- 2021. május 28.
A boldogság apró kommunista harcosai
Gyermekvállalás a szocializmusban
A szocialista pártpolitikában a nők és gyermekek helyzete, illetve a gyermekvállalásra buzdítás kiemelt figyelmet kapott, egyrészt mivel a szebb jövő igéretével kecsegtető ideológiában ennek a szép jövőnek letéteményesei a gyerekek voltak, másrészt viszont az ígért, csodálatos gazdaságfejlődéshez szükség volt munkaerő-utánpótlásra. A gyerekek így egyszerre voltak a boldogság forrásai, az „élet értelme” és apró kommunista harcosok. Gyereknap apropóján visszatekintünk, hogy milyen volt ebben a kettősségben megszületni, csecsemőnek lenni Magyarországon.
„Az anyaságot általában romantikus költői dolognak tekintik, de hogy anyának, dolgozó anyának lenni mit jelent, azt csak az tudja, aki elnehezülő testtel és sajgó háttal dolgozik a földeken vagy a gépek előtt, tekintet nélkül arra, hogy varrógép, írógép vagy ipari munkagép-e az. Az anyaság nem magánügy, hanem a társadalomnak tett szolgálat. Régen a sokgyermekes anyákat medáliákkal tüntették ki, mint a tenyészállatokat. Mi nem óhajtunk ilyen kitüntetésben részesülni, hanem azt kívánjuk, hogy a társadalom érezze: kutya kötelessége, hogy segítsen a sok gyermek felnevelésében” – szónokolt Hajdú Ernőné szociáldemokrata képviselő 1946 februárjában a Nemzetgyűlésben, férfi képviselőtársai hangos tapsától kísérve.
A második világháború előtt a gyerekekre, főként a szegényebb családokban elsősorban munkaerőként tekintettek. A háború után ez fokozatosan megváltozott – előbb a magasan iskolázott, tehetősebb családok körében, majd az alsóbb társadalmi rétegekben is – és családi szinten a gyermek a boldogság forrása lett, akire minél több energiát és erőforrást érdemes fordítani. A korszak politikájában és propagandájában a gyerekek azonban továbbra is mint leendő felnőttek, a szocializmus jövendőbeli építői jelentek meg. Ez a két nézet meghatározta a korszak családpolitikáját is: mivel a szülők egy-egy gyerek felnevelésére egyre több erőforrást fordítottak, egyre kevesebb gyereket vállaltak, így a korszak legfontosabb családpolitikai intézkedései a születésszám növekedését igyekeztek ösztönözni.
A szülészetek, a szülőszobák és a szülészeti eljárások modernizálása nem volt része ezeknek az intézkedéseknek. „A szocialista időszakban a természetes úton lezajlott szülés kórházi körülményeket jelentett. Ez a gyakorlat elsősorban a szülés körüli halálozás és a betegségek visszaszorítása miatt alakult ki így. A kórházi szülés élményéhez társulhatott az elhagyatottság, a félelem, a frusztráció, a megalázottság és az elveszettség érzése” – írja Tóth Eszter Zsófia történész, a szocializmus korabeli hétköznapok kutatója a Napi Történelmi Forráson a korszak szülészeteiről szóló cikkében, F. Lassú Zsuzsa pszichológus kutató tanulmányára hivatkozva. A korszakra jellemző volt a várandósgondozás és a szülés túlmedikalizálása. Sok olyan rendszer és rutin, amely ellen ma már mozgalmak küzdenek, ebben az időben alakult ki: az egészségügyi indok nélküli szülésindítás és a folyamatok mesterséges gyorsítása, a rutinszerű gátmetszés, a kötelező hátonszülés, az orvosok mindenható szerepe. A nem túlzottan emberbarát körülményeket a csökkenő csecsemőhalandóság igazolta.
Előfordultak azért olyan vívmányok is, amelyek nem csak a csecsemőhalandóság csökkenésének, de a szülő nők biztonság- és komfortérzetének is kedveztek. Ilyen volt például az apás szülés fokozatos elterjedése a 80-as évek elején. Az apás szülés pártolói azzal érveltek, hogy nagyon jót tesz a korai kötődésnek, az apává válásnak az élmény, az ellenzői viszont azt állították, hogy rombolja a kapcsolatot férfi és nő között. Eleinte nem is volt túl felkapott ez a lehetőség. 1985-ben, amikor a Róbert Károly körúti Kórházban bevezették az apás szülést, mindössze az apák 20 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, írja Tóth Eszter Zsófia.
Míg a szocializmus korabeli szülésélményét nem sok anya kívánja a lányának, a csecsemőgondozás ma már legtöbbször elavultnak számító egykori elveit sok mai nagymama igyekszik átadni a következő generációnak. Az egyik legsarkalatosabb kérdés, amelyben nagyot fordult a világ a rendszerváltás óta, a szoptatás.
Pikler Emmi, a kisgyermeknevelés hazai nagyasszonya és dr. Spock amerikai gyerekorvos nagyhatású csecsemőgondozási kézikönyve nyomán a szocializmus korszakában szigorúan három óránként szoptatták a babákat. Erre már a kórházi tartózkodás napjaiban „ránevelték” az újszülötteket, hiszen az anyák csak három óránként kapták meg a szorosan bepólyált babáikat, majd a szoptatás végeztével visszakerültek a csecsemőosztályra. Az anyáknak sokszor azt sem engedték, hogy kivegyék a pólyából a gyermeküket, a pelenkázást, fürdetést mind a csecsemős nővérek végezték. Éjszakánként a nővérek cukros teával csillapították a síró csecsemők éhségét. Mindezt részben azzal indokolták, hogy a nőknek pihenésre van szüksége a szülés után, de az sem volt utolsó szempont, hogy ilyen katonás rendben sokkal egyszerűbb feladat volt működtetni egy csecsemőosztályt, mintha figyelni kellett volna a csecsemők és az anyák egyéni igényeire és kéréseire.
Ez a gyakorlat csak a 80-as években kezdett lassan megváltozni az ún. rooming-in fokozatos elterjedésével, amikor az erre a célra átalakított bevásárló kocsikban a babák az anyukájuk mellett tölthették már az első napjaikat is (vagy legalábbis a napjaik egy részét, mert éjszakára továbbra is sok helyen akár a mai napig elviszik a babákat). Az elérhető statisztikák alapján kezdetekben nagyon kevés nő élt a rooming-in lehetőségével. A salgótarjáni kórházban például 1983. szeptember 1. és 1987. január 31. között az anyák 11 százaléka kért csak baba-mama szobás elhelyezést, írja Tóth Eszter Zsófia.
A hároméves gyermekgondozási segély (Gyes) 1967-es bevezetése előtt a szigorú szoptatási rend főként azt a célt szolgálta, hogy az anyák minél hamarabb visszatérhessenek dolgozni. A szülési szabadság akkoriban 12 hét volt, amelyet vagy két részletben szülés előtt és után, vagy egyben a szülés után lehetett kivenni. A munkába visszatérés azért is volt ilyen sürgős, mert az 50-es évek nagy ipari fejlesztéseinél szükség volt női munkaerőre. Olyannyira, hogy sok gyár helyben biztosította a gyermekmegőrzést már akár hathetes csecsemőknek is. Az anyák munka közben is leszaladhattak – három óránként – szoptatni, a gyermekvédelmi törvény ugyanis a csecsemők kilenc hónapos koráig biztosította a fizetett szoptatási időt.
Ez a kormányzati törekvés nagyot fordult másfél évtized alatt, ugyanis az elsősorban népességnövelési céllal a 60-as évek második felében útjára indított Gyes mögötti rejtett szándék a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében az volt, hogy a nőket hosszabb időre „kiírják” a munkaerőpiacról. Hiába ugyanis a szocialista ideológiában fontos egyenlőség férfiak és nők között, a 80-as évek elejéig fel sem merült, hogy az apák is otthon maradhatnak a kisgyerekkel. Ezt nem csak a hagyományok, a jogszabályi keretek sem tették lehetővé egészen 1985-ig. Az első évben, amikor megnyílt a lehetőség, mindössze három tucat férfi vette igénybe a Gyest, írja Tóth Eszter Zsófia.
A bölcsődék népszerűségét a Gyes bevezetése csak némileg vetette vissza. Az 1970-es évek elejéig a bölcsődék csaknem fele üzemi bölcsőde volt, majd a nagy lakótelep-építésekkel terjedtek el a lakóhelyhez közeli intézmények. A bölcsődébe íratott gyerekek száma a 80-as években tetőzött, ekkor átlagosan évente csaknem 70 ezer gyermek járt bölcsődébe. A rendszerváltás környékén az üzembezárások és a csökkenő születésszám miatt meredeken esett a bölcsődék száma is: míg 1980-ban még több mint 1300 bölcsőde működött az országban, 2010-re már csak 668. Magukat a bölcsődéket a rendszerváltás után évtizedeken át „szükséges rosszként” emlegették, a „szocializmus csökevényének” tartották.
Míg a bölcsődékben a pedagógusok legfontosabb feladata a kisgyerekek gondozása volt, az óvodákban már megkezdődött az ideológiai nevelés is. „Az óvoda legfőbb feladata »a munkafegyelem megszilárdítása, a munkához való jobb viszony megteremtése«. A gyermekideál a munkát és természetet szerető »békeharcos«, a jól szervezett, a munkálkodásban jó kedvvel részt vevő óvodás”, írja prof. Dr. Kéri Katalin a korabeli neveléstudományi szaklapok elemzésével készült tanulmányában. A rendszeres óvoda ellenőrzésekről szóló hírekből azért az is kiderül, hogy a legtöbb óvodában néhány kirakatprogramtól eltekintve az óvónők hagyták gyereknek lenni, játszani és szaladgálni a gyerekeket, és korántsem valósították meg a hangzatos kommunista nevelési elveket.
Írta: Csonka Anna | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/gyermekvallalas-a-szocializmusban
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
Ezt a cikket Creative Commons Nevezd meg! – Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi (CC BY-ND 4.0) licensz alatt tesszük közzé, azaz forrásmegjelölés mellett szabadon átvehető, de nem átdolgozható (részletek a blog impresszumában.)
A cikkben szereplő képek teljes felbontású verzióját erről a linkről lehet egyben letölteni.
Észrevételeit a hetifortepan@capacenter.hu e-mail címre írhatja meg.