Az Illés együttes tagjai – Szörényi Szabolcs, Bródy János, Szörényi Levente, Pásztory Zoltán és Illés Lajos – az Add a kezed (Illés Show) című zenés film forgatásán (Sándor Pál rendezésében) a VIII. kerületi Práter utca 74-ben 1972-ben. #190684 Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Nagyszüleink széke, amiből 50 millió darabot adtak el

230 éve született Michael Thonet

Mindannyian tudjuk milyen a Thonet-szék: ránézésre nincs benne semmi különös. Vajon miért pont ez az egyszerű használati tárgy, és miért pont ez a kicsiny családi vállalkozás forradalmasította a bútorgyártást két évszázaddal ezelőtt? Michael Thonet teljesen új utakra terelte a dizájnt, az értékesítést, a gyártást, a szállítást – hatása gyakorlatilag mind a mai napig érezhető.

A nyolcvanas–kilencvenes években nagy reneszánsza a volt a századfordulós bohózatoknak és kabarétréfáknak – legalábbis a Magyar Televízióban és az iskolai színjátszásban. Az ilyen kávéházi jelenetek díszlete pedig szinte kötelezően tartalmazott legalább egy Thonet-széket és egy hasonló stílusú, hajlított fából készült, kalaptartós állófogast. Gyakran ennyiből is állt az egész.

Rögtönzött iroda a mai Gőzmozdony és Bányató utca közötti sportpályán, a X. kerületi Sibrik Miklós úton 1960-ban. #280860 Fotó: Fortepan / Artfókusz / Fábián József

Mondhatnánk, hogy a díszlettervezők nem erőltették meg magukat, hiszen ezeket a tárgyakat egyáltalán nem volt nehéz beszerezni akkoriban sem. Bár a második világháború előtti, letűnt világhoz tartoztak, itt éltek velünk a szocializmus idején is. Szinte minden lakásban volt legalább egy, nagymamától örökölt szék, és minden hivatalra vagy iskolára jutott legalább egy – ki tudja honnan származó – hajlítottfa állófogas.

Ugyanakkor e színpadok berendezői mégis tökéletesen választottak. A Thonet-bútoroknál jobban talán semmi mással nem lehetne megjeleníteni az Osztrák–Magyar Monarchia enteriőrjeit. Ott voltak mindenhol. Nem csak a kávéházakban, de főúri kastélyok fogadószobáiban, ifj. Johann Strauss zenészei alatt vagy épp a pesti szabadkőművesek páholyházában.

Sztereófotó a velencei Lido egyik éttermének teraszán 1909-ben. #27553 Fotó: Fortepan / Schoch Frigyes
1908. #86251 Fotó: Fortepan / Schmidt Albin

Michael Thonet 1796. július 2-án született egy szegény családban Németországban, a Rajna-menti Boppardban. Mindössze 23 éves volt, amikor 1819-ben megnyitotta asztalosműhelyét szülővárosában. Több mint másfél évtizeden keresztül faragta a tisztességes biedermeier bútorokat, de közben valami máson törte a fejét. Aztán hamarosan elő is rukkolt találmányával: a hajlított furnérból készült székekkel.

A Budapesti Skót Misszió díszterme, a VI. kerületi Vörösmarty utca 51-ben 1948-ban. #104968 Fotó: Fortepan / Hámori Gyula
1956. #191910 Fotó: Fortepan / Kriss Géza

A faanyag gőzölése és hajlítása nem számított újdonságnak, a hajóépítésben például már ősidők óta használják ezt a technológiát. Thonet ugyan alkalmazott pár saját megoldást – bizonyos vegyi anyagokat, illetve fémlemezeket a formáláshoz –, de nem ettől lettek sikeresebbek a bútorai másokénál. Egyszerűen ráérzett arra, hogy ha előre elkészített formákat használ a furnércsíkok alakításához, akkor annak rengeteg előnye lehet.

Szamosújvár, 1877. #229067 Fotó: Fortepan / Ábrahám Katalin és László
Bentlakó növendékek studiuma a Szent Margit Gimnáziumban, a XI. kerületi Villányi út (Szt. Imre herceg útja) 5–7-ben 1935-ben. #21568 Fotó: Fortepan / Hegedűs Judit

Először is elképesztő változatosságot tud vele kialakítani. Eleinte csak két dimenzióban hajlította a fát, ám később már térben is. Az új technológiával készülő bútorok híven tudták követni az aktuális divatokat, tökéletesen passzoltak a biedermeier, a klasszicizmus, a neorokokó, a neoreneszánsz, a szecesszió, sőt a korai modern elvárásainak is. Épp csak annyi volt a különbség, hogy a szék olykor néhány letisztult vonalból, olykor furnérindák buja szövevényéből állt össze.

A Csapó-kastély fogadószobája Közép-Tengelicen 1895–99 között. #83159 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.11.067
Sztereófénykép az aszódi Podmaniczky–Széchenyi-kastély szalonjáról 1930-ban. #146074 Fotó: Fortepan / Asztalos András

A vásárlókat leginkább ezek az egyedülálló formák bűvölték el. Többek közt Metternich herceget is. Az osztrák kancellár egy iparművészeti vásáron figyelt fel a különleges termékekre, ezzel pedig új lehetőségek nyíltak meg a német asztalos előtt. Alighanem a befolyásos rajongójának köszönhető, hogy nem sokkal később bejegyzik osztrák szabadalmát a technológiára, amely többszörös hosszabbításoknak köszönhetően egészen 1869-ig távol tartja a vetélytársakat. Thonet pedig a családjával, 1842-ben Bécsbe költözik.

Sztereófénykép a Thonet cég standjáról az 1873-as bécsi világkiállításon. Fotó: Wien Museum / Bécsi Fotósok Szövetsége | Leltári szám: HMW 173700/6

Innentől felgyorsulnak az események. És nem csak azért, mert a felsőbb körök is vele akarnak bútorokat gyártatni (saját székeket tervez és gyárt például a Lichtenstein-palotába). Hanem azért is, mert ennek a technológiának az esztétikai változatosságon kívül más előnyei is vannak.

Például az, hogy a furnércsíkok – vagy egyes bútorainál a tömör fa – hajlításhoz készített formákat, hajlítókereteket újra és újra fel lehetett használni. Az ezekkel alakított bútorelemek pedig hajszálpontosan ugyanolyan voltak, ami pedig lehetővé tette a sorozatgyártásukat. Ráadásul ezekkel a formákkal alacsonyabban képzett munkások is elboldogulnak. Egy gyönyörű szék előállításához nem kell többé feltétlenül egy kitűnő asztalos, elég, ha valaki a formába tudja hajlítani az alapanyagot. Szóval Michael Thonet nem csak egyszerűen feltalált egy szép széktípust, hanem megteremtette a modern bútorgyártást.

Thonet-kottatartó 1916-ban. #263476 Fotó: Fortepan / Zichy kúria, Zala
Thonet-fotelek 1940-ben. #71447 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
Thonet-fogas 1969-ben. #16123 Fotó: Fortepan / MHSZ

Korábban minden asztalosmester a saját műhelyében dolgozott, ahol segédekkel körülvéve állította elő az egyedi termékeket. Thoneték előbb csak újabb és újabb műhelyeket alapítottak Ausztriában, aztán 1855-ben felszabadultak a céhes kötelmek alól, és megnyithatták első igazi gyárukat. Ekkor már az alapító atya mellett négy fia is részt vett a cég vezetésében (Michael Thonetnek összesen hét fia és hat lánya született élete során, de csak öt fiú érte meg a felnőttkort. A cég 1853-tól a Gebrüder Thonet, azaz Thonet fivérek nevet viselte.)

Thonet-forgószékek egy távbeszélőközpont vizsgálóasztalainál 1951-ben. #91563 Fotó: Fortepan / UVATERV

A gyárak egymás után nyíltak szerte a monarchiában – többek közt a ma Szlovákiához tartozó Nagyugrócon is vett egy kastélyt a család, amely mellé üzemeket is telepítettek –, majd annak határain túl is. A hely kiválasztásakor fontos volt, hogy a közelben jó minőségű erdők legyenek, hiszen ezzel meg lehet spórolni az alapanyagszállítás költségét is. (A hagyomány úgy tartja, hogy Michael Thonet úgy halt meg 1871-ben, 74 éves korában, hogy épp a magyarországi bükkerdőket járta, ahol megfázott.)

1918. #15142 Fotó: Fortepan / Saly Noémi

A szállítási költséget azonban a készterméknél is igyekeztek csökkenteni. A bútorokat nem rakták össze teljesen a gyárban, hanem alkatrészek formájában szállították. Leghíresebb modelljüket úgy alkották meg, hogy egy köbméter térfogatba 36 darab szétszerelt szék fért bele. Vagyis a tervezéskor nem csak a kényelemre, a divatos formára és arra ügyeltek, hogy a termék sorozatgyártható legyen, hanem arra is, hogy az egyes elemek jól szállíthatók legyenek. Mindez a 19. század közepén, a lapszerelt bútorok elterjedése előtt vagy száz évvel.

1905. #28388 Fotó: Fortepan / Saly Noémi
1900 körül. #32136 Fotó: Fortepan / GGAABBOO

Ám ez még nem volt elég. Az új technológia következtében nem csak az ipari folyamatok, de az értékesítés is teljesen megváltozott.

Korábban úgy zajlott egy bútorvásárlás, hogy a megrendelő elment az asztalosműhelybe, ahol elmagyarázta a mesternek, hogy mire is van szüksége. Ő pedig a vállalt határidőre elkészítette az árut. A Thonet cégnél ennek a folyamatnak szinte minden eleme megváltozott.

A Magyar Képzőművészeti Főiskolán (később Magyar Képzőművészeti Egyetem) 1981-ben. #107770 Fotó: Fortepan / Makovecz Benjamin
Karinthy Ferenc, mögötte Ungvári Tamás írók, jobbról a második Somlyó György költő az Írók Alkotóházában, a szigligeti Esterházy-kastélyban 1955-ben. #96284 Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal / Hires Tibor

A hajlítottbútor-gyártás úgy érte meg nekik, hogy előre kidolgozott tervekkel és előre elkészített formákkal dolgozzanak, s azokkal minél több terméket gyártsanak le. Ezek azután áruraktárakba kerültek, a vásárló pedig a készletből választhatott. Ez természetes ugyan a ma emberének, de a maga korában egészen rendkívüli lehetett. A Thonet cég a termékek széles választékát állította elő, amiket gyönyörű katalógusokban mutattak be.

1960. #251340 Fotó: Fortepan / FŐMTERV / Domonkos Endre
Az Ecseri használtcikk-piacon 1989-ben. #77373 Fotó: Fortepan / tm
Az Ecserin 1990-ben. #194635 Fotó: Fortepan / Gábor Viktor

Az egyes bútoroknak fantázianeve vagy száma volt – mint manapság mondjuk a telefonoknak –, egy-egy modell pedig óriási karriert tudott befutni. A leghíresebb közülük a 14-es számú szék volt, ami később „kávéházi szék” néven vált világszerte ismertté. Bár tökéletesen illeszkedett a korabeli divathoz, annyira letisztult, praktikus, egyszerű forma volt, hogy Le Corbusier, a modern építészet egyik atyja még a huszadik században is úgy nyilatkozott róla, hogy „soha nem alkottak ennél jobb és elegánsabb formatervezésű, precízebben kidolgozott és praktikusabb tárgyat”. Ez az a legendás darab, amelyik ott volt a magyar kávéházakban épp úgy, mint Chaplin filmjeiben vagy épp Picasso műhelyében.

1859-ben jelent meg, és mind a mai napig kapható. A harmincas évekig több mint 50 millió darabot adtak el belőle. Ez volt a világ első szétszedhető modellje. Az eredeti verziót hat elem, tíz csavar és két anya alkotta, az ülőfelület pedig nádazással készült. (Később két további elemmel egészítették ki, hogy a háttámla jobban rögzüljön az ülőfelülethez.)

A 14-es számú szék ihlette meg az IKEA-t is saját szétszedhető bútorainak tervezésekor. A svéd bútorgyárnak annyira tetszett a forma, hogy egy időben gyártotta is annak újragondolt verzióját műanyagból.

1917. #203264 Fotó: Fortepan / Tóth Árpád
Túry Mária festőművész 1956-ban. #117470 Fotó: Fortepan / Aradi Péter / Szenczi Mária
A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Klinikája (később Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ) kórterme 1928-ban. #130218 Fotó: Fortepan / POTE

A Thonet azonban nem csak az előregyártott termékekkel és katalógusokkal újította meg a bútorok piacát. Náluk a székeket ugyanis nem a műhelyben, vagy a későbbi gyárakban kellett megrendelni, hanem elegáns üzletekben. A cég központi bemutatóterme 1858-ban nyílt meg Bécsben, a Stephansplatzon, miközben a gyártást kivitték a császárvárosból.

Természetes volt, hogy nem sokkal később, az új magyar fővárosban, Budapesten is építkezésbe fogtak. 1869 és 1871 között készült el a Vigadó tér 3. alatt a Thonet-udvar, amely nem csak bútorraktár és bemutatóterem volt, hanem bérház is. Ráadásul korának egyik legnagyobb pesti bérháza. Az épületet Skalnitzky Antal és Koch Henrik tervezte, de kultúrtörténeti érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az építkezés művezetője az ifjú Hauszmann Alajos volt, aki később az egyik legnagyobb magyar építész lett.

Ma leginkább azért ismert a ház, mert a hajdani Duna-korzó épületei közül ez az egyetlen, amely túlélte a háborút és a szállodaépítési hullámot is. A Thonet-udvar 1898-ban teljesen kiégett, odavesztek a cég itt tárolt bútorai is, de addigra már állt egy másik házuk is néhány sarokra, a Váci utcában.

A budapesti Thonet-udvar a Vigadó felől nézve 1877 körül. #82137 Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György | Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.082
Balra a Thonet-udvar a Vigadó téren, a Dunakorzó felől a Vigadó utca felé nézve 1964-ben. #260957 Fotó: Fortepan / Faragó György

Utóbbit mind a mai napig Thonet-házként ismerjük, annak ellenére, hogy már nincs sok köze a bútorgyártáshoz. Ezt az 1888 és 1890 között épült házat is Koch Henrik tervei szerint kezdték építeni, de az építész halála miatt a megbízást végül Lechner Ödön kapta meg. Az épület sok szempontból úttörő a budapesti építészetben: ez volt a város első igazi, modern kereskedőháza, alsó szintjén látványos, üvegezett portállal. Másrészt ez volt az első olyan ház Pesten, amely vasszerkezettel épült. Bár a stílusa alapvetően a francia reneszánszt követi, számos szecessziós és „lechneri” elem bukkan fel utcai homlokzatán.

A vasszerkezet kicsit olyan volt itt, mint a Thonet hajlított fája: az új technológiával karcsúbb, kecsesebb díszítéseket lehetett kialakítani, mint a régiekkel. A homlokzatot persze leginkább a Zsolnay-csempék határozza meg (itt alkalmazta először ezeket Lechner homlokzatburkolásra): egy újabb, extravagáns technológiai újítás, ami szépen illeszkedett a Thonet filozófiájához.

A Thonet-ház a Váci utca 11-ben 1959-ben. Balra a Muskátli presszó. #19133 Fotó: Fortepan / Kotnyek Antal

A Thonet cég ugyanis később sem szakított az innovációval, mindig igyekezett a legfrissebb dizájnt követni. Ezek közül a Bauhaus-hoz kötődő csőbútorgyártást érdemes megemlíteni – már csak magyar vonatkozásai miatt is. Merthogy – bár sokunk fejében a Thonet egyet jelent a kávéházi, hajlítottfa székekkel – az 1920-as években már a csővázas bútorok kerültek a cég érdeklődésének középpontjába. Olyannyira, hogy a második világháborúig ezen a téren is piacvezető volt a vállalat!

Ehhez pedig a korszak legfontosabb tervezőivel működtek együtt, például Mies van der Rohe-val, és mindenekelőtt a magyar Breuer Marcellel. Breuer a húszas években előbb a Bauhaus asztalosdiákja, majd mestere volt, és számos nagyszerű bútormodellt tervezett. Ezeket pedig a világháború előtt többnyire a Thonet gyártotta és tette világhírűvé. A ma is frissnek ható – és ma is gyártott – modelleken leginkább az ülőfelületek nádazása jelzi a kapcsolatot a 19. századi bútorokkal. Bár természetesen az íves vonalak és az egyszerű szerkezet is összeköti a hajlítottfa székeket a csővázasokkal.

Breuer Marcel később az USA-ban futott be karriert, mint a brutalista építészet mestere. A Walter Rózsi-villában épp most látható egy kiállítás a stílusról, ahol az épületek mellett néhány Breuer-bútort is kiállítottak.

1928. #158442 Fotó: Fortepan / Preisich család
1940. #94389 Fotó: Fortepan / Vaskapu utca

Azonban bármilyen sikereket is ért el a Thonet a modern, fémvázas bútorok gyártása terén, és hiába telt el közel két évszázad az első modellek megalkotása óta, ha kimondom ezt a családnevet, a legtöbbünk lelki szemi előtt továbbra is kávéházi és hintaszékek, valamint a hajlítottfa kalaptartók jelennek meg.

Esetleg egy televíziós kabaréjelent a nyolcvanas évekből…

1923. #18658 Fotó: Fortepan / Jankovszky György
Balatonfenyves, 1959. #184907 Fotó: Fortepan / Inkey Tibor

A cikk elkészítéséhez Alexander von Vegesack Thonet című könyvét (Cser Kiadó, 2009. Fordította: Ongrádi Melinda), valamint Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia Lechner ​összes című munkáját (Látóhatár Kiadó, 2016) használtuk fel.

Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/thonet

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában).

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

A bloggal kapcsolatos észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail-címre írhatja meg.