- 2021. március 19.
Árvaház Kőszegen
Egy MÁV Gyermekotthon egyenruhás gyerekeinek mindennapjai
Szilencium, indiántábor, munkásmozgalmi múzeum, vigyázzban álló egyenruhás kiskamaszok és a fényképezőgépet próbálgató intézetis gyerekek. A kőszegi MÁV Gyermekotthon a szocializmusban is különös iskola a határon volt, Ottlik eredetijétől alig néhány száz méterre, de jobb éveiben annál talán családiasabban. Az otthon évtizedeket átívelő képei az egyik nevelőnek, Baráth Endrének köszönhetően váltak közkinccsé.
Ha Kőszeg és internátus, akkor Ottlik és katonai alreáliskola, hajnali csuklóztatás, büntető kincstári séta és zubbony. Közel járunk, de mégsem ott. Az itt látható képek a Hunyadi Mátyásról elnevezett és megregényesített intézmény helyett a város egy másik neveldéjébe, az eredetileg vasutasárváknak épített MÁV Gyermekotthonba visznek, a húszas évek zsávolyruhája helyett pedig többnyire a szocialista korszak egyenruháit látjuk, kis óvodásoktól a pelyhedző bajuszú majdani MÁV-os legényekig.
Az 1913-ban alapított intézet régi követelése volt a korabeli vasutas szakszervezeteknek: a vasút akkor is állam volt az államban, hatalmas létszámmal, részben szociálpolitikai szereppel és a munkaüzemből kifolyólag nem kevés balesettel – árvából bizony folyamatos volt az utánpótlás. Az árvaház helyéért 15 település pályázott, közülük lett befutó a nyugati határszéli Kőszeg, a városvezetés telket és némi tőkét is felajánlott az építkezéshez. Thier Manó, a Déli Vasút főmérnöke a korszerű nevelőintézetek ügyében Münchenben is folytatott előtanulmányokat, hogy aztán „alpesi és kőszegi stílusban” tervezze meg a nagy, kastélyszerű főépületet, melyet egy évvel az első kapavágások után már birtokba is vettek a gyerekek.
Az épület éke a tíz méter magas huszártorony, és annak tetején az aranyozott szárnyaskerék, de már az emeleti hálófülkékből is gyönyörű kilátás nyílik a hegyekre. A határszéliség itt kézzelfogható, az otthon kerítése mögött mentek a sínek Ausztriába, 1945 után pedig alig 300 méterre onnan kezdődött a szigorúan őrzött 500 méteres határsáv, majd később a vasfüggöny. A gyermekotthon szomszédságában határőrlaktanya állt, amikor pedig 1953-ban szovjet laktanyát hoztak itt létre, jobbnak látták, ha az addig leánynevelőként működő intézménybe inkább fiúk költöznek: a kőszegi lányok helyet cseréltek hát a kaposvári MÁV-otthon fiú növendékeivel, hogy biztonságos távolságban legyenek az – elvileg a dolgozó népet védelmező – szovjet katonáktól.
A gyermekotthon a nagy, nyolchektáros kerttel nem tartozott az állami gyermekvédelmi rendszer, a későbbi GYIVI alá, és valójában ekkor már nemcsak árvák és félárvák éltek itt. Nagycsaládosok, „utazószolgálatos”, vagyis 24-48 órás váltásokban, családtól gyakran távol lévő vasutasok gyermekei is idekerülhettek, és nem is voltak igazán elszeparálva: többnyire a városba jártak iskolába, nyaranta pedig a kollégium megnyílt a beutalót kapó nyugdíjasok előtt.
A vasutasotthon a legtöbb gyereknek mégis család helyett, vagy család mellett, de a saját tágabb és sokaknak igazibb családot jelentette. Az ötvenes-hatvanas csúcséveiben 370-en is éltek itt egyszerre, szoros kötelékkel összefonva. A kollégium, az étkezde, a hálótermek mind ugyanabban a főépületben voltak; a képeken látható vaságyak elrendezése sem sokat változott az évtizedek alatt.
Cáki és balatonberényi kirándulások és táborozások közös főzésekkel és hasalva kanalazott bádogedényekkel; télen néha síelések a Kőszegi-hegységben az intézeti léceken; korcsolyázás a felöntött udvaron. Kőszegen hétvégente a srácok a kisvárosi focicsapatnak szurkoltak a pálya mellett (az Aranycsapat bekkjének, Lóránt Gyulának is itt játszott hajdan a testvére), az intézetnek helyben híres volt a fúvószenekara és a fiúkórusa – nevezetesebb alkalmakon néha a Jurisics-vár udvarán is felléphettek.
A hatvanas évektől már óvoda is működött a kastélyban; a kertben pedig egy kivénhedt gőzmozdony állt, a MÁV 375.642 pályaszámú szertartályos kávédarálója, és mögötte egy kocsi „MÁV Nevelőotthon Kőszeg 1913” felirattal. Az 1980-as fotón ez előtt áll a hosszú asztal, rajta nehezékként a kicipelt dísznövények, mögötte pedig az úttörővezetők, vasutasok és elvtársak egy iskolai ünnepségen, „meríts a múltból, építsd a jövőt” kötelező szlogennel az inkább máshova csábító napfényben. Az úttörővasutas és a vasúti egyenruhák az intézet más képein is állandó elemek, és nyolcadik után a gyermekotthon lakóit jelentős részben szintén a MÁV szippantotta fel: mint vasutas szülők gyermekei, vagy vér szerinti szülők híján a Vasút gyermekei, sokan a pályán maradtak, és mentek tovább a Szegedi Vasútforgalmi Technikumba, a „Bakterájba”.
„Olyan volt ez a ház, mint egy kis kolónia. Volt itt mosoda, varroda, cipészet, kertészet, nem is beszélve az önálló konyháról” – emlékezett vissza a kőszegi intézmény belső életére némi nosztalgiával az intézet utolsó igazgatója. Itt a gyerekeknek a nevelők többsége valódi otthont igyekezett nyújtani, de a közeg a fellelhető netes emlékdarabkák szerint vegyes volt, a nevelőintézet valósága itt sem volt idilli. Kőszegen is akadt, akit az anyja úgy hagyott itt vissza se nézve, hogy előtte azt mondta, csak egy kirándulásra jönnek, és a fenyítések sem lehettek szokatlanok.
„Mi, akik régen itt vagyunk, és megéltük az intézet fénykorát is, egyre nagyobb idegmegrázkódtatással éljük át az itt kialakuló helyzetet. Mindenki lejjebb rúg, és a legkisebbnek nincs tovább rúgnia. Azt mondják a gyerekek: azt még elviselnék, hogy a gondozónő, aki közismerten nagyon goromba, durva, képesítése sincs, üti-veri őket, de azt már nehezen viselik, hogy rendszeresen a szüleiket gyalázza, a cigány, a ká és hasonló jelzőkkel tűzdelve” – nyilatkozta 1991-ben a rendszerváltáskori sajtónak az egyik nyugdíjas nevelő. Ekkor hangos botrány volt Kőszegen: egy emiatt kirúgott nevelőről kiderült, hogy nuncsakuval verte ájultra az egyik fiút, az akkori igazgatót pedig kegyetlenkedések mellett pedofíliával is vádolták, de a vizsgálat az újságok szerint csak a botrány elsimítására szolgált.
Személyi változások után az intézmény 2005-ig működött; az akkor ismét jobb hírűnek számító otthon bezárását a MÁV a támogatási rendszer megváltoztatásával indokolta. „Most ugyan elcsitul a gyermekzaj a házban. De azt nem tudom elképzelni, hogy egyszer – a közeli, vagy távoli jövőben – ne költözzön be ide újra az élet a folyosókra, tantermekbe, kollégiumi szobákba” – búcsúzott az utolsó évzárón Kiss János igazgató.
Az intézmény nagy kertje az elmúlt 15 évben elég elhanyagolt volt, a bejáratot biztonságiak őrizték, a visszalátogató hajdani növendékek arról számolnak be, hogy nem lehet bemenni körbenézni, csak néhány hátsó lakóépületben lakik még néhány vasúti dolgozó. Az intézmény azonban a közeljövőben valóban újranyithat, csak árva gyerekek nem nagyon fognak már odakerülni – kormánydöntés alapján a volt nevelőotthon épülete lesz a megtelepedő kőszegi felsőoktatás központja. A helyi sajtóban még a „Kőszeg lesz az új Oxford” fordulat is előkerült annak kapcsán, hogy itt működik majd a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete és a Pannon Egyetem kőszegi kampusza. A tervek szerint közép-európai kisugárzással, előadótermekkel, zenei központtal, a műemléki védettségű épület felújításával és átépítésével.
Hogy a vasutasárvák régi otthonának jelképe, a torony tetején lévő szárnyas keréknek mi lesz a sorsa, még kiderül; az egykori lakók szerint annak mindenképpen maradnia kell.
Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/mav-gyermekotthon
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
Ezt a cikket Creative Commons CC BY-ND 2.5 HU (Nevezd meg! – Ne változtasd!) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)
A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.
Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.