Mikulásból télapó – Mindennapi vallásosság a szocializmus alatt

A vallásosság, az egyházhoz való kötődés hosszú évszázadok során természetes módon jelen volt a társadalomban. Korábban is érték támadások az egyházakat, gondolhatunk a felvilágosult abszolutizmusra, de olyan mérvű szekularizáció és egyházellenesség, mint ami a XX. században volt jellemző, korábban nem volt tetten érhető. Érdemes különválasztani a globalizáció által felpörgetett elvilágiasodást, és a barna (náci), valamint a vörös (kommunista) diktatúra egyházellenességét, bár azt megállapíthatjuk, hogy mindkettő komoly károkat okozott az emberek lelkében és a társadalomban is. Az egyházak egyre nagyobb mértékben veszítettek teret a modern korban, amihez hozzájárult a – legnagyobb felekezetet adó, ezért a cikkben elsősorban tárgyalt – római katolikus egyház belső válsága is, de leginkább az az egyházellenesség, ami a XX. századi diktatúrákra volt jellemző. Soós Viktor Attila egyháztörténész írása.

Tovább

Hőhullám és fergeteg – Örök küzdelmünk a kánikulával és a nyári zivatarokkal

Abnormális, eszeveszett hőség, hazánkban szokatlan vízzuhatag, trópus és monszun. Hogyan éltük meg a perzselő forróságot és a pusztító viharokat azokban az időkben, amikor az éghajlatváltozás kifejezést még hírből sem ismertük? A korabeli tudósítások szóhasználata meglepően modern, a képek tikkadt szereplői pedig a forróság elleni védekezés ma is érvényes kiegészítői, fagyi, sör és kalap után nyúlnak.

Tovább

Családtörténet az osztályharc árnyékában – Egy nemesi származású HÉV-kalauz képei az államszocializmusból

Apa kalauz a még létező törökbálinti HÉV vonalon, anya a baromfifeldolgozóban dolgozik, de otthon opera szól, és ha vendégek jönnek, előveszik a családi porcelánt. Kifelé próbálnak láthatatlanok lenni, de nem egy átlagos munkáscsalád: Belházy és felesége, született Budaházy, két ipszilonos, budai középnemesi származék deklasszálva az ötvenes években, meghúzva magát a proletarizált masszában. Élni, ahogy lehet: egy polgári család képei az államszocializmusból.

Tovább

Unokáink látni fogják? – Ráday Mihály városvédő öröksége

Operatőr, rendező, tévés szerkesztő. Leginkább így emlékezett meg július 16-i halála után Ráday Mihályról a magyar sajtó, hiszen hivatalosan ez volt a munkája. Ugyanakkor az egész ország úgy ismerte őt, mint a magyar műemlékvédelem megkerülhetetlen alakját. A köztiszteletet azzal a rengeteg munkával vívta ki, amellyel nem csak közvetlenül mentette épített örökségünket, de közvetve is. Műsorain, könyvein több generáció nőtt fel, akiknek ma már természetes a műemlékvédelem ügye. Ráday Mihály számos képet adományozott a Fortepannak, most azonban nem csak az ő fotóiból válogattunk, inkább azokból az ügyekből szeretnénk felvillantani néhányat, amelyekért sikerrel harcolt, vagy amelyek ma is épp olyan aktuálisak, mint harminc-negyven évvel ezelőtt.

Tovább

Csodatévő bakonyi levegő – Gyermeküdültetés a farkasgyepűi erdei iskolában

Tengerszint feletti 402 méteres magasság, sűrű erdő, óriási fák árnyékolta úttalan utak, csörgedező patakok, százados, mély csend: a Bakonyban fekvő, néhány száz lelket számláló Farkasgyepű nyugalmát hosszú időn át legfeljebb a bakonyi betyárok zavarták meg néha. Az 1920-as évek végén aztán gyerekzsivaj vegyült a csendbe: a környék különösen jó, gyógyító hatású levegője miatt erdei iskolát építettek ide, ahol nehéz sorsú és beteges gyermekek kaptak lehetőséget arra – legalább pár hét erejéig –, hogy testileg és szellemileg is jól érezzék magukat.

Tovább