Jelzőrakéta kilövő pisztoly használatának gyakorlása a Hármashatárhegyi repülőtéren 1964-ben. #46468 Fotó: Fortepan / Mészáros Zoltán

Zajszótár

(töredék)

Grecsó Krisztián írása „hangos” Fortepan fényképek apropóján

Hangot fényképezni olyan, mint hangokról írni – párhuzamos képtelenségek. És lám mégis, itt ez a csinos Fortepan-válogatás, csurig van ismerős zajokkal, a bőrünkön érezzük a ritmust. Az ütemes taps rémületét, a sírás csuklását, a párnacsata alatt a tollnemű (van még, aki e szomorú, méltán elfeledett szót ismeri?) tompa puffogását, a jajgató nevetés zakatolását, a stadionnyi ember zúgását, a gépkalapács hörgését, ahogy végre megadja magát a beton.

Ezekből a zajokból áll az életünk, a múltunk, a tengő-lengő, vergődő napjaink spontán filmzenéje ez.

1972. #87630 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
Deák gólt lő az Üllői úti FTC stadionban rendezett húsvéti torna Ferencváros–Slavia (8:3) meccsén 1949-ben. #33750 Fotó: Fortepan / Kovács Márton Ernő
Kőbánya a dunabogdányi Csódi-hegyen 1970-ben. #87211 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Isten nézi a rólunk szóló filmet, és a muzsika, ami minket kísér, simogatja a lelkét. De hiszen ezt a zenét is ő komponálta!, mondhatják a tanultak és a gyöngék. A világ zenéje is a szentlélek által történik, mint a feltámadás. Hát ki akarna különben kisgatyában hegedülni egy katonai sátor előtt? Ezt a Teremtő biztosan szereti, mert ilyet csak ő tud kitalálni, emberi elmének ez egyszerűen sok. A majdnem csupasz test és a simogatott meztelen húr hangja összesimul.  

Isten néz minket, fülel és pajkosan boldog, hogy vagyunk. Sajnál minket, sajnálja magát.    

A honvédség központi gépkocsi javító műhelyének tanonc tábora Tihany-Gödrösön 1943-ban. #72353 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Ebben a rövid dolgozatban zenélő szócikkek következnek. Életem első zajszótár kezdeménye. Most szólok, töredék. És mégis: szóljon arról az ének, hogy miről szóljon az ének, nyíljon ki minden fül, szív és ablak, engedjük be a világ zenéjét! Ropogós ütemeket, konok zajokat, alázatos dallamokat: a szökőkút szabálytalan csobogását a térről, a karének próbát a zeneiskola rideg termeiből, a galambkurrogást, a hajléktalan félbolond szónok monológját, azt a kétségbeesett, felszorult emberi hangot, a fúrógép morgását egy emelettel lejjebbről, és egy autóból üvöltő őszi slágert… igen, őszit, ez lesz az új sláger-kategória, ami persze minden ízében régi, nincs új a nap alatt. Hull az elsárgult levél.

Tárjuk ki a szívünket, barátim, zenél nekünk a világ!

A Tar-pataki Nagy-vízesés Ótátrafüred közelében a Magas-Tátrában 1906-ban. #96239 Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége
Kórus a fertődi Esterházy-kastély főbejárati erkélyének lépcsőjén 1959-ben. #93096 Fotó: Fortepan / Holenár Csaba és Edina

A járvány alatt vagonnyi zaj érkezett hozzánk a szomszédból, némelyikről tudni lehetett, a kétségbeesés motozása, ez az ember magát keresi, de önmagának már soha sem lesz. Egy gyermek, úgy képzelem, hogy gyermek volt, a Csillagok háborúja főcímzenéjét próbálta egész délután, nyitott ablaknál, trombitán, és nem ment, az Istennek nem sikerült eljátszani. Mindig ugyanott rontotta el, először sokat nevettünk, de ahogy teltek a félórák, az erkélyen napozók arcára fagyott a mosoly. Tűrtünk, tűrtünk, végül egy borízű hang, talán inkább sörös, mély, hordós, döngő hang volt, olyan férfi torkából szakadt ki, aki ismeri a fém csengését, aki fogott már a kezében szomorúan pengő kalapácsot, „lássuk már be”, kiabálta a férfi, „hogy nem megy”.

1955. #197300 Fotó: Fortepan / Keveházi János
1972 szilvesztere. #133956 Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr

Egyszer megnevettettem Koncz Zsuzsát. Bródy Jánossal beszélgettünk a rémisztően tágas színpadon, és Bródy a nyilvános kvaterka előtt arra kért, vigyázzak vele, mert ő képes ám csiklandósan elkalandozni, ne hagyjam akármiről beszélni. És igaza volt, olyan volt a Bródy mondat zene nélkül, az anekdotikus élő Bródy próza, mint valami fali növény, borostyán. Tereltem szépen, jó szándékkal, metszegettem, azért voltam ott, én voltam a kérdező, a moderátor, a műsorvezető, de a borostyán minden áron futni akart, szabad akart lenni. Aztán, amikor sokadszorra visszametszettem, Bródy ösztönösen fellázadt. „Muszáj, hogy megvédjelek magadtól”, mondtam neki mosolyogva, és Koncz Zsuzsával ebben a pillanatban összeakadt a tekintetünk. Milyen szép nő, istenem. Milyen szépen, szomorúan, felszabadultan nevetett erre a mondatra, mennyi közös emléküket hallottam én abban a fájdalmas, gyönyörű kacajban.   

Koncz Zsuzsa énekesnő 1966-ban. #190399 Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Sose sírtam még közösen, együtt, versenyben, karban, komponálva. Temetésen, szétszórva szipogtam már, és akkor biztosan mások is jajgattak, hörögtek, zokogtak, de nem figyeltünk egymásra. Úgy szeretnék egyszer együtt sírni, ahogy nevetni szoktunk, igazán közösen. Hergelve a másikat, repülve, kapaszkodva a másik örömében, bánatában. Együtt sírni, minden gátlás alól feszabadulva. Üvöltve, teli tüdőből, mint a gyerekek, nem törődve világgal, háborgással, jó modorral, neveléssel. Talán az öcsémmel lenne a legjobb. Sírnánk az évtizedeken ülve, várnánk, hogy menjenek a régi, öreg, fekete-fehér falusi fotók, május elsejék, strandos nyarak, csobbanások, életünk mélynyomatai, aztán egyszer, mintha csak előbújna a felhők mögül a nap, abbahagynánk.

1941. #174378 Fotó: Fortepan / Kellner Ludwig
1963. #148700 Fotó: Fortepan / Barbjerik Ferenc

A visszhangos mondatok nyara volt. Álltunk a bakonyi erdő közepén a főerdésszel, néztük a tájat, és kiszaladt a száján, hogy „az indiánok mogorvák, de hasznosak”. Értettem én, hogy a Cseh Tamás-féle „indiánokra” gondol, a táncházakban, pesti bulikon, tabáni rock koncerteken, szétvert dobokon recsegésén edzőződött budai lányokra és fiúkra. Akiknek, hiába a sok élő hang, hiányzik a csönd, a néma hűség. És most ott gyakorolják a fegyelmet a bakonyi erdőkben. De ez a zizegő erdészmondat szoktalanul igazivá tette őket. Először gondoltam rájuk úgy, mint valódi indiánra. Mint akik őriznek valami hagyományt, ami ugyan idegen tradíció, de ragaszkodni attól még lehet hozzá. Bólintottam, és megkérdeztem az erdész urat, van-e gyereke. Az erdész úr fölnézett rám, én magam sem tudtam, miért kérdeztem ezt, talán azért, mert hallottam az indián barátomtól (aki hamarabb lett a barátom, mint hogy tudtam volna róla, hogy nyaranta titokban a Bakonyban kísért), hogy az indiánok gyerekei is indiánná lesznek. „Persze”, bólintott az erdész úr, és mintha a kezében tartana egy bőgő gyermeket, elpirult.

1936. #93107 Fotó: Fortepan / Holenár Csaba és Edina

A munka öröméből, hogy hasznot hajtunk, hogy szép, amit csinálunk, eleinte semmit sem vettem észre. Minden ridegnek látszott, koszos volt, szúrt és fájt. A deréktáj igazi veszélyzóna. A munkás évek aztán előbb a beszélgetések melegét hozták meg számomra. A közös gürcölés alatt megnyílnak a szív tárnái, vacogós vallomások és kegyetlen, őszinte családi adomák kerülnek elő, a test hajlong, fárad, küzd, és egyszer csak feltódulnak az emlékek, a sérelmek, az örömek. Úgy, ahogy soha máskor. Mert az asztalnál általában a férfiak viszik a szót, isznak, dalolnak, előkerül egy vékony, hamis hegedű, meglazul a nyakkendő. De a földön a nők is jobban szóhoz jutnak, ott az ő szavaiknak is van csengése. És a nők mindig másképpen emlékeznek.

A Raffay Étterem a szegedi Kossuth Lajos sugárút 4. alatt 1943-ban. #72055 Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar

Ha Böbe nagynéném mondta el, valahogy minden kisebbnek, kopottabbnak és törékenyebbnek látszott, mint Márton nagybátyám nagyvonalú és gátlástalan meséiben. Nem beszélve apám hőstetteiről, akit még asztalnál, ital mellett is kinevettek, mert már a sistergős levegővételében is volt valami színpadias. És én munka közben mindig kárörvendve élveztem az asszonyok pőre őszinteségét, részvétlen humorát: ahogy a hajlongás törte a testet, úgy gyűrték egyre jobban össze a férfiak kisimogatott, átemlékezett történeteit.

Mészkőbánya Miskolctapolcán 1962-ben. #202522 Fotó: Fortepan / Faragó László
1961. #40478 Fotó: Fortepan / MHSZ

Féltékeny nevetések, kacsintások múlatták a közös időt, duhaj őszinteség lebegett be minket. Azt hiszem, ezeken a nagy közös meséléseken, az együtt végzett munka kíméletlen, mégis gyönyörű idejében vettem észre, hogy semmire sincs objektív válasz, és nincsenek az életnek igazságai. Hogy mindenben magamnak kell majd hinnem, mert ahány tanú, annyi indulat.

A Mártonhegyi úti Általános Iskola 6.c osztályának „bolondos” osztályképe 1989-ben. #92880 Fotó: Fortepan / Gesler Péter

Az életben nincs tanulság, nincs olyan, hogy győzelem. Magunkkal szemben, magunkon nem lehet győzni, csak öröm van, meg tűrés, boldogság, meg életminőség. Munka, munka, munka. De ebben a gigászi, gyakran érthetetlen társasjátékban, amit Isten játszik velünk, mégis akadnak nagy emberek, államférfiak, zenészek, színészek, küzdők, akik annyira erősek, hogy már az is látszik miattuk, nincs mit és ki legyőzni. A túlélés nem harc, a hétköznap, a teljesítmény meg nem győzelem.

1981. #47030 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Itt sorjáznak ezek a zajos képek, zajtalanul, állnak a néma glédában, és közvetítik a hangos időt. Mennyei üvöltés, csörgés, félrevert harang. Olyan, mint egy körkapcsolás, a szív játszik a lélekkel, „null-null, átadom a szót”.

Alsógöd vasúti megállóhely 1926-ban. #15189 Fotó: Fortepan / Saly Noémi
Jan Ripper egy Bugatti T37 versenyautóval az 1928-as svábhegyi verseny edzésén. #29430 Fotó: Fortepan / Szávoszt-Vass Dániel
1964. #57619 Fotó: Fortepan
A vásárosnaményi Esze Tamás Körzeti Művelődési Otthon pinceklubja 1973-ban. #88051 Fotó: Fortepan / Urbán Tamás
A MÁVAUT Erzsébet (Sztálin) téri autóbusz-pályaudvarának átadási ünnepsége Budapesten 1949. szeptember 18-án. #79997 Fotó: Fortepan / UVATERV
1935. #62242 Fotó: Fortepan / A R
1966. #198267 Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Írta: Grecsó Krisztián | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/zajszotar

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!

Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)

A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.

Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.