1958. #119083 Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György

Baj van elvtársak, véletlenül 102%-ot kaptunk

Kiüresített országgyűlési választások az államszocializmusban

Választási népnevelők, a saját szüleiket felügyelő úttörők, utcabál és békeverseny a szavazás előtt: az ötvenes években úgy is totális mozgósítás zajlott a választások előtt, hogy az eredménynek nem volt semmi tétje. Kádár alatt inkább már puritán kampányok mentek, de a 99 százalékos eredmények így is garantáltak voltak. De mi történik, ha az állampárt nem figyel eléggé, és túlnyeri magát?

„Magyar asszony zsírral főz, ha a 4-es lista győz!”; „munkásököl, vasököl, oda sújt, ahova köll”, „a 4-es lista kommunista, tedd a 4-es kockába a keresztet!” – hirdette a Szabad Nép a baloldali jelszavakat 1945-ben, az első, demokratikusnak mondott országgyűlési választás kampányában. Az alig fél évvel a háború vége után megtartott voksolásra soha nem látott politikai pezsgés kapta el az országot. Ez volt az első, cenzus nélküli választás Magyarországon, amin minden húsz év feletti férfi és nő részt vehetett, és az indulni engedett pártok korábban nem tapasztalt tömeges mobilizációval igyekeztek növelni a táborukat. A verseny persze erősen korlátozott volt. A német nemzetiségűek nagyját megfosztották a választójoguktól, a pártok közül pedig csak a Függetlenségi Frontba (ez a majdani kormánykoalíció a kommunistáktól a kisgazdákig) tömörült erők és egy-két polgári párt indulását engedélyezték, huszonöt, szélsőjobboldalinak nyilvánított szervezetet, nagyjából a teljes korábbi jobboldalt kizárták.

Rákosi Mátyás az 1945-ös nemzetgyűlési választások idején. #39559 Fotó: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Vas Zoltán budapesti közellátási kormánybiztos beszédet tart 1945. április 2-án, az Ideiglenes Nemzetgyűlés budapesti képviselőinek választásakor a Nemzeti Sportcsarnok (ma Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok) előtt. Háttérben a Millenáris sporttelep és a Stefánia út épületei. #128464 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Az 1945. novemberi 4-i voksolást a világ így is demokratikusnak ismerte el, és az eredmény összességében nagyjából a pártok tényleges támogatottságát fejezhette ki. Ez elég keserűen érintette az előzetesen győzelemben bízó Rákosiékat, hiszen csak 17 százalékot kaptak, messze lemaradva a szavazatok abszolút többségét megszerző FKgP mögött. Az eredmény ugyanakkor a pártok valós politikai súlyát már nem nagyon befolyásolta: a szovjetek a Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül kikényszerítették, hogy a kommunisták így is meghatározó helyzetbe kerüljenek. Ezután gyorsan megindult a riválisok leszalámizása, a következő, 1947-es „kékcédulás” választásokon, miután 400 ezer embert zártak ki a választók közül, már tömeges választási csalásokkal biztosították a győzelmüket.

1947. #151591 Fotó: Fortepan / Gali

Az államszocializmus évtizedei alatt megtartott választások kiüresített, a demokratikus látszatra nem túl sokat adó politikai rituálék voltak. Tényleges választásról szó sem volt, az Országgyűlés amúgy is teljesen elvesztette a jelentőségét, és az esetek nagy többségében csak egyetlen, a központban kijelölt jelöltre lehetett szavazni. Mindez alapvetően a hatalom reprezentációjáról, nem pedig a népakarat bármiféle kinyilvánításáról szólt. Ezt szemléltették a már a választás napján, az eredmények beérkezése előtt kinyomtatott újságok is, olyan vezércikkekkel, mint például az 1963-ban Népszabadságé: „Népünk egyetért a párttal a sorsunkat érintő valamennyi alapvető kérdésben. Ezért azt kívánja, hogy folytassuk bevált politikánkat, következetesen hajtsuk végre ezt a programot. Ennek az akaratnak kíván nyomatékot adni a magyar nép a mai választáson az igenlő szavazatok millióival is.”

A Vasas élsportolóit szállító busz az 1949. májusi országgyűlési választások idején a Fasori Evangélikus Gimnázium előtt. #33024 Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő
A Vasas élsportolói szavaznak az 1949. májusi országgyűlési választásokon a Fasori Evangélikus Gimnázium egyik tantermében: az előtérben szavaz Brandi Jenő olimpiai bajnok vízilabdázó, mögötte szemüveggel Jeney László olimpiai bajnok vízilabda kapus, középen áll Kárpáti Rudolf olimpiai bajnok vívó, mögötte a kopaszodó férfi Németh Imre olimpiai bajnok kalapácsvető, csípőre tett kézzel Garay Sándor atléta, mögötte Réti Sándor tornász. #33027 Fotó: Fortepan /

Bár az eredményeket előre borítékolták, az emberek az országgyűlési választásokon így is óriási arányban vettek részt. A részvétel az ötvenes, hatvanas, hetvenes években mindig legalább 97 százalékos volt, az igenek aránya pedig a 99 százalékot is meghaladta. A totális mozgósítást különösen az ötvenes években, Rákosi alatt kezelte a rezsim kulcskérdésként.

Rákosi Mátyás és jakut származású felesége, Fenya Fjodorovna Kornyilova szavazatukat adják le az 1950. október 22-i első tanácsválasztáson a XIV. kerületi Állami Általános Fiúgimnázium (ma Szent István Gimnázium) egyik tantermében. #126963 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

1949-ben, amikor formálisan még létezett a többpártrendszer, a kormánypártok már közös listán indultak. A jelöltek 70 százalékát az Magyar Dolgozók Pártja (MDP) adta, a maradékot a kommunista utasításokat végrehajtó társutasok – a Kisgazdapártból addigra már tízezreket zárattak ki, Nagy Ferenc miniszterelnököt emigrációba kényszerítették, Kovács Béla pártfőtitkárt pedig a Szovjetunióba hurcolták. Bár a választás előtti hetekben taktikai okokból egy kicsit lazítottak a represszión, a Mindszenty-perrel és más egyházellenes lépésekkel addigra megtörték a katolikus frontot, a társadalmi ellenállás legerősebb bázisát. Pártok közötti választás helyett egy háromigenes népszavazási mozgósításként építették fel a kampányt, és hatékonyan játszottak rá az emberek békevágyára, a pacifista retorikát használó harcias szónoklatok a NATO és az atomháború veszélyét dübörögték. A hús, zsír és az ellátás voksolás előtti javítása mellett átmenetileg a kulákellenes politikát is felfüggesztették, a parasztságból pedig sokan azt remélték, hogy a lojalitásuk látványos kifejezésével javíthatnak a helyzetükön. A szavazólapon csak az előre összeállított listával egyet nem értőknek kellett ikszelniük. Azok, akik elfogadták a jelölteket, egyszerűen bedobták az üresen hagyott szavazólapot az urnába.

Választási nagygyűlés 1954-ben a budapesti Kossuth téren. #17996 Fotó: Fortepan / Magyar Rendőr
1950. #128540 Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Ekkor 200 ezer, a következő, 1953-as választásokon már 400 ezer agitátor buzdított változatos eszközökkel szavazásra. Mint Feitl István történész írja tanulmányában, ekkor már minden 10-15. dolgozóra jutott egy népnevelő. Többek között a tanároknak is részt kellett venniük a szülők meggyőzésében, az eredményességükről az iskola és a tanfelügyelők káderlapot küldtek a minisztériumba. Az éberség fokozásának jegyében még az előző választás kommunista kampányfőnöke is megbízhatatlan lett ekkorra. A választási plakátok épségén úttörőcsapatok őrködtek, a pioníroknak a saját szüleiket is levélben kellett emlékeztetniük választási kötelességükre. A szavazást óriási kultúrkampány, több napos utcabálok és „választási békeverseny” előzte meg minden településen, a választás napját pedig zenés ébresztők, zászlós-éneklős szavazásra vonulások indították. Napközben az agitátorok folyamatosan frissülő listákkal keresték fel azokat, akik még nem voltak szavazni, és a fenyegetés már a stratégia része volt. „Meg kell mondani, be kell vinni a tömegekbe, hogy mi tudjuk, hogy kik nem szavaztak le, és pontosan tudjuk kik a mi ellenségeink, és magára vessen, ha majd ezt viszonozni fogjuk” – mondta ki zárt körben az MDP választási korifeusa.

Az ötvenes években a pártapparátus számára úgy is fontos volt a sikerpropaganda jegyében a közel teljes mozgósítás, hogy az amúgy is kiherélt Országgyűlés felállását előre tudni lehetett. A pártversengés idejét múltnak mondott formája helyett az egység kifejezése volt a hivatalos szlogen, amiért a közvetlen pártirányítás alatt működő Függetlenségi Népfront volt a felelős. Ők dönthettek az indulókról, ők állították össze a jelöltlistákat, ők jelölték ki a választási bizottságokat és ők számolták a szavazatokat is. Közben a választás tisztasága felett elvileg maga a megválasztott Országgyűlés kellett, hogy őrködjön – az ellentmondást a hatalom egységének szocialista elve volt hivatott elfedni.

Míg Rákosiéknak a valójában teljesen tét nélküli választás kiemelt esemény volt, 1956 után, a Kádár-korszakban annak jelentősége fokozatosan csökkent. A levert forradalom után az elvileg 1957-ben esedékes választás elmaradt, azt végül egy évvel később tartották meg. Kádár 1958 júliusában, nem sokkal Nagy Imre és társai kivégzése után beszélt a választásokkal kapcsolatos tervekről, az egyik fő célként azt határozta meg, hogy a kampány ne legyen hosszabb a feltétlenül szükségesnél – a döntő szempont a nyugalom fenntartása volt. Miközben az volt az alapelv, hogy csak a nagyon alkalmatlan embereket kell leváltani, megemelték a képviselők számát. A kampányban erősen építettek az olyan társutasokra, a kommunistákhoz hűséges volt koalíciós társakra, mint Dobi István vagy Ortutay Gyula, de közben végleg elvetették, hogy legalább formálisan visszahozzák a többpártrendszert. „Pártokat mi nem fogunk többet csinálni. Azt hiszem ezt meg is mondjuk még nyilvánosabban, hogy Magyarországon nem lesznek többé polgári pártok. Ebbe bele kell törődnie annak, akinek ez fáj” – jelentette ki az Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) előtt Kádár. A fő üzenet a béke, a nyugalom és a javuló fogyasztás volt – a hivatalos eredmény szerint a részvételi arány elérte a 98,4%-ot, az érvényes szavazatok 99,6%-át pedig megkapta az egyetlen lista, a Hazafias Népfront lajstroma.

Politikusok, 1960. Középen Kádár János, balra tőle, profilból Németh Károly, a jobb szélen Biszku Béla. #41336 Fotó: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Választási nagygyűlés a Láng Gépgyár nagy szereldéjében Kádár János látogatása alkalmával 1973. április 6-án. #41308 Fotó: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

A Kádár-rendszer ezt követő választásai a lényeget tekintve hasonló elvet követtek. A következő, 1963-as voksolás előtt a kampány megint csak alig egy hónapos volt. Kádár előző évben fejtette ki az „aki nincs ellenünk, az velünk van” tézisét. Ezt maga is csak agitációs jelszónak tekintette, de ebbe a politikába illeszkedett a választás utánra időzített politikai amnesztia is, ami a még börtönben lévő ‘56-os elítéltek háromnegyedét érintette. A fő választási jelszavak a szocializmus alapjainak lerakása és a szilárd népi hatalom mellett egyre inkább az életszínvonal emelkedéséről szóltak. Hangsúlyozott, de valódi jelentőséggel nem bíró engedmény volt, hogy a pártonkívüli képviselők aránya 20­-ról 30 százalékra emelkedhetett – az eredmény pedig, hogy a hétmillió választó közül csak kétszázezren nem mentek el szavazni. Mindössze 75 ezren szavaztak a Népfront ellen.

Mozgóurnát szállítanak az 1971-es választásokkor. #87337 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Ezt a hatalom úgy érte el, hogy már nem kellett nyílt fenyegetésekkel élnie, és a mozgósítás is viszonylag szerény maradt. „Csökkent a represszió, elmaradtak a monstre kultúrkampányok, és a népnevelők kellemetlen siserehadai egyre rövidültek, visszafogottabbak lettek az agitációs időszakok, mintha csak a kádári puritanizmust akarták volna ezzel is kifejezésre juttatni” – írja Feitl István a korszak választásairól.

1971. #87327 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Kérdés azonban, hogy a valódi választást nélkülöző szavazások eredményeit mennyire lehet komolyan venni. Zárt körben Kádár is utalt az eredmények meghamisítására, igaz, azt állította, azért kellett ehhez folyamodniuk, mert „túl jók” voltak a számok. „A legutóbbi választások eredményeit itt a központban egy kicsit meghamisítottuk. Amikor ugyanis befutottak az eredmények, kiderült, hogy 102 százalékra győztünk” – mondta 1967-ben, hozzátéve, hogy ezért inkább levontak hat százalékot az eredeti adatból.

Hogy egy „tiszta” szavazáson is többséget kapott volna-e a hatalom, meglehetősen történelmietlen felvetés, hiszen a rendszer esszenciája volt, hogy valódi választásról nem lehetett szó. A látszatdemokráciához azonban a tömegek kétségtelenül alkalmazkodtak, és részvételükkel legitimálták a kiüresített voksolást. Egy választási reformmal a hetvenes évektől behozták az egyéni választókerületi rendszert, de a jelöltekre továbbra is az MSZMP helyi szervei tehettek javaslatot. Alapesetben a választók csak egyetlen jelölt nevével találkoztak a szavazólapon. Ha nem értettek egyet, az ő nevét kellett kihúzni, ezzel az elvi lehetőséggel azonban, melynek gyakorlati következménye amúgy sem sok volt, csak kevesen éltek.

Úttörők fogadják a nyáregyházi általános iskola előtt az országos általános (országgyűlési és helyi tanácstagi) választásra érkezőket 1971-ben. #142308 Fotó: Fortepan / Péterffy István

Hogy a többes jelölés inkább csak anomália volt, mutatja, hogy például 1971-ben a 352 mandátumért csak 402-en indultak, és a későbbi választásokon ez még ennél is ritkábbá vált. A többesjelölés csak az utolsó egypárti választáson, 1985-ben vált kötelezővé, azon a voksoláson, ami először bírt némi valódi téttel amiatt, hogy helyenként ekkor indulhattak először a pártszervek által nem támogatott jelöltek. Bár ez sem jelentett rendszerszinten valódi kihívást, az ellenzéki jelöltektől tartó öregedő Kádár ezt már nehezen tudta feldolgozni. Mint az MSZMP Központi Bizottság előtt mondta: „Végül is kit támogatnak, ha több jelölt van? Mondjuk van négy jelölt, mi van akkor? Ez a vizek sodrására van bízva? Ez az a bizonyos egyenlő esély? Azt választanak, akit akarnak? Ez valahogy nem volt egészen végiggondolva.”

Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/valasztasok-az-allamszocializmusban

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.