- Heti Fortepan 59.
- 2021. október 29.
Ég és föld között
Toronyházra telepített csillagvizsgálótól az ejtőernyős ugrótoronyig
Hogy mi a torony? Egyszerű: egy olyan építmény, amelyik széltéhez, hosszához képest kifjezetten magas. Na és miért épít az ember tornyot? Ez már fogósabb kérdés. Már csak azért is, mert néha nem is tudjuk pontosan az okát, és azért is, mert felsorolni is nehéz lenne a rengeteg szerepet, amit egy torony betölthet.
Az első dolog, ami legtöbbünknek eszébe jut egy toronyról, az a templom. Alighanem ez volt a legősibb funkciója. Sőt, előbb építettünk toronytemplomot, mint a templomtornyot. Az eget a földdel összekötő, monumentális, szakrális épületeket már az ókorból is ismerjük, elég csak általános iskolai tanulmányainkból a zikkuratokra, vagy a Bibliából Bábel tornyára gondolni.
A templomtoronynak persze fontos gyakorlati funkciója is lehet. Mondjuk, hogy az abban lakó harang hangja messze szállhasson. Vagy akár a müezzin éneke, ha az iszlám vallás minaretjeire gondolunk.
Ugyanakkor a torony szimbólum is. Nem véletlen, hogy a protestáns egyházaknak még a Türelmi rendelet után is tiltották az építését: rendben, templomot emelhessenek, na de tornyot azt azért mégse! Ebben az időben születtek meg a haranglábak, amolyan „torony is, meg nem is” megoldásként. De haranglábat építettek azok a falvak is, ahol nem futotta templomra a gyülekezetnek.
Jól mutatja a torony jelentőségét, hogy bár a modern építészet kísérletezett vele, a legtöbb vallásnál nehezen fogadták el a nélküle épült templomépületeket. Jellemző, hogy azoknál a templomoknál, ahol nem lehetett tornyot építeni a háború vagy a kommunizmus miatt, ott azt olykor fél évszázaddal később is fontosnak tartották pótolni.
Azonban a templomtoronynak olykor gyakorlati szerep is jutott. Mondjuk arra került a toronyóra. Abban az időben, amikor az volt a környék egyetlen órája, még fontos volt, hogy a város vagy falu távoli pontjáról látni lehessen az időt – melyet amúgy időnként a messze hangzó harang is hírül adott.
Több templom tornyán tűzőrerkély fut körbe, ahonnan azt kémlelték, nem csapnak-e fel valahol a lángok. Ma leginkább az alföldi mezővárosok sajátja ez az építészeti elem, de találkozhatunk vele mondjuk a terézvárosi templomon is. Az ugyanis még abban az időben épült, amikor a későbbi hatodik kerület helyén csupa egy-két szintes épület állt.
A tűzfigyelő erkélyes vagy az órával felszerelt torony azonban nem kötődik kizárólag a templomokhoz. Megjelenhettek például a városkapu vagy a városháza részeként is. Sőt, magukban is. Bár a tűztorony szóról legtöbbünknek Sopron ugrik be, a fogalmat ismerik Veszprémben és Szécsényben is (ez utóbbit a „magyar ferdetoronyként” is emlegetik).
Figyelni azonban nem csak a tüzet lehetett a magasból, de az ellenséget is. Ha gyerekként várat rajzoltunk, annak egészen biztos volt tornya. Én legalábbis mindig rajzoltam párat. Pedig ez az építészeti megoldás már nagyon régen eltűnt a várépítészetből: az ágyuk megjelenésével könnyen lerombolható célponttá váltak. Az erődítményekben csak néhány helyen maradt meg mutatóba az „öregtorony”.
Persze a 19. században sem csak dísznek épültek tornyok. Megjelentek olyan funkciók, amelyekhez magasságra volt szükség. A víztornyok például azért kellettek, hogy megfelelő víznyomás legyen a lakásokban. A közlekedőedények törvénye alapján működő rendszerben a tartályt a kiszolgálni kívánt épületszintek felett kellett elhelyezni.
Amerikában a nagyvárosok képét azonban nem a néhány füstölgő toronynak álcázott kémény rajzolta át leginkább, hanem a magasba törő felhőkarcolók. A magyar városokat azonban sokáig elkerülték ezek. Lakótornyok ugyan már a középkorban is voltak, nálunk is maradt fenn néhány, Visegrádtól Nagyvázsonyig. Ám az egeknek az az ostroma, ami a 19. század végén indult meg nyugaton, nálunk elmaradt. Igény lett volna rá, nagyratörő tervek is születtek – például egy Városháza helyén magasodó felhőkarcolóé a két világháború között –, csak hát a huszadik század történelme folyton keresztülhúzta a számításokat.
Még a legamerikaibb stílusú magasház az OTI központja lett a Fiumei úton. Annak égbe nyúló, majd aztán szerkezeti problémák miatt lebontott tornya mutatta, milyen lett volna a magyaros felhőkarcolóépítészet, ha egyszer kibontakozik.
Évtizedekkel később aztán a szocialista rendszerben vették elő újra a témát. A toronyház a haladás egyik szimbóluma lett, került belőle néhol Budapest régi belső kerületeibe is. A legotrombább módon például a Vár tövébe, az Attila útra. De szinte kötelező jelleggel minden szocialista nagyváros kapott egyet, igazolva a település száguldó fejlődését.
A toronyházakat néhol azonban ügyesen, átgondolva illesztették a településszerkezetbe. Például a lakótelepek szalagjainak egyhangúságát törték meg helyenként pontházakkal. Egy-egy magas toronyépületet vagy akár épületbokrokat terveztek a Budapestre érkező fő sugárutak mellé is, melyekből több meg is épült. Ilyen például a SOTE tornya az Üllői út mellett vagy a SZOT (ma Országos Nyugdíjfolyósító Intézet) székháza a Váci út mentén.
Ezeknek a házaknak a magasságát természetesen más célokra is kihasználták. Előfordult, hogy egy lakótelep legmagasabb háza egyben víztorony is volt. Ennek a legszebb példája az építészetileg is izgalmas Víztoronyház Újpalotán, amit Tenke Tibor és Mentes Endre tervezett. Szolnokon és Diósgyőrött viszont csillagvizsgálót telepítettek a toronyházak tetejére.
Egykor nem csak a toronyugrók ugrottak toronyról, hanem az ejtőernyősök is. Működött egy ilyen, hetven méter magas építmény Magyarországon is, amit lengyel mintára a budapesti Rákosmezőn emeltek a negyvenes évek elején. Mai szemmel nézve vakmerő dolog lehetett a használatuk.
A rádió, majd a tévé működéséhez is tornyokra volt szükség. Hazánk máig legmagasabb építménye, a 314 méteres Laki-hegyi adó 1933-ban épült meg, de szerte az országban találunk hasonló adótornyokat. Ahogy az más magas építményeknél is lenni szokott, az adótornyok is kaptak olykor kiegészítő funkciót. Mondjuk egy kilátószintet vagy akár egy kávézót. Ennek a legszebb példája nálunk talán az Avasi tévétorony. A Hofer Miklós és Vörös György tervezte épület 1963-as átadása óta Miskolc egyik jelképévé vált.
A kilátó amúgy is különös műfaj. A 19. század végén kezdtek épülni, ahogy divatba jött a kirándulás. Eredetileg nagyon praktikus céljuk volt: a magas hegyek tetejéről olykor csak azért nem látni a tájat, mert a fák eltakarják. Építsünk hát tornyot és másszunk fel a szintjük fölé! Ám egy idő után olyan helyeken is elkezdtek kilátókat építeni, ahonnan anélkül is remek lett volt a panoráma. Kiderült, hogy az emberek szívesebben másznak meg hegyeket, ha azok tetején jutalom vár rájuk: egy épület, aminek felmehetnek a tetejére. Függetlenül attól, hogy jobb-e onnan a kilátás vagy sem.
Ezzel vissza is érkeztünk a torony eredeti, sok ezer évvel ezelőtti funkciójához. Azért építjük őket, hogy összekössük velük az eget a földdel.
Írta: Zubreczki Dávid | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/tornyok
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)
A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.
Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.