar válogatott nyújtotta a legjobb teljesítményt. A győztes csapat tagjai Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András voltak, a csapatot tartalék játékosként Csom István és Vadász László erősítették.
Sakktörténelmet író magyarok
A magyar sakkozók már jóval 1978 előtt beírták magukat a sakkvilágversenyek történetébe. Az első és a második, 1927-ben Londonban, majd 1928-ban Hágában rendezett sakkolimpiát is a magyar válogatott nyerte. Ráadásul a profi versenyzők játékerejét mérő Élő-pontrendszert is egy magyar származású elméleti fizikus, Élő Árpád dolgozta ki. A családjával az Egyesült Államokba kivándorolt Élő tízévesen kezdett sakkozni, később az amerikai sakkszövetség elnöke lett, és a United States Chess Federation megalapításánál is bábáskodott. A versenyzők játékerejének mérésére általa kidolgozott rendszert az Egyesült Államokban 1960-tól, a nemzetközi versenyeken 1971-től alkalmazzák. A statisztikai valószínűségen alapuló pontrendszernek a kidolgozóján kívül is van Magyarországhoz kötődő érdekessége. A női örökrangsort 1989 óta Polgár Judit vezeti 2735 Élő-ponttal úgy, hogy ő maga soha nem indult női világversenyeken.
Polgár Judit és két nővére, Zsuzsa és Zsófia az édesapjuktól, Polgár Lászlótól tanulták meg a sakk alaplépéseit, mindannyian még óvodás korukban. Később a sakkozni egyébként csak amatőr szinten tudó apuka könyvek százait szerezte be a világ minden tájáról, hogy a valaha volt legeredményesebb sakkozókat nevelje a lányaiból. A kísérletnek is beillő, és gyakran úgy is emlegetett nevelési módszer azt volt hivatott bizonyítani, hogy a zsenik nem csak úgy születnek, hanem faragják őket. Szüleik a nővéreket magántanulókként oktatták, mint apjuk a HVG hetilapnak 1985-ben elmondta, azért, mert „tanári működésem során kialakult bennem az a meggyőződés, hogy bármely egészséges kisgyerekből lehet kiemelkedő tehetségű embert nevelni. Viszont a magyar közoktatás többnyire középszerű embereket produkál. Úgy véltem, hogy bűnt követnék el a gyermekeimmel, talán a társadalommal szemben is, ha egyes felismeréseimet nem próbálnám meg átültetni a gyakorlatba”. Ahogy a Netflixen február 6-án debütált Queen of Chess, vagyis a Sakk királynője című, a Polgár-testvérek életútjáról szóló filmből kiderül, az eltökélt apa nemcsak a közvetlen környezetével, hanem az állampárttal is komoly konfliktusokat vállalt az áhított eredmények és kísérlete sikere érdekében.
A nevelési módszernek minimum szokatlan, kritikusai szerint a gyermekbántalmazás határait súroló kísérlet, vagy ahogy Polgár Judit inkább szereti hívni, az életstílus bevált: a legidősebb nővér, az 1969-ben született Zsuzsa 15 éves korára már a női világranglista élén állt, 21 éves korában teljesítette a férfi nagymesteri követelményeket. Hét évvel fiatalabb húga ugyanabban az évben, 1991 decemberében, mindössze 15 éves és négy hónapos korában teljesítette ugyanezt. Ezzel a világ legfiatalabb sakknagymestere lett mind a női, mind a férfi mezőnyben. Három évvel később, 1994-ben már a sakk világában akkor legyőzhetetlennek hitt Garri Kaszparovval mérkőzött. Kaszparov nyerésre állt, de a 35. lépésben elkövetett egy hibát. Az orosz szupernagymester észrevette a baklövést és – szabálytalanul – visszavette a bábut. A bíró nem lépett közbe, a 17 éves magyar sakkozó pedig, bár hitetlenkedve nézte a legnagyobb példaképe által elkövetett csalást, egy szót sem szólt. A magyar sakkozózseni elvesztette ugyan a meccset, ám az esetet – egy operatőr nélkül működő, a csalást rögzítő kamerának köszönhetően – ma is a sakktörténelem egyik legnagyobb skandalumaként emlegetik világszerte. Polgár Judit, aki világbajnokságon soha nem indult női mezőnyben, aktív évei során több mint tíz aktuális vagy korábbi férfi világbajnokot győzött le klasszikus vagy rapid játékban, köztük Magnus Carlsent, Anatolij Karpovot, Vlagyimir Kramnyikot, Boris Szpasszkijt, Viktor Korcsnojt és végül, 2002-ben egy rapid játékban a bálványát, Garri Kaszparovot is.
Polgár Lászlót és lányait, különösen Juditot, Magyarországon és külföldön egyaránt sok támadás érte. Az államszocialista rezsim akadályozni igyekezett a különutas oktatást preferáló családfő otthontanítási törekvéseit, a napi 8-10 órás sakkedzéseket pedig olyan túlzásnak tartották, hogy még az is felmerült, hogy a gyerekeket kiemelik a családból. A nemzetközi sakkszövetségek akadályozni próbálták, hogy a Polgár lányok férfiakkal mérjék össze az erejüket. A férfi nagymesterek pedig először cinikusan megkérdőjelezték, hogy egy nő, pláne egy kamaszlány bármilyen eséllyel felvehetné velük a versenyt, majd amikor Judit sorra fölényes győzelmet aratott felettük, sokan a sportszerűség látszatára sem adva sértődötten pattantak fel az asztal mellől egy-egy játszma után. A történelem azonban az ambiciózus apát igazolta. Mint azt Polgár László a HVG-nek 1992 februárjában sommásan összegezte: „a gyengébb ellenfelek ugyanis nem serkentenek kiugró teljesítményre”. Más kérdés, hogy hiába lenne elfogadottabb, hogy férfiak ellen küzdjenek, a Polgár Juditéhoz fogható teljesítményt azóta sem sikerült még megközelítenie sem egyetlen női játékosnak se.
Írta: Balázs Zsuzsanna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/sakk
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában).
A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.
A bloggal kapcsolatos észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.