A Magyarország – Anglia (7:1) labdarúgó mérkőzés közönsége a Népstadionban 1954. május 23-án. #18069 Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr

Szenvtelen érintések

Babarczy Eszter írása

A kortárs filozófia az elmúlt húsz évben fedezte fel a testet. Ez mindjárt felveti a kérdést, hogy lehet a testet felfedezni. Talán nem volt mindig velünk, a nehézkességeivel és könnyedségeivel, az éhségével és a fájdalmával, már évezredek óta? Éppenséggel velünk volt, de letagadtuk.

Abortusz a váci Szőnyi Tibor (ma Jávorszky Ödön) Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztályán 1972-ben. #87721 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A test felfedezése azonban mostanában egyre mélyebbre hatol, egyre több, valaha testmentesnek tekintett területet kebelez be: először az életet, az érzést, aztán az érzelmeket, s végül már a gondolkodást is. A kortárs gondolkodók jelentős része szerint nem tudnánk gondolkodni sem a testünk nélkül, ami azt is jelenti, hogy azok az utópiák, amelyekben az ember a teste halála után tovább él, mindig utópiák maradnak. Bele vagyunk gyökerezve az izmainkba, az idegeinkbe, a csontjainkba, az egész testi működésbe. Csak éppen nem tudunk róla, nem figyelünk oda rá.

Szkanderező fiúk a Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének hálókörletében Aszódon 1974-ben. #89519 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Test vagyunk, és testek között járunk. A saját test kevésbé ijesztő, mint egy másik test, az élet és a gondolkodás egy másik, idegen forrása. Ha nem hajtja az embert a szenvedélyes vagy odaadó szeretet, nem nyúlunk egymáshoz, és ha mégis egymáshoz kell érnünk, összetömörödnünk egy villamoson, kisegíteni valakit, aki elesett, megemelni egy másik test karját, hogy jobban hozzáférjünk valamihez, nagyon sajátos érzést élünk át, mint aki tilosban jár, mint aki egy veszélyes helyre hatol be, hátvédek és előörsök nélkül.

A Csillaghegyi strandfürdő 1940-ben. #120290 Fotó: Fortepan / Dienes Balázs
Védlevélért tülekedő tömeg a Svájci Követség Idegen Érdekek Képviseletének kivándorlási osztálya előtt a Vadász utcai Üvegháznál 1944-ben. #105735 Fotó: Fortepan / Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi / Carl Lutz

Nemrégiben egy fénykép erejéig meg kellett fognom valaki kezét, egy jó barátomét, akivel néhány éve nem láttuk egymást. A fényképész lassan készült el a képpel, mindig valami újabb kifogása támadt, inkább erre álljunk, és inkább amott, ahol jobb a fény. Fogtuk egymást kezét, és semmi másra nem tudtunk figyelni, mint arra, milyen idétlen, furcsa, nem normális ez a helyzet, hogy fogjuk egymás kezét. Hogy a barátom is erre gondolt, onnan tudom, hogy amikor végre intett a fényképész, hogy jó, olyan gyorsan engedte el a kezem, mintha megégette volna.

Csikós Rózsi és Darvas Iván színművészek a Slágermúzeum című revüfilm egyik jelenetében az MTV 1963. szilveszteri műsorában. #39214 Fotó: Fortepan / Hangosfilm
Magyar katonák ünneplőbe öltözött ukrán parasztlányokkal fényképezkednek 1942-ben. #42535 Fotó: Fortepan / Id. Konok Tamás

Az ilyen nem normalizált érintésre persze nagyon speciális, körülhatárolt körülmények között akár vágyhatunk is, ahogy az ember boldogan hajtja hátra a fejét a fodrász keze alatt, hogy megmossa a haját, ahogy odatartjuk az arcunk a sminkesnek, hogy jobban hozzáférjen az ecsettel. Más körülmények között pedig együttműködően átadjuk magunkat, buzgón felhajtjuk az ingünk ujját, ha a nővér vért akar venni. Vannak emberek, akik nap mint nap legyűrik magukban a kulturális gátlást, amely arról szól, hogy egy másik érző testet soha nem megérinteni, mert éppen a másik érző testtel van dolguk. Ezek az érintések – a szenvtelen érintések – az unheimlich, a nagyon furcsa és fenyegető és a boldog önátadás közti mezsgyén járnak. Ez a szigorúan szabályokat követő kapcsolat alig megnevezhető érzéseket kelt, és mély titkok övezik, a legtöbb ember nem tudná megfogalmazni, mit érez, amikor a teste egy másik testhez ér. Aki meg tudja fogalmazni, az költő vagy író, és rajongva gondolunk rá.

Teherautó a Károly (Tanács) körúton az 1956-os forradalom idején. #40078 Fotó: Fortepan / Nagy Gyula

     A szerelmünknek átadjuk magunkat, összeolvadást élünk meg, amikor a két test összeér, a gyerekünket úgy öleljük, mintha elveszett részünk volna, amely visszatért hozzánk. A villamoson véletlenül megérintett idegen kéztől viszont ijedten húzódunk vissza, áthágtunk valami áthághatatlan határt, amelyen túl a veszélyes, a hétköznapi szituációktól teljesen idegen, ijesztő kapcsolódás van. Félig az erotikus szenvedélyt, félig pedig a fizikai konfliktus lehetőségét idézi fel.

Alámerítés a Hetednapi Adventista Egyház Budapest Terézvárosi Gyülekezetében 1972-ben. A felvétel a Magyar Televízió Bibliás emberek című, a hazánkban működő kisegyházak életét bemutató dokumentumfilm forgatásán készült. A film rendezője Szalkai Sándor. #139147 Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

A testi érintés a személyes tér végső határát jelöli ki, azon túl kezdődik az én sérthetetlennek gondolt birodalma, amelynek megsértése olyan súlyos lelki sebet okoz, hogy büntetőjogi kérdéssé is válhat, főként, ha szexuális tartalmú érintésről van szó. Mi más a megerőszakolás, mint nem kívánt testi érintés? És nem mondhatjuk-e, hogy minden nem kívánt testi érintés egy kicsit megerőszakolás is? Ha a távoli ismerős megfogja a vállunk, ha a felnőtt barackot ad a gyerekfejre, ha az orvos a szükségesnél kicsit erőteljesebben emel meg egy végtagot, olyan határt hágnak át, amelyet ma féltékenyen őrzünk, és a jog eszközeivel is megtámogatunk. A test sérthetetlensége a magyarázat arra, miért gondoljuk, hogy nem helyes egy gyereket meglegyinteni, miért nem elfogadható, ha egy ápoló lekötöz egy hánykolódó beteget, miért tabu egy nő fenekére csapni. Nem a fájdalom magyarázza ezt, hanem az én szentélyébe való illetéktelen behatolás.

A SOTE egyetemi bölcsőde gyermekei a Semmelweis Egyetem parkjában 1972-ben. #74683 Fotó: Fortepan / Semmelweis Egyetem Levéltára

Nem minden kultúra őrzi ennyire féltékenyen a testi határokat. Bizonyos országokban normálisnak számít megragadni a beszélgetőtársunk kezét, másutt a hétköznapokkal együtt járó tény, hogy időnként nagy tömegben kell nyomakodni, testek közé préselődve. És vannak kitüntetett élmények, amikor még a mi kultúránk is elfogadja a testi összeolvadást: koncertek, amikor egy ritmusban lüktetnek a testek, és időnként összekapaszkodnak, sportesemények, amikor az egyik test feszül a másik ellen a versengésben. De ezek a tapasztalatok különlegesek, és nagyon világosan el vannak különítve a hétköznapi világunktól. A fizikai kapcsolat tabu, és a tabu megszegése gyakran bacchanáliára emlékeztető ünnep, de ha nem is az, mindig elkülönül a normális viselkedéstől.

A Magyarország – Lengyelország (8:2) labdarúgó mérkőzés a debreceni Nagyerdei Stadionban 1949-ben. Puskás és Czibor harcol a védőkkel, hátrébb Keszthelyi. #33546 Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő

Az utóbbi száz évben a szakember a testet menedzselő tárgyilagos tekintetéhez fokozatosan új érzékenység társult, amelynek lényege, hogy úgy bánjon a testtel az orvos, a gyógytornász, a kozmetikus, hogy közben tekintettel van a személyiségre, mondhatnánk úgy is, a lélekre. Ezért különlegesen varázslatos élmény egy igazán figyelmes fodrász vagy ápoló kezei közé kerülni: úgy élhetjük át a kiszolgáltatottságot, úgy válhatunk egy kicsit tárggyá, hogy közben mégis megtarthatjuk a szabadságunkat. Egy kicsit feladunk belőle, és rábízzuk magunkat a másikra, mert tudjuk, hogy bármikor visszavehetjük. Bármikor mondhatjuk, hogy „ez így fáj” vagy „innen már megyek tovább a saját lábamon”.

A budapesti Mester utca 18. sz. házban lévő fodrászat 1957-ben. #17870 Fotó: Fortepan / Kurutz Márton

Mivel az, ami ezekben az érintésekben megtörténik, nehezen verbalizálható, olyan ez a fotósorozat, ha megpróbáljuk a saját testünket beleképzelni a bemutatott testi érintésbe, mintha nagyon különös kalandtúrán vennénk részt. A test határait feszegető, mégis biztonságos kalandtúrán, amely folyamatosan figyelmeztet rá, hol kezdődik az én, a sérthetetlen, védelmezett, törékeny szubjektivitás.

Háziorvosi látogatás a kiskundorozsmai cigánytelepen 1990-ben. #124648 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Elsőáldozás a Felső-Krisztinavárosi Keresztelő Szent János-templomban az Apor Vilmos téren 1956-ban. #123658 Fotó: Fortepan / Hámori Gyula
Baleset a BAH csomóponti felüljárón 1984-ben. #125176 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Az V. Kerületi Rendőrkapitányság előtt 1976-ban. #125293 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A szovjet párt- és kormányküldöttség ünnepélyes fogadása 1979. május 30-án. Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Leonyid Iljics Brezsnyev, az SZKP főtitkára, államfő, jobbra a lépcsőn Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter. #133881 Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr
A népbíróság által háborús bűnösként halálra ítélt Szálasi Ferenc korábbi nyilas „nemzetvezető” és miniszterelnök kivégzése a Fővárosi Törvényszék udvarán 1946. március 12-én. #204528 Fotó: Fortepan / USHMM

Írta: Babarczy Eszter | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/szenvtelen-erintesek

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: email

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.